Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Etüd egy parkzongorára

Szele Tamás: Etüd egy parkzongorára

A zongora voltaképpen nem is zongora, hanem pianínó, de ez senkit se zavarjon, a lényeghez voltaképp nagyon kevés köze van ennek a nüanszbéli különbségnek. A lényeg az, hogy a zongora, vagyis pianínó egy parkban áll, egy kis filagória alatt, hogy az eső ne verje, jég ne érje – és az emberek játszanak rajta.

Mondjuk merőben logikai szempontból felvetődhetne a kérdés, hogy mi egyebet lehetne művelni egy zongorával, mint játszani rajta, de tessék nekem elhinni, a lehetőségek tárháza majdnem végtelen. Elmondható tehát, hogy ezen a zongorán azért játszanak az emberek, mert egyrészt szeretnek zongorázni, másrészt tudnak, már aki tud, harmadrészt mert eszük ágába sem jut bármi mást tenni vele, mint alkalmilag megszólaltatni. A felső oktávok kissé elhangoltak, de ez is ad egy sajátos bájt a megszólaló Chopin-etüdöknek vagy bluesoknak a Körös-parti fűzfák alatt. Mintha a pár méterre álló Szacsvay Imre-szobor is helyeslően bólogatna: „Fiaim, csak énekeljetek!”

Hoppá, elárultam magam. Ez a hangszer nem a Hyde Parkban vagy Új-Zélandon, netán Izland szigetén szolgálja a köz javát, hanem Nagyváradon, a Körös-parti sétányon. Ahol már Ady is megfordult, ott tette a szépet Lédának és ha lett volna akkor és ott zongora, játszott is volna rajta – de akkoriban csak katonazenekar játszott arrafelé vasárnaponként. Nem baj, azt is kellőképpen szerették.

Senki ne vegye vétkemül: ezt a kis pianínót én most jobban szeretem a világ összes rezesbandájánál, tamburmajorral vagy anélkül. Mert ezen mindenki játszhat, képességei szerint, és mindenki azt, amit szeret. Belőlem valami blues-improvizáció szakadt ki, a kislány, aki utánam ült a székre, Clayderman-t vette elő – kinek mi a kedvence. Attól viszont meghatódtam, hogy a filagóriát támasztó srác külön megkérdezte, hogy mondják magyarul, amit szeretne, és úgy szólt utánam: „Nagyon jó!”

Vannak pillanatok, amik egy boldogabb, emberibb életből tévednek ebbe a dimenzióba, erre a létsíkra, egy párhuzamos világból, amitől régebbi döntések, mai indulatok választanak el, talán végleg. Ez a kis zongorázás a Körös partján a maga valószínűtlenségében ilyen volt: a Nap kifejezetten bágyadtan szemlélte az eseményeket, Szacsvay helyeslően mosolygott, és – töredelmesen bevallom – utána uzsonnáztunk szép kedvesemmel a Müllerájban, aminek az eleje Ady-múzeum, a háta egy kellemes kerthelyiség, kiváló konyhával és csapolt Staropramennel. Platánokkal és irodalomtörténettel, mint olyan.

Proustnak a madelaine nevű teasütemény íze juttatott eszébe egy igen hosszú és nehezen olvasható regényt, hadd legyen nekem ez a pár hang, ez a kis blues-futam a madelaine-em – igaz, nem jut róla eszembe több kötet, csak egy délután a Garasos híd mellett, és az időtlen béke, nyugalom, amit akkor éreztem.

Most vonaton ülök, és Érmihályfalvához közeledünk – nemsokára fegyveres emberek jönnek megkérdezni, ki vagyok és mi járatban. Legszívesebben azt mondanám: a zongorista vagyok a Körös-partról.

És lassan már magam sem tudom, mi járatban.

A zongorát vagyis pianínót különben egy szenvedélyes virágkereskedő tette ki a parkba, idén tavasszal, ő is fedette le, hogy óvja az időjárástól: szenvedélyes, de a szónak abban az értelmében, hogy szenvedélyesen szereti Nagyváradot. Egy alkalmas pillanatban például huszonhétezer tulipánt ültetett ki a sétány mellé – hetekig Hollandiában érezte magát, aki arra járt.

Igen, a saját zsebéből.

Nem, nincs semmi köze sem a román, sem a magyar államhoz és azok költségvetéséhez.

Nem, nem reklámozza magát és nincsenek politikai ambíciói sem.

Egyszerűen szereti Váradot és az embereket. Szereti, ha mosolyognak.

Magyar? Román? Kit érdekel?

Ő a Tulipános Ember a Zongorával.

A hangszer tavasz óta áll kint, és még egy karcolás sem esett rajta. Kímélték az emberek, de tán még mintha az eső, vihar, jégverés is kerülné.

Áldás lehet rajta, de nem valami misztikus izé, csak amolyan hétköznapi, emberi áldás.

Mi járatban vagyunk ezen a világon?

Talán az a dolgunk, hogy augusztusban, estefelé bluesokat zongorázzunk a parkban.

És az, hogy legyen min játszani mindenkinek – senki se rontsa szét a közös hangszert.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Így reagált a Fidesz a Soros-interjúra

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője …