Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Dzsucse és szongbun

Szele Tamás: Dzsucse és szongbun

Ez most nem egy ázsiai étel, bár sokaknak lenyomták már a torkán és a többség panaszkodott is miatta: fene keserű bír lenni a szongbun, pláne dzsucsével. Akad, aki ki sem bírja, bele is pusztul. De akkor mi ez a két rejtélyes fogalom? Ez a két szó a kulcs Észak-Korea és – sajnos – Magyarország rendszerének megértéséhez.

Most mikor a világ lélegzetét visszafojtva figyeli a Sárga- és Japán-tenger minden csobbanását a Koreai-félsziget körül, mikor bármelyik pillanatban kitörhet egy háború, mely körülbelül százmillió békés polgár életét követelheti, köszönhetően két makacs óvodás kisfiúnak, név szerint Kim Dzsongunnak és Donald Trumpnak, természetes, hogy az ember megpróbálja megérteni, mi vezetett idáig. Mondjuk nem egyszerű, ugyanis Észak-Koreáról mindenki rengeteg dolgot vél tudni ám voltaképpen majdnem senki nem tud semmit – a Remetekirályság hagyományosan jó rejtőzködésben. Koreát ugyanis több száz évig Remetekirályságnak hívták, mert elzárkózott minden külkapcsolat elől.

Hogy mi történik majd, azt csak Avalókitésvara buddha tudja, mi jobb is, ha nem jósolgatunk, habár nem vagyok optimista: de a lehetőségek latolgatása hadd képezze egy külön írás tárgyát. Hanem, míg ezeken töpreng az ember, óhatatlanul elmélyed kicsit az észak-koreai rendszer tanulmányozásában – már, amennyi tudható felőle. No, itt szokott az európai, főleg a közép- és kelet-európai saját magánál is nagyságrendekkel okosabb lenni.

Igen, kommunista diktatúra.

De nem olyan, amilyent már láttunk.

Olyan sem, amilyent el tudunk képzelni.

Egészen más.

Nemzeti kommunista.

Na bumm, mondanánk, ilyent csinált a Ceausescu is, aztán belébukott. Kim Dzsongun bukása sem kétséges, pusztán idő kérdése, csakhogy vizsgáljuk már meg egy kicsit rendszerének még Kim Ir Szen által lefektetett alapelveit! Ezekből a két legfontosabb, a két alapeszme a dzsucse és a szongbun.

A szongbun tulajdonképpen egyszerű dolog: az állampolgárok származás, éspedig politikai származás szerinti kategorizálása. Három fő osztály van, a barátságos, az ingadozó és az ellenséges osztály, de nem lennénk Kelet-Ázsiában, ha nem volna ezeken belül még vagy ötven alosztály. Lássuk a beosztást!

barátságos osztály (핵심 계층, Heksim kjecshung): Munkásság, parasztság, kétkezi munkások, hivatalnokok, pártkáderek, forradalom túlélői, háborús hősök, hadirokkantak, háborúban elhunyt katonák családjai.
ingadozó osztály (동요 계층, Tongjo kjecshung): kereskedők, kézművesek, kisiparosok, kocsmárosok, vendéglátók, függetlenek, dél-koreai származásúak, és családjaik, nemesek, közgazdászok, nemzeti érzelműek, Kínából betelepültek, Japánból betelepültek, barátságos osztályból lecsúszottak, felszolgálónők, babonások, konfuciánusok, olyan emberek, akik a forradalom előtt befolyásosak voltak.
ellenséges osztály (적대 계층, Csokte kjecshung): Korea felszabadítása utáni munkások, kulákok, birtokosok, Japán- és Amerika-barát egyének, a régi rendszer hívei, cshondoisták, külföldről betelepültek, protestánsok, buddhisták, katolikusok, dezertőrök, filozófusok, hajdani kollaboránsok, csendőrök és börtönőrök, illetve családjaik, kémek, Párt- vagy Forradalom-ellenes felekezet tagjai, bírók családjai, büntetett előéletűek, politikai foglyok, demokraták, kapitalisták.

Mondjuk sok logikát ne keressünk a dologban, mert ha teszem azt egy buddhista kocsmáros túlélte a forradalmat, akkor ő egyszerre tartozhat mindhárom osztályba, persze, ilyenkor a legkisebb érték ront, tehát „ellenséges” kategóriába kerül, de nyugalom: ez a besorolás csak három generáción át sújtja az illetőt és teljes családját, tehát ha valaki megsérti a Pártot, akkor viszik őt, a feleségét, a gyerekeit, a nénikéjét de még a harmadik unokatestvérét is. És ez az unokákra is vonatkozik.

Van szongbun? Van és nincs. Ez a lista itt, kérem, a Koreai Munkapárt 1957-es „Az ellenforradalmi elemek egy össznépi-összpárti mozgalommá való átalakításáért vívott küzdelemről” című nyilatkozatából származik, és minden kortárs észak-koreai forrás arról számol be, hogy a szongbun rendszere része a mindennapi gyakorlatnak. Az északi kormány ezzel szemben tagadja ennek a létezését, és azt állítja, hogy az egészet a déliek találták ki a lejáratásukra.

