Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Holnap már honlap?

Szele Tamás: Holnap már honlap?

A tegnapi nap a sokké volt. Javaslom, hogy szokjunk hozzá: még jó darabig fognak minket sokkolni hetente legalább egyszer, de inkább többször, mégpedig kormányszinten: ó, nem a tűréshatárunk érdekli a vezetőinket, az irdatlanul magas, ahogy az ingerküszöbünk is. Ezek provokációk, aljas indokból, majdnem bizonyosan egy szükségállapot bevezetése érdekében.

Tessék végiggondolni az elmúlt két hetet. Nem többet: két hetet. Bombatámadás a Körúton, népszavazás, népszavazás eredményének semmibe vétele, elhazudása, kétszázezer telefonkártya köddé válik, Rogán Antal berukkol a légilovassághoz – és megszűnik a Népszabadság.

Ez utóbbi fáj most a legjobban, és talán nem csak azért, mert alig egy napja történt: eleven, lüktető seb ez azon a valamin, amit magyar demokráciának vélünk, és ami mára fikcióvá lett. A napilap éppúgy elengedhetetlen része a polgári, demokrata, de akár csak egyszerűen élhető társadalmi létnek, mint az ismerős kávéház a pincérrel, aki a keresztnevén szólítunk, vagy a bankszámla.

Hát, most ez a napilap már nincs.

Miért, kávéház van?

A bankszámláink meg elég üresek.

Azonban akad még pár idealista, aki a kormányt védve (szándékosan vagy akaratlanul) azt állítja, a Népszabadságot nem a magyar vezetés, hanem a „piac farkastörvényei” tették tönkre. No, igen – de kinek köszönhetőek a piaci viszonyok, kik is befolyásolják őket, kik hozták a farkastörvényeket?

Igen, a kormány.

Mivel tegnap meglehetősen sokan kerestek meg nyilvánosan és magánúton is, felnőtt, diplomás emberek, jogosítvánnyal, személyivel és önálló adóbevallással, abból a célból, hogy az óvodai kiscsoport szintjén mozgó kérdéseket tegyenek fel nekem az események kapcsán a sajtó működéséről, ez úton próbálok egy kis rendet tenni a fejekben.

Első sorban tehát: egy nyomtatott lap költségvetésében a legkisebb kiadás a munkatársak bérezése és a legkisebb bevételi tétel az eladott példányok után befolyó összeg. Hozzá kell tennem, hogy egy print alapú sajtótermék elég komoly üzleti vállalkozás, van papírköltsége, nyomdaköltsége, ezek egy napilapnál naponta rúgnak tízmilliókra, a törvény alapján (de a józan üzleti gondolkodás is ezt diktálná) bankgaranciát kell letenni a nyomda asztalára minimum három hónapi munka előzetes finanszírozásáról, hiszen ez egy hullámzó sikerű üzletág, ahol egyik nap harmadára is csökkenhet a forgalom, másik nap tízszeresére nőhet, a terjesztés külön világ, amely szintén csillagászati összegekbe kerül – milyen bevétel fedezheti ezeket a kiadásokat?

Kizárólag a hirdetési bevétel. De ez már jó száz éve, Pulitzer és Hearst óta így van, így lehetett a napilapok árát alacsonyan tartani, a bevételeket pedig magasan: a reklám tartja el a lapot, kényes egyensúlyban a tartalommal. Hiszen, ha nincs tartalom, az olvasót nem érdekli a lap, nem veszi meg, rá se néz. Tehát a cikkek viszik a hátukon a hirdetéseket, meg néha a pucér csajok, ellenben a hirdetések megfizetik a fuvart. Ki van ez találva, persze, ügyelni kell az egyensúlyra, ha a hirdetés túl sok, leesik a forgalom, ha az írás, csökken a bevétel. De normális körülmények között így működik a sajtó.

Ne tessék berzenkedni, hogy mik ezek a napi tízmilliók és hogy lehet újságírókra bízni ezeknek az összegeknek a sorsát, egy útépítésen például százmilliós gépekkel dolgoznak valamivel kevésbé képzett munkavállalók, mégsem szokott baj történni.

Akkor most alkalmazzuk a fentebb leírt működési modellt jelen és honi viszonyainkra, különös tekintettel a hírre, miszerint:

„Ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének. Ezt a lap főszerkesztője korábban azt mondta, a kiadó lehetetlent kért.
“A mai napon a Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel” – áll a közleményben. A kiadó ajánlatot tett, mely szerint a Mediaworks haladéktalanul tárgyal a lap finanszírozásáról vagy újraindításáról, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.
A közleményből nem derül ki, de Murányi András szombaton a hvg.hu-nak azt mondta, két nap alatt kellene lerakniuk az említett üzleti tervet, ami szerinte lehetetlen, és a felvetés komolytalan.”

