Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Helikoni dalnokverseny

Szele Tamás: Helikoni dalnokverseny

Kérem szépen, újból stíluselemzés következik, magvas gondolatok esszenciáját hüvelyezzük ki, nem szem elől tévesztve azt a fentebb stílt, azt a helikoni szóhasználatot sem, mely valósággal belengi a felszólalók bájdalát. Mint olyan és gyanánt, kérem. Túlzás nélkül mondhatom, Semjén és Kövér egymásra licitáltak a hétvégén, poéták versenye volt ez a szombati szümpózion.

Persze, a hanyag és felületes szemlélő úgy tudja, hogy szó nem volt dalnokversenyről, hiszen csak a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmánya ülésezett. Ahogy tévedni tetszik, kérem, ahogy tévedni tetszik. Mert amint szólásra emelkedett az erkölcsi tartásáról, állatbarátságáról és természetszeretetéről közismert Semjén, nem beszéd hagyta el ajakit, hanem őserővel zengett fel a dal, mit dal, eposz, hősi tabló, életkép! Idézzük szó szerint, mi is az MTI-től vettük át, megérdemli ez a bülbülszavú dalnok.

„A politikus értékelése szerint „Brüsszel kettős bűne miatt” veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. Semjén Zsolt a jakobinus, kommunista, liberális és ’68-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását. A demográfiai vákuum okaként jelölte meg a család tudatos rombolását, az anyaság „zárójelbe tételét”, a férfi és nő házasságának megkérdőjelezését. A nemzetellenességről szólva pedig kijelentette: az európai világot megvető iszlám ellenállás nélkül, mint kés a vajban hatol át. A miniszterelnök-helyettes Brüsszel másik bűneként a migráció megszervezését azonosította, inkorrektnek nevezve a helyzetet a bevándorlást elutasítókkal és magukkal a migránsokkal szemben is. Vitatta az arab tavasz kirobbantásának értelmét, utalva arra, hogy keresztényüldözéshez, romboláshoz vezetett.

Az egész polgári jobbközép világ ma egy táborban van, a baloldal és a „nehezen meghatározható Jobbik” pedig darabokban – mutatott rá, meghatározónak nevezve Orbán Viktor miniszterelnökkel való kipróbált barátságát, továbbá a Fidesz és a KDNP bajtársi szövetségét.
Ezzel szembeállítva a politikus egy tál skorpióhoz hasonlította a baloldalt, ahol a szereplők marják egymást, hiányzik „az emberi minőség”, és ezért nem képesek életképes szövetségre.”

Ugye, hogy eposz?

Nem is homéri, inkább ossziáni, ugyanis az volt a hamisítvány. Sőt, anakreóni elemeket is tartalmaz, például az anyja kreónját… A szerző mitikus magasságokból kezd, meghatározza a Gonosz gyökerét a szabadkőművességben, mert hát honnét származhatna minden bajunk, ha nem egy baromi régi társaságtól, ami leginkább csak jótékonysággal és művelődéssel foglalkozik? De hallgassunk, ne rontsuk el a költői fikciót, a dalnokot megilleti a poetica licentia, lássuk, hová fejlődik a cselekmény? Apokaliptikus vízió tárul elénk, szüzek siralma, özvegyek panasza nyög belé, nem szül rabot a szűz és anya nem szoptat csecsemőt. Nem szoptat, mert nincs: a gonosz brüsszeli egyházellenesség miatt nincsenek házasságok, illetve kizárólag férfi és nő között nincsenek, ebből következően már ki is haltunk egy ideje. A nemzetellenesség miatt pedig úgy járkál ki-be Európában a világunkat megvető iszlám, mint az Orbán lelke, ugyebár.

De az ellenzék bezzeg hangos, munkálkodik a cimbalmos! Míg a polgári jobbközép egy táborban szorong, az ellenzék darabokban nyüzsög, miként egy tál skorpió. Hogy hogyan nyüzsög egy tál skorpió, ha darabokban van, azt én nem tudom, de nem is dolgom tudni, tudja helyettem a szerző, aki ezzel a képzavarral minimum babért érdemel, de krumplifőzeléket is.

Hanem, ha a kedves közönség azt hitte, hogy az eseményen vendégként megjelent, szintén babérköszörűs Kövér László annyiban hagyja a rémlátomásként rivalló hősi életképet, hát nagyot tévedett. Szót kért a Mester, mit Mester, Házmester, és rákontrázott. Őt is csak a maga teljes szépségében idézhetjük, minden másítás bűn volna a szöveg ellen.

„A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.

A házelnök – aki a Fidesz választmányi elnöke is – a választások tétjeként az elmúlt 7-8 év eredmények megőrzésére hivatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni.
Az eredmények közé sorolta a családpolitikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpolitikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzethatárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszövése zajlik.
Kövér László kiemelte, hogy Magyarország ma lélekszámánál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa megőrzi-e keresztény karakterét.
Emiatt nagyobb hévvel támadják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel – mutatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a magyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, jelezve: utóbbiak jelentős részben „Soros György zsebében vannak”.

A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat – erről szól az Európai Parlament Soros-listája -, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László.
Emlékeztetett arra, hogy a német szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz – aki „mint a részeg és a gyerek, őszintén beszél” – elmondta, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat.

Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. „Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” – jegyezte meg.”

Hát kérem, a krónikásnak elakad a hangja a gyönyörűségtől, cserben hagyják a szavak. Míg Semjén az impresszionista líra hagyományait követve egy hangulatot, egy látomást varázsolt elénk, az akadémikusabb, klasszicista Kövérnek a szókincse ejti bámulatba a hallgatót. Valódi poeta doctus. „Családpolitikai rendszer”, „gazdasági mozgástér”, „nemzetpolitika”… Arany, Petőfi nem használják ezeket a gyönyörű magyar kifejezéseket. Mondjuk lehet, hogy azért nem, mert semmi szükségük rá, de kihagyták az életművükből. Micsoda merész szókép, az Unió intézményei Soros zsebében – méltó a semjéni tál skorpióhoz, mely darabokban nyüzsög.

A törököt illetően ne legyünk olyan szigorúak. Jó, hát elmentek kétszer Bécsig, ebből egyszer még az is lehet, hogy segítettünk nekik (nem biztos, az a biztos, hogy nem tartottuk őket vissza).

És?

Rosszabb helyzetbe kerültünk?

Még jobb helyzetbe sem!

Ne kukacoskodjunk, kérem, örüljünk annak, amink van.

Élvezzük ki ezt a csodás stilisztikai- és dalnokversenyt, melyen helikoni lantosok mérték össze tehetségüket a KDNP jóvoltából.

Azonban tehetségük összemérhetetlen.

Sőt: mérhetetlen.

 

Mondhatni szubatomi.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Üzenet Orbán Viktornak: a családanyák a jövő hetüket sem látják

Bősz Anett (Magyar Liberális Párt) üzenete Orbán Viktornak. Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában jelentette ki, hogy …