Akkor ügyesek ezek a déliek, mert időgéppel visszamentek 1957-be és keresztülnyomtak utólag egy párthatározatot…

Na, de most jön csak a feketeleves. A dzsucse.

Míg a szongbun mégiscsak inkább adminisztrációs rendszer (a diktatúra szolgálatában), a dzsúcse maga az államot irányító alapvető ideológia. Maga Kim Ir Szen fogalmazta meg, hirdette ki 1958. december 28-án. Lássuk a tételeit.

„- A történelem fő mozgatóerői a modern korban immár nem az osztályok, hanem a nemzetek.
– Az antiglobalizmus filozófiájának integrálása a kommunista elméletbe.
– A forradalmi világnézet alapja a Párt és a Pártvezető iránti megkérdőjelezhetetlen hűség.
– Kim Ir Szen halála után vallási elemekkel gazdagodott a dzsucse-ideológia: Kim Ir Szen halhatatlan lélekként halála után is jelen van.”

Rövidebben: „A dzsucse a másoktól való függés megtagadása és az egyén erejének használata az ember saját erejébe vetett hitével és az önellátás forradalmi szellemének kimutatása.” Hát, ez bizony ismerős valahonnét, honnét is?

„Mi nem mankóval közlekedünk, nem más lábán állunk, vannak saját erőforrásaink, vannak saját képességeink, és saját erőből, és kizárólag saját erőből is képesek vagyunk európai és világszintű teljesítményre.”

Jaj, elnézést, ez nem Kim Ir Szen, hanem Orbán Viktor, 2017. május 19-én, Zalaegerszegen…

Ismerős az antiglobalizmus ideológiájának integrálása is, hajjaj, hogyne volna ismerős: csak Orbán nem a kommunista elméletbe integrálta, hanem csak úgy. Ebből a szempontból Magyarország rendszere tökéletesen megfelel a dzsucsénak, a saját lábon állás szempontjából is, a nemzetek szerepének felértékelése is valódi dzsucse gondolat: egyedül annyi hiányzik, hogy a magyar miniszterelnök halhatatlan lélekként mindenütt jelen legyen és időnként csodákat tegyen, ennek egyelőre praktikus okai vannak. De tesz ő így is csodát, eleget.

Tehát – a mostani világpolitikai helyzettől teljesen függetlenül – elmondhatjuk, hogy Észak-Korea és Magyarország között nagyon sok közös vonás fedezhető fel. Mindkét ország kisebb szomszédainál, fájdalmasan nélkülözi a nyersanyag-forrásokat és termelése a bányabéka hátsóját verdesi. Mindkét ország a dzsucse alapján szerveződött, haragosan fordul szembe a világgal, még akinek a farát fordítja, az is a haragos orcájukat látja, amiből az következik, hogy a dzsucse országainak a seggében is feje van.

Magyarországon a szongbunt Kubatov-listának hívják, de még nem alkalmazzák az élet minden területén: ehhez lenne szükséges a tökéletes elszigetelődés. Észak-Korea végtelen nyomorát a rendszerváltásnak köszönheti, ugyanis a kelet-európai szocialista rendszerekkel együtt összeomlott a gazdasági partnerrendszere is – míg azelőtt csurrant-cseppent valami, megéltek KGST-alapon (sosem szakítottak ugyanis a Szovjetunióval, annyi eszük volt), a rendszerek megdőlésével eltűntek a piacaik is, és jött az éhezés. Ennek a megoldására találták fel a máig működő, de most csődöt mondani látszó rakétazsarolás módszerét.

A magyar dzsucse rendszer is szövetségi és gazdasági partnerkapcsolatainak köszönheti létét és viszonylagosan elviselhető életszínvonalát (természetesen nem mindenki számára elviselhető, sőt…) és amennyiben ezért vagy amazért az európai piacok lezárulnak előttünk, esetleg gazdasági válság sújtja az Uniót, nálunk is beköszönt a nyomor és az éhezés.

Csak nekünk nincs tengerünk, amibe rakétákat lődözhetnénk.

Esetleg dolgozhatnánk, termelhetnénk a nemzeti lelkesedés helyett, bár ehhez olyan gyökeres változásokra lenne szükség, amelyeket a magyar társadalom jelenlegi formájában nem viselne el, mi több, demokráciává alakulna tőlük. És akkor hová lenne a mi kis káeurópai dzsucsénk?

Egyelőre tehát éljen és virágozzék a dzsucse és a szongbun nemzeteinek kontinenseken átívelő mozgalma, éljen az örök és megbonthatatlan magyar-észak-koreai barátság és testvériség!

Virágozzék Orbán Viktornak, szeretett vezetőnknek tízezer virág, akár Klim Ir Szen elvtársnak, a Szeretve Tisztelt Nagy Vezérnek!

Igen. Ott virágozzék neki, ahol most Kim Ir Szennek.

El tetszett találni.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

A visegrádi kettes

A  Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap terjedelmes első oldalas elemzésében úgy véli: a visegrádi …