Hurrá, mondaná a naiv polgár, hiszen meghátráltak, újraindulhat a lap, mit iszunk? Nem iszunk semmit, maximum bánatunkban, nem hátrált itt meg senki. Az üzleti terv ugyanis nullszaldós kéne legyen, két nap alatt kéne összejöjjön – ez egyszerűen lehetetlen.

Miért lehetetlen?

Azért mert a hirdetési piac, amiből a sajtónak élnie kéne, szinte száz százalékban állami irányítás alá került 2010-ben. De mindenképpen a sajtómanipuláció eszközévé vált. Emlékezzünk: mikor öt éve megjelent a már akkor is anyagi válsággal küszködő Népszavában egy, azaz egy Közgép-hirdetés, abból a szerkesztőség legalább fél évig élt, és pont nem érdekelte, hogy a Facebookon mindenféle árulóknak nevezgetik őket. Attól az egy hirdetéstől nem lettek ők árulók, és legfőképpen a saját munkatársait nem árulta el a lap, meg hát a gyerekeiket, akik minden nap enni kérnek. Akkor most tessenek belegondolni, mekkora összegek játszadoznak ezen a hirdetési piac nevű grundon, ha egy kolumnás Közgép-reklám fél évnyi Népszavát képes finanszírozni?

Mondjuk a Közgép azóta ellensége lett a kormánynak (G-nap), de a hirdetéseit nem a különböző szabadelvű-független sajtótermékeknek adja, hanem a Simicska-médiabirodalom tagjainak, ez egy nagyon érdekes pénzügyi módszer, mert Simicska átrakja a pénzt egyik zsebéből a másikba, minden haszon nélkül, de ő tudja, az ő pénze.

Azonban a Szerencsejáték Zrt. és más hasonló termények hirdetései továbbra is a kormány kezében maradtak, a sajtófinanszírozás és -manipuláció eszközeiként. Hiszen hát könnyű azt mondani, hogy egy lap ráfizetéses, könnyű azt mondani, hogy a tulajdonosának jogában áll megszüntetni, hiszen ezek tények. A lovam is sovány, ha nem adok neki enni, és ha sokáig tartom éhen, meg is döglik.

Ez történt az elmúlt hat év folyamán a teljes nem jobboldali és nem kormánypárti sajtóval.

Elzárták a bevételi forrásoktól és röhögve nézték a haldoklását.

A mélyen tisztelt publikum pedig közömbös maradt és értetlen, illetve időnként kifejezte abbéli igényét, hogy szeretne földi sugárzású, ellenzéki rádiót, tévét és kacsalábon forgó üvegpalotát, de ingyen, és ha nem kapja meg, az azért van, mert a sajtómunkások árulók, megvette őket a kormány. A „miből?” kérdése fel sem merült, ahogy a frekvenciamoratóriumot sem értette soha senki, aki nem érdekelt az ügyben (az azt jelenti, hogy hiába van nekem tévéadóm, rádióadóm, ha a magyar állam nem engedélyezi komoly pénzért és nem tekint megbízhatónak, nem sugározhatok semmit).

Tehát a magyar sajtó helyzetét nem tekinthetjük tisztán üzleti szempontból, ez részigazságok szajkózása, a nagy egész azt mutatja, hogy egy hat éves terv megvalósításának fontos mérföldkövéhez érkeztünk. Ez a terv a magyar sajtó teljes kisajátítását és a sajtószabadság megfojtását célozza. Üzleti, valamint törvényi úton valósítja meg céljait. Most az üzlet is a politikát szolgálja, nem pedig, mint normális országokban szokás, fordítva.

Azok, akik most aggodalmasan sopánkodnak, hogy „jaj, szegény munkatársak éhezni fognak” ne feledjék, hogy az éhező újságíró Magyarországon már hat éve gyakori. Csak senkit sem érdekelt eddig, esetleg fel is rúgták, ha meglátták valahol. Éheztem, nyomorogtam, valljuk meg, kukáztam magam is régebben. Sikerült visszaküzdenem magam a szakmába, de hihetetlen erőfeszítések árán. Aki most aggódik az újságírókért, aggódhatott volna korábban is, de hagyjuk most ezt. Foglalkozzunk azzal inkább: mi lesz?

