Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Homályzóna

Szele Tamás: Homályzóna

Hát itt van ez az azeri ügy, és kellőképpen bonyolult ahhoz, hogy a legtöbb ember átlapozzon rajta: megpróbálom érthetően elmagyarázni, mert érdekes dolgok derülnek ki belőle, messzire vezető dolgok. Olyanok, amik rég megválaszolatlan kérdéseket oldanak meg, bár mintha a tények senkit sem zavarnának: akkor vágjunk bele, nagy falat lesz.

TWILIGHT ZONE: THE MOVIE, Vic Morrow, 1983, (c)Warner Bros

De még milyen nagy falat. Olyan 2.9 milliárd dolláros. Ekkora összeget forgatott meg Azerbajdzsán, illetve a kormánya brit és más európai pénzintézeteken keresztül, főleg azért, hogy tisztára mossa, másodsorban meg azért, hogy uniós politikusokat és – sajnos – sajtómunkásokat korrumpáljon belőle. No, meg részben azért is, hogy elköltse mindenfélére, ami drága, fényes és sok értelme nincs, egyszóval luxuscikkekre.

Fúj, csúnya bácsik (és nénik), mondanánk, nahát, ilyent tenni… majd jól megbünteti őket a Jóistenke, másnak ugyanis meglátásom szerint nincs az ügyben intézkedési hatásköre, legalábbis egyelőre maximum az ügy mellékszereplőit lehetne elkapni, csak őket meg nem érdemes. És fúj, csúnya uniós politikusok, például Eduard Lintner, Luca Volonté, nahát, ezt a mocskos pénzt elfogadni, ráadásul a legrosszabb pillanatban! Hogy is írja az Átlátszó?

„Ebben az időszakban ugyanis az azeri kormány több mint kilencven emberijogvédő aktivistát, ellenzéki politikust és újságírót (köztük az OCCRP munkatársát, Hadízsa Iszmajilovát) zárt börtönbe politikai okokból. Ezt határozottan elítélték nemzetközi emberjogi szervezetek. Ám eközben legalább három európai politikus, egy újságíró, és több üzletember, akik a nemzetközi konszenzussal szöges ellentétben csupa jót írtak és nyilatkoztak az azeri rezsimről, súlyos összegeket kaptak az Azeri Pénzmosoda céghálózatán keresztül. A kedvezményezettek között olasz, német és szlovén politikusok vannak, valamint az UNESCO bolgár vezetőjének a férje is.”

Igen, ugyanis Lintner például akkoriban volt uniós választási megfigyelő Azerbajdzsánban, ahol az elnökválasztás tisztaságát ellenőrizte. Nem is talált ő semmi hibát a kréta körül, és lám csak, milyen az élet: két héttel a hazaérkezése után átutaltak neki a céghálózaton keresztül hatvanegyezer eurót – ami azonban villamospénz ahhoz képest, hogy a német-azeri baráti társaság megalapításáért nyolcszáztizenkilencezret (819 000) kapott. Luca Volonté olasz jobbközép politikus pedig egy alapítványon keresztül egyenesen kétmillió eurót.

Kérem, ezek nem kecskebogyóval gurigáznak.

Mellesleg Magyarországra is került az azeri aranyesőből: a baltás gyilkos, Ramil Szafarov kiadatását követően, mikor is ugrásszerű javulásnak indultak a magyar-azeri kapcsolatok (és katasztrofális romlásnak ebből következően a magyar-örmények).

„A Metastar Invest LLP-től 2012-13-ban összesen mintegy 7,6 millió dollár érkezett a Velasco International magyar bankszámlaszámára több részletben, és a cég ciprusi számláján is landolt egy kisebb utalás. 2015-ben a céget bejegyeztető magyar offshore-ügynökség kérésére a Velasco-t felszámolták. Az egyelőre nem derült ki, hogy a Metastartól átutalt tekintélyes összeg hová került a cég számláiról.” (Átlátszó)

Hát igen, itt a baj a pénzmosással, ezért is csinálják: bizonyos szint után már képtelenség megmondani egy összegről, hol van vagy honnan származik. Ez a 7.6 millió dollárocska is elgurult valahová a Homályzónába, senki sem találja, elvitte a cica, mert azt fel sem tételezném, hogy magyar politikusi zsebekbe kerülhetett volna, ugyan már, nem vagyunk mi olyanok.

