Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: In memoriam G. D.

Szele Tamás: In memoriam G. D.

Mielőtt bárki is megijedne, G. D., vagyis Galsai Dániel volt kolléga úr egyáltalán nem halt meg, sőt, tragikus hirtelenséggel életben maradt, pusztán elköltözött az emberek sorából. Jegyzet útján tette ezt, önkezével: nagyon remélem, hogy legalább nem ingyen, mert ha ezt még potyára is írta, akkor nagyobb palimadár, mint amilyennek valaha ismertem.

Azt írja az inkriminált írásában, hogy tíz napot tépelődött, mielőtt nekilátott a legaljasabb módon megtámadni egy másik volt kollégámat, a kiváló Föld S. Pétert. Hát, remélem ez annak a jele, hogy kiváló anyagi helyzetben van, ugyanis rendes újságíró nem tépelődik tíz napokat, annyi idő alatt éhen hal… de azt azért senki nem is állította, hogy a Dani rendes sajtómunkás volna.

Igazság szerint a tegnapi napig rendetlennek még elfogadtam volna, de ez után a szösszenet után nem fér már bele a sajtóról alkotott képembe, igaz, mi sem az övébe. Hát, végső soron nagy veszteség senkit sem ér, Széles Gábort kivéve, aki fizetheti a járandóságát, melyhez hosszú életet és sok kártyapartit kívánok. Esetleg lóversenyt is.

De hát mire fel füstölgök én itt?

Történt pedig, hogy Föld S. Péter kolléga úr írt egy közéleti verset. Emlékeim szerint nem is épp mostanság írta, de mostanság is megosztotta a Facebookon. Nem hízelgő, nem kedves versike: a szélsőjobb felé tolódó rendszerünkről szól. Magam is azon a nézeten vagyok, hogy a NER már nem tolódik, hanem menetel széljobb felé, népiesch irányban, de a kolléga úr versét valamiért észrevette pár hete a Magyar Idők, és közzé is tette, céltáblának a trolltartó számára. Mondjuk ez csak azt jelenti, amit már régóta tudunk, miszerint a szolgálatos szemek és fülek állandóan figyelik a közösségi oldalainkat, és ha elérkezettnek látják az időt, lecsapnak. Mármost a Magyar Idők – valamiért – kommentár nélkül közölte a lírai kritikát, de ezt Galsai ex-kolléga nem tűrhette, így hát elkövette ő maga a verselemzést a Magyar Hírlapban.

Illetve, ha a verset elemezte volna, még érteném. De csak átkozódik. Azt mondja:

„ …valami ördögi színjáték keretében visszakúszik közénk a liberálisnak becézett, lényegileg náci kígyó, és a borzongatóan hűvös, nyálkás izomköteg a nyakunk köré tekeredik? Az esztétika különös terméke ez: hitvány, értéktelen, s mégis talán többet fogják idézni a későbbi korok érző elemzői, mint megannyi remek magyar poémát…”

Liberálisnak becézett, lényegileg náci kígyó? És tessék már nekem megmondani, jó uram, abban a nagy, fekete kalapban, a pocak mögött, mitől is náci? Ja, attól, hogy nem szenvedheti a nácizmust, értem én, megint Piroskát büntetjük, mert megette a farkast, Hófehérkét, mert hét erkölcstelen törpével kavart. Pofátlannak találod az áldozat védekezését. Hát nem elég, hogy a bőrünkre megy a rendszer, még védekeznénk is? Szemtelenség, ugyebár. Tessünk szép csendben éhen dögleni.

Persze, az olyan disztingvált urak, mint te, Danikám, kivételt képeznek, hiszen még időben belehelyezkedtek a megfelelő alfélbe. Lám, a bölcs előrelátás csodája!

Mármost magáról a versről a továbbiakban kevés szó esik. Meg is indokolja: „…rímekbe szorított embertelenség. Szörnyű kísértés, hogy az ember elemezze ezt a klapanciát: de nyilván ez tilos, mert az valamiképpen értéket sugallna.” A vers ürügyén azonban felemlegeti közös szakmai múltunkat, melyre kissé különbözően emlékezünk. Dani, van egy borzalmas hírem: mások is ott voltak és még nem haltunk meg, sőt, kiváló a memóriánk!

Szóval az úgy volt, hogy valamikor mindhárman – Galsai, Föld S. és én – a Kurír című napilapnál dolgoztunk, mégpedig nem alkalmilag, hanem életvitelszerűen. A Kurír valóban több volt, mint munkahely, életmód volt, a mai magyar sajtó legtöbb ötletét ott találtuk ki, csak már mások alkalmazzák – a lapot egy ügyes manőverrel 1998 szeptemberének végén az első Fidesz-kormány megszüntette, de annyira, hogy máig nem sikerült újraindítani.

Hát, mondjuk már akkor is liberálisok voltunk.

Akkor még a Dani is.