Pontosabban: lesz Népszabadság?

A fentiek fényében elmondható, hogy valószínűleg nem. A Mediaworks azt kéri tőlük, hogy hozzák el neki idei bagoly tavalyi tojását, és akkor újra megjelenhetnek. Ez kissé lehetetlen, de mondjuk megteszik – akkor kérnek majd egy másik lehetetlenséget. És egy harmadikat, negyediket, sokadikat, míg szét nem tárhatják a kezüket – „Uraim, nem teljesítették a feltételeinket, nagyon sajnáljuk.”

A közönség naivabbnál naivabb követelésekkel áll elő, ilyen az például, hogy „demokratikus oldal” gyűjtse össze az újraindulás és a napi kiadás költségeit. Ennyi pénz egyszerűen nincs az ellenzéki oldalon, és ha van, akkor sem erre. Egy teljes újraindulás, nulláról, géppark és szerkesztőség, infrastruktúra, archívum nélkül milliárdokba kerülne. A napi költségek tízmilliókba.

Itt jegyezném meg, hogy a Népszabadság online kiadásának leállítása bizony jelentheti azt is, hogy az egész lapbeszüntetést nem üzleti okok miatt hajtották végre, hanem azért, mert valaki nagyon szerette volna örökre hozzáférhetetlenné tenni az archívumot.

A másik javaslat a közönség soraiból a szamizdat Népszabadság létrehozása. Ez mondjuk lehetséges volna, online formában. De ezzel van egy kis baj.

Tapasztalatból mondhatom, hogy az online ellenzéki sajtó, amennyiben nem pártfinanszírozott, nem képes üzleti nyereséget termelni a hirdetésekből, hiszen a hirdetési piac továbbra sem szabadult ki a kormány kezéből. A magánemberek, kis cégek, a KKV-szektor reklámjai még egy jól menő portálnak sem hoznak be többet, mint a kiadási költségeket, amelyek online is léteznek, ha nem is olyan magasak, mint a print sajtóban. Tehát lehetne éppen online Népszabadság, csak a munkatársai nem kapnának fizetést.

Én elhiszem, hogy a köztudatban az él, miszerint az újságíró nem eszik, nem iszik, nem lakik, hanem éjjel és nappal szolgálja a közt, hősvérével pirosítván a gyásztereket, mert ő egy ilyen jó gyerek, de sajnos enni és lakni kell. Számítógép kell, telefon kell, ruha kell. Ingyen, saját forrásokból, tartalékokból lehet csinálni egy évig, kettőig, közadakozásokból tovább is, de azért ez nem járható út.

Igen, gyakori vendég a nyomor mifelénk.

És?

Érdekel valakit?

Senkit.

Különben pedig szamizdat már hat éve létezik, az alternatív internetes ellenzéki sajtó nagyobb olvasottságot produkál, mint a kormánylapok – nem viccelek, tegnap derült ki, hogy a Magyar Időket napi háromezer példányban tudják eladni, ennek olvasottságban egy ismertebb netes ellenzéki publicista gyenge napon a két-háromszorosát, erős napon akár a tízszeresét is produkálja.

Szóval, van már szamizdat, nem most tetszettek feltalálni – és valószínű, hogy a Népszabadság munkatársai is létre fognak hozni egy ilyen átmeneti honlapot, ahol publikálhatnak, míg valahogy meg nem oldódik a helyzet.

Összegezzük: ki nyert a Népszabadság megszüntetésével?

A kormány, mert még a Mediaworksnek is hasznosabb lett volna üzemeltetni, nyereségessé tenni a lapot.

Ki veszített?

Az olvasók, a munkatársak és a magyar sajtószabadság. A magyar demokrácia.

Valamint, ne feledkezzünk meg egy szűk, ám jelentékeny társadalmi rétegről.

A fizetett trollokra, bérkommentelőkre gondolok.

Hát hol fognak azok most már anyázni, libsizni, komcsizni azért a soronként ötven forintért?

Hűséges trolljaid kezéből verted ki a kenyeret, Szauron, síró trollgyerekek könnye áztatja Mordor földjét! A trollok szava az égre kiált: „Add vissza a Népszabadságot, nincs mit ekézzünk!”

Még megérjük, hogy sztrájkba lépnek.

Tehát: lesz Népszabadság?

Valószínűleg nem.

Akkor mi lesz?

Tél lesz és csend és hó és halál.

Ha hagyjuk.

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Rezeda: Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne… A fiatalember vén …