Az egész Európát megrázó botrányban a legkisebb összegeket az azeri kormány mellett lobbizó újságírók kapták – ők igazából nem is plusz pénzért, hanem a fizetésükért álltak ki a diktatúra mellett, nem tudván, hogy a főnökeik és a lapok tulajdonosai mekkora összegeket vágnak zsebre a tőlük megrendelt írásokért. Egyszóval, ők voltak az üzletben a palimadarak, és mielőtt a gonosz sajtó fejét tetszenek követelni (hiszen ha nem lenne sajtó, nem is lehetne korrupt), gondoljanak bele, hogy ezt az egész ügyet is egy hatalmas, nemzetközi sajtóösszefogás leplezte le: az OCCRP koordinálta, a közös munkában részt vett a Berlingske (Dánia), a The Guardian (Egyesült Királyság), a Süddeutsche Zeitung (Németország), Le Monde (Franciaország), a Tages-Anzeiger és a Tribune de Genève (Svájc), a De Tijd (Belgium), a Novaya Gazeta (Oroszország), a Dossier (Ausztria), az Átlátszó(Magyarország), a Delo (Szlovénia), a RISE Project (Románia), a Bivol (Bulgária), az Aripaev (Észtország), a Czech Center for Investigative Journalism (Csehország), és a Barron’s (Egyesült Államok). Egyszóval, aránytalanul több kolléga dolgozott a korrupció ellen, mint ahányan annak idején részt vettek benne.

Mindegy, azért mégis csak a sajtó lesz majd a hibás.

Akkor haladjunk tovább, lássuk, mi fog történni?

Nem sok, ugyanis az ügyben leginkább egy független azeri bíróság lenne illetékes, olyan meg nem nagyon van.

Mi történt igazából? Az azeri kormány a fekete és fehér gazdaság manipulálásával hatalmas bevételekre tett szert, melyeket el kívánt sikkasztani. El is sikkasztotta. Ennek a legkönnyebb módja az, hogy ha nemzetközi céghálózatokon keresztül addig utalgatjuk körbe-körbe a pénzt, míg elveszti minden jellegét és senki sem tudja megmondani honnan származik. Persze, ezt a játékocskát nem szeretik sem a pénzintézetek, sem a törvény, meg a különböző egyezmények is tiltják, szóval azért nem kéne dobpergés és nagy nyilvánosság mellett művelni.

A másik, ami nagyon fontos az ilyen ügyletekben a jó viszony az összes érdekelt országgal és államszövetséggel. Hiszen, ha teszem azt, az Európai Unió a bizonyítékok hatására úgy dönt, hogy Azerbajdzsán diktatúra, és egy ideig nem kíván vele semmiféle közös tranzakcióban részt venni, a rendszer megdől és rengeteg pénz úszik el. Ezért kellett lefizetni a politikusokat és egyes sajtóorgánumokat. Csak ne firtassuk az azeri rendszer jellegét.

És ezért is van szüksége Azerbajdzsánnak meg más államoknak is Magyarországra: erős voks a mi kis országunk mellettük az Unióban, Európa Tanácsban, kiáll értük, ha kell, csordogálhat tovább a pénzfolyam a maga útján.

Tehát – ha belegondolunk – az emberjogi aktivistákat és a tényfeltáró kollégákat sem ideológiai vagy politikai okokból börtönzik be, verik agyon a diktatúrákban, az csak másodlagos. Az elsődleges ok, az, hogy leveszik őket a sakktábláról, ne zavarják az üzletmenetet.

Tetszik már érteni a magyar keleti nyitás lényegét? A honi vezetés kap némi pénzt az érdekelt államoktól, estünkben Azerbajdzsántól, hogy biztosítsa a zavartalan üzletmenetet cvikli esetén, és ezért arany puszi haverok leszünk velük, nyitunk náluk mindenféle ráfizetéses kereskedőházakat, látogatjuk egymást, szobrokat állítunk – de azért ez mégiscsak a pénzről szól. Nem arról, hogy turáni testvéreink merő jóindulatból, a rokonság kedvéért kereskedni akarnának velünk. Nekünk ugyanis csak egy árunk van, ami őket érdekli, és ez a voksunk az uniós fórumokon.

Addig kellünk nekik, míg ez megvan, míg tagjai vagyunk az Uniónak. Egy pillanattal sem tovább.

Pénzről szól ez a csúnya dal, kérem, nem eszmékről, ideológiákról.

És ameddig pénzről szól, esélyünk sincs arra, hogy jobbra forduljanak a dolgok.

Eszmei vagy politikai alapon pláne hiába kifogásolunk bármit is – ez üzlet.

Nem is akármekkora.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Szanyi kapitány

Aki csak a címig fog eljutni, s annak láttán bosszúsan továbbgörget, az soha nem fogja …