Föld S. kolléga az Elefánt című humoros melléklapot vezette, én a Monitor rovatot, ami egy kis saját hírügynökség volt a külpolitikai rovat hatáskörében, Galsai mester pedig eleinte a sportrovatot erősítette, aztán átment a Frakk című társasági melléklethez. Munkatársnak, nem vezetőnek: a vezető Dévai Kovács Gyula volt. Hát erre sem egyformán emlékszünk, ő ugyanis azt írja:

„És – ezúttal szerintem fontos ez érdemleges információ – ezzel az emberrel én a 90-es években együtt dolgoztam, néhány hónapig még a szobánk is közös volt. Ez is az oka eddigi dilemmámnak – egy korábbi céhtársat nehezebben tűz tollára az ember, még akkor is, ha az közben gazember lett. Rovatvezetők voltunk mindketten, ő egy humoros mellékletet gondozott, én egy társasági rovatot. Békés, mondhatni kellemesen kollegiális cimboraságban léteztünk egymás mellett, nagyjából semmiben nem értettünk egyet, de valahol úgy éreztem (vagy úgy akartam érezni…), megvolt benne a „régi vágás”. A békebeli hírlapíró.

Ám „humorlapját” a legnagyobb toleranciával sem tudtam befogadni. Azóta sem szégyellem magam miatta: nagyjából az egész rendkívül alacsony színvonalú fotómontázsokból állt, amelyeken többnyire jobboldali közéleti szereplőket gyaláztak. A legalpáribból per is lett: a parlament akkori alelnökének, a többgyermekes, keresztény hitű, kisgazda G. Nagyné Maczó Ágnesnek a fejét egy méretes hímtagú, izmos férfitestre applikálták…”

Mármost ebből a két bekezdésből talán csak a névelők és kötőszavak igazak. Ipari áramot vezettél te, Danikám, nem rovatot, és akkor még szelíd voltam – hát nem elég az neked, hogy te voltál az egyik primadonna a lapnál, akinek minden szabad volt, az egyik legjobban fizetett munkatárs, annak dacára, hogy ha a teljesítményedet megnéztük volna, ritka hónapban jött volna össze a szerződésben lekötött minimális negyven flekk? Hiszen évekig úgy gondoskodtál a tévéjegyzetről, hogy beszóltál az ajtómon: „Szele mester, ugye megírod?” És Szele mester megírta, igaz, a saját nevén, de hát az is a te munkád lett volna. (Update: de, egy ideig valóban vezetted a Szalont, ami a Frakk jogutódja volt: legyünk pontosak, ez igaz, én emlékeztem rosszul.)

Ami az említett képet illeti, ne járjál a továbbiakban lóversenyre és ne foglalkozz szerencsejátékokkal, ugyanis peched van, de nagy. Megvan a fotó. G. Nagyné ugyan nyert emiatt egymillió forintot egy sajtóperben (akkoriban ez hatalmas összegnek számított), de bizony nyoma sincs rajta hímtagnak. Ugyanis női testre applikálták a fejét, nem férfitestre. Nem hiszed? Itt van.

Akkor még mi marad az opuszodból? Mármint a sértegetéseken és a hazugságokon kívül? A summája, amit te így foglalsz össze: „Verse bármikor megjelenhetett volna a Virradat című nyilas lap 1944. őszi számaiban – talán csak néhány szót kellene kicserélni.”

Igen, néhány „fekete” helyett „fehér”, néhány „nem” helyett „igen”… ilyenformán a Káma Szutra is bekerülhetne a Bibliába, csak pár szót kéne kicserélni benne. Mondjuk az összeset, de mindegy, bekerülhetne.

Azzal zárod soraidat, miszerint: „Péter! Régen találkoztunk, de messziről is üdvözöllek, és hosszú életet kívánok néked! Már csak azért is, hogy lásd, az önreflexió nélküli, belvárosi, belterjes diktatúrátok úgy hamvad el, mint az általad elárult kávéházi létben a hamutartóban felejtett cigarettapapír.”

Hát Dani, mi is régen találkoztunk utoljára akkor, amikor egy sportos kolléga temetésére menet megittál velem nyolc vodkát alapozásként, míg én vagy két sört, de én is hosszú életet kívánok neked. Csak tudod, ha már önreflexióról beszélsz, te magad nem csak egyszerűen tagja voltál ennek a „belvárosi, belterjes” értelmiségi, kávéházi, zsurnaliszta létnek, hanem tenyéren hordozott, elkényeztetett kedvence is.

De az igaz, hogy a diktatúra úgy fog elhamvadni, mint egy cigarettavég, Danikám.

Én a te helyedben elkezdenék már most spórolni, mert a kormánysajtó lesz az első, amit a hamutartóban felejtenek majd.

Sokba kerül ugyanis, és semmi haszna.

Írnék még sok mindent, de mást, egyebet már nem tudnék: Dani, ritka nagy disznóságot követtél el, szokásod szerint.

Élj sokáig és legalább tanulj meg kártyázni tisztességesen.

Mert most csak játszol, de tudni nem tudsz: megint a hamiskártyásokkal ültél le.

Ők meg téged sosem fognak igazán bevenni a bandájukba.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Orbán és a családbarát turizmus

Orbán Viktor fényes és hosszú távú programot hirdetett a Turizmus Summit 2017 konferencián. A program …