Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Dokucsatorna

Szele Tamás: Dokucsatorna

Hát, egyszer már ezt is meg kell írni. Ugye, ott van a tévé, rendszerint háttérben megy, halkan mondja a magáét, mesél, mint a fonóban, még bele is lehet aludni – nálam többnyire a DOQ vagy a History Channel zsolozsmázgat, mert szeretem én elvben a történelmet. Csak ez nem történelem, hanem tündérmese. Abból is a gyengébb.

Nem tudom, hogy optimalizálják ezeknek a szerkesztését, de az biztos, hogy a második világháború máig tart bennük és a templomos lovagok is közöttünk járnak. Hitler és templomosok nélkül nincs adásnap, szerintem szegény Jaques de Molay nagyon örülhetne, hogy naponta megemlékeznek róla, már ha élne, de hát nem él. Ezenkívül van még vietnami háború, lassan kívülről tudom a Tet-offenzíva kisebb hadmozdulatait is, valamint Iwo Jima, minden mennyiségben. Körülbelül ennyiből áll az emberi történelem. Illetve, néha még vannak piramisok, vikingek és gladiátorok is. Hát, mindegy, ez egy ilyen műfaj.

Az ember akkor kezd ideges lenni, mikor néha oda is hallgat. Ugyanis én történetesen viszonylag jól tudok angolul, és vannak némi alapfogalmaim a műszaki-haditechnikai dolgokról is. Mikor az ember hall valami furcsát, kínjában visszafordítja angolra, hogy érthető legyen, Hát akkor lássunk néhány gyakori, alapvető fordítási hibát.

Az angol „campaign” hadjáratot jelent, nem kampányt.

A szövetségesek magyarul NEM szövetségiek. Az az FBI.

Tankellenes tűz nem létezik, tankelhárító létezik.

A gépkarabély, a géppuska és a géppisztoly NEM szinonimák.

Az ellenséget nem körbeveszik, hanem bekerítik.

Az albán hegyek NEM Itáliában vannak. Azok az Appenninek.

A „private” nem magánembert, hanem közlegényt jelent.

Az „Alsó országokat” magyarul Benelux Államoknak hívjuk. De pontosabb lenne Németalföldnek nevezni.

A B-24 a repülőgépnek nem az „elnevezése”, hanem a típusa.

Pattonnak nem „Általános” volt a neve, hanem generális a rangja. (General Patton).

A szövetségesek minden félrefordítás dacára megnyerték a második világháborút. De ha az akkori híradókat a mostani fordítókra bízták volna, máig nem tudnánk erről.

És ez a sok sületlenség összesen egy darab dokumentumfilmben fordult elő.

Aztán tegnap azt mondja az egyik dokucsatorna, hogy „A fomoriaiakat Conan vezette”.

A ki?

A kiket?

Elkezdem figyelni. Conan, a Barbár, a fomoriaiakat.

Hát, az elég nehezen sikerülhetett. Lévén, hogy a „fomorian” egy legendás népesség, az ír mítoszok köréből, ha voltak is, punok vagy elkeveredett ógörögök lehettek, akiket a felsőbbrendű kultúrájuk miatt a helyiek isteneknek (tündéreknek, elfeknek, ahogy tetszik) véltek.

Ha egyáltalán voltak, mert lehet, hogy legenda az egész.

Conant, a Barbárt, a Kimmériait pedig Robert E. Howard találta ki.

Az odáig rendben van, hogy gael nyelvterületen gyakori keresztnév a Conan. Hiszen Howard se akarta Krisztiánnak vagy Csang Linek elnevezni a főhősét.

Összegezzük.

Tehát egy kitalált népet vezet egy több ezer évvel később kitalált személy egy valódi dokumentumfilmben.

Oké, hogy a film a mítoszokról szól.

De legalább ne a ponyvaregényekről szólna…

Beszéltem én erről szinkronban dolgozó színészekkel is, és hát nekik még tán nagyobb szenvedés ezeket felmondani, mint nekünk meghallgatni: hiszen művelt, tehetséges emberek, pontosan tudják, hogy hülyeség van odaírva. Az ír, skót vagy walesi helységnevek kiejtését nem is szabad számon kérni, walesi nyelven olvasni is művészet, nem, hogy beszélni – ez azért nem is annyira fontos. Az értelemzavaró hibák a fontosak, azok, amiket az ember a magyar szövegből is angolra kell visszafordítson.

De hát kik fordítják ezeket? Elképzelésem sincs, csak abban vagyok biztos, hogy magyarul nem tudnak, és komoly versenyvizsga lehet a felvételüknél, mert nagyon nehéz olyan embereket találni, akik a világon semmihez sem értenek.

Éltem én is fordításokból, bizony, sovány kenyér volt, tudom, hogy nincs túlfizetve a fordító: egyszer például le kellett fordítanom három nap alatt ékes német szaknyelvből magyarra egy négyszáz oldalas fűnyírógép-katalógust. Hát nem sokat aludtam akkortájt, de a három napból egy arra ment el, hogy megtanuljam, hogy is működnek ezek a gépecskék. Mondjuk sosem fizették ki, de jó kis nyelvlecke volt, ráadásul lektoráltattam egy anyanyelvi szakértővel is, és alig tizenöt-húsz hiba volt a négyszáz oldalban.

Jó, ennyi még oké is, meg hát megnézeti az ember – de egy fűnyíró-katalógus mégsem megy ki adásba!

Meg feliratoztam is filmet, tudom, hogy azt „időre” kell csinálni, a felirat nem tartalmazhat hosszú és bonyolult mondatokat, és maximum három sor lehet, mert különben szegény néző nem tudja elolvasni – a kedvenc mondatom az volt, miszerint „Karl Dönitz Grossadmiral, Befehlshaber der Unterseeboote, Oberbefehlshaber der Kriegsmarine megtekinti az U-47 Unterseeboot torpedóvető csöveit”. Aki ezt kihozza két sorra, az varázsló – de kihoztam, mert kellett.

Jól van, értem én, hogy fordítani nem könnyű mesterség, de azért hülyeségeket mégsem kéne.

Az embernek első körben az jut az eszébe, hogy talán jól fizetett, művelt emberekkel kéne végeztetni ezeket a fordításokat, és talán nem rohammunkában, mert abból csak szamárság lesz: valamelyik este is találkozott Trockij Raszputyinnal az Ipatyev-házban, csak azt csodáltam, hogy Rettegett Iván és Dobrinya Nyikitics hogy nem mentek oda?

Mi ennek a veszélye?

Ha infotainmentnek, szórakoztató ismeretterjesztésnek fogjuk fel, akkor is sok. Ugyanis a nézők ezt hiteles tényként érzékelik, és hát nem tudhatja mindenki, hogy mondjuk a Hagia Sophiát nem Nagy Szulejmán építtette, az azért már ott volt egy ideje.

Hanem ha a félrefordításokat tényként fogadjuk el, akkor bármit elhiszünk: azt is, hogy a templomos lovagok a sarkon mászkálnak, azt is, hogy Ulster ősi angol föld, és most nem is mennék bele az aktuálpolitikai vonatkozásokba: vigyázni kéne ezzel, a Brexitet is ilyen hamis félinformációk alapján szavazták meg, kínlódnak is vele máig.

Ugyanis a közvéleményben a hazugság könnyen válik elfogadott ténnyé, ha igazsággá nem is, és aztán csak a Jóisten menti meg az embert a máglyától.

Végül is, ha mindenki azt hiszi, hogy a boszorkány könnyebb, mint a kacsa, akkor a legbölcsebb dolog óvakodni a kacsamadártól és a mérlegektől.

Hogy is mondta Mark Twain? „Adj a hazugságnak egy óra előnyt, és az igazság sosem fogja utolérni”.

Hát, a sok szamárság naponta megkapja ezt az egy óra előnyt.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Török Monika: Röviden a szaporodási mutatóinkról

Miniszterelnök úr! Már most szólok, hogy velem ne kezdjen tárgyalásokat termékenységi ügyben. Vegyen le a …