Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Kim Dzsong Un és a fogorvos

Szele Tamás: Kim Dzsong Un és a fogorvos

Hogy drámaian tömör legyek, a helyzet tökéletesen és gyökerestől megváltozott, vagyis ugyanolyan maradt, amilyen volt, csak éppen most komoly. Észak-Korea hidrogénbombát robbantott vasárnapra virradóan, ami eszkalálhatja a félsziget válságát – most már nem az a kérdés, van-e nukleáris fegyvere Kim Dzsong Unnak, hanem az, hogy mennyi van és miféle?

Magáról a kísérletről szokás szerint keveset lehet tudni: a föld alatt végezték, és két mesterséges földrengést idézett elő. Az első rengés, amelynek erősségét 5,3 és 6,3 között mérték a különböző földrengéstani intézetek, körülbelül 10 kilométerrel a felszín alatt indult el, a második pedig, amely a kínai intézet szerint 4,6-os erősségű volt, közvetlenül az első felett, a földfelszínről indult ki, nyolc perccel később. Ezek annyira erősek voltak, hogy még a magyarországi, kölesdi lyukszeizmográf állomás is érzékelte őket. A szakértők véleménye szerint mintegy száz kilotonnás lehetett az a valami, ami felrobbant: az észak-koreai szervek esküsznek arra, hogy hidrogénbomba volt, de ez azért nem olyan nagyon bizonyos.

Egyfelől azért nem, mert olyanokat beszél az északi propaganda, miszerint a fegyver minden elemét Észak-Koreában állították elő, ami műszaki képtelenség, hiszen ehhez nagyon fejlett technika, infrastruktúra, tudományos és mérnöki háttér kell – az eszük megvolna hozzá, azzal sosem volt baj, de eszközeik nem nagyon. Másfelől kering egy kép a világsajtóban, ami Kim Dzsong Unt ábrázolja egy furcsa tárggyal, ami a hivatalos adatok szerint maga volna a hidrogénbomba. Hát nekem eddig elenyészően kevés hidrogénbombám volt, mondhatni, teljesen elhanyagoltam ezeknek a kis díszeknek a gyűjtését, de ha jól ismerem a szerkezet működési elvét, akkor a képen látható valami nem lehet az. Sőt: még nukleáris fegyver sem nagyon lehet, arról már nem is szólva, hogy nehezen hihető, miszerint a teljhatalmú diktátort közel engedik valamihez, ami igen erősen radioaktív. Akárhogyan is le van árnyékolva (a képen nem sok árnyékolás látszik). Harmadrészt, Kim Dzsong Un nyilatkozatában elmondta, hogy a hidrogénbomba erejét néhány tíztől néhány száz kilotonnáig tudja változtatni, és nagy magasságban is képes robbanni. Azt nem mondta, hogy minden színben és méretben gyártható, de ilyen hidrogénbomba egyszerűen nincs. Ha van, akkor nem érvényesek a fizika törvényei – egy termonukleáris bomba alapvetően kell tartalmazzon egy hagyományos atombombát is, ami beindítja a fúziót. És akkor még szükséges hozzá fúziós töltet, ami csak elvben állhat deutériumból-trriciumból, ezek az anyagok annyira nehezen kezelhetőek, hogy inkább litium-deuteridet használnak, mely azonban nem kapható a sarki kisboltban.

Egyszóval, azt biztosan tudjuk, hogy valami igen erős felrobbant vasárnapra virradóan, azt már kevésbé, mi lehetett. Nem kizárható az sem, hogy valóban hidrogénbomba volt, bár akkor felvetődik a kérdés, honnét szerezték be a hozzávalókat, de az teljesen kizárható, hogy az eszközt Phenjan sorozatban lenne képes gyártani.

Még azon is lehetne vitatkozni, le tudják-e annyira kicsinyíteni, hogy hordozórakétára szereljék, de azt sem hitte a világ, hogy egyáltalán képesek használható nukleáris fegyvert előállítani – megvallom, én magam sem hittem, ugyanis eddig még senki sem látott használható anyagmintát észak-koreai nukleáris robbantás helyszínéről. De ha van, akkor van.

Azt sem hittük, hogy működőképes hordozórakétát képesek fejleszteni, csakhogy múlt héten átlőttek egyet a japán légtéren. Melynek senki sem örült, kivéve természetesen Kim Dzsong Unt. A legfrissebb AP-jelentés pedig azt mondja, a déli hadsereg adataira hivatkozva, hogy az északiak egy interkontinentális ballisztikus rakéta kilövésére készülnek. Az északi hadseregnek van ilyen, akár az Egyesült Államok kontinentális részét elérni képes rakétája. Ha erre rátesznek bármit, ami kicsit is jobban sugárzik, mint egy világító számlapú óra, hát indulhat is a nukleáris Armageddon.

Vagy nem: gondoljuk át, mi járhat Kim Dzsong Un fejében? Egyrészt azt akarja, egy óvodás kisfiú makacsságával, hogy vegyék végre komolyan. Ezt a másik óvodás, bizonyos Donald Trump megtette neki, csak éppen nem eléggé. Mármost – hogy a példánál maradjak – az észak-koreai kissrác felgyújthatja ugyan az óvodát, ha nagyon akarja és van gyufája, de egyelőre csak mutogatja azt a gyufát és fenyegetőzik vele.

El kéne tőle venni a skatulyát, amondó vagyok.

Másfelől meg elég sok környékbeli nagyhatalmat zavar ez a fenyegetőző játszma, olyan nagy srácokat, akik felkenhetnék a gyufás gyereket egy vajas kenyérre és még jól sem laknának vele. A legutóbbi nukleáris kísérletet egy emberként ítélte el a világ, valószínűleg ez is volt a célja, de sajnos ez a félsziget a lehető legrosszabb helyen van: ott ütközik az orosz, a kínai és az amerikai érdekszféra. Ütközik máshol is, de ott össze is ér.

Ebből következően nem tud senki úgy odacsapni, hogy a másik nagyhatalmat ne bántsa ezzel – viszont, ha reális a fenyegetés, az érdekelt hatalmak megegyezhetnek átmenetileg és közös erővel, részvétellel megszabadulhatnak tőle. Ez lenne a logikus megoldás, bár épp ezért erre nagy törekvés nem észlelhető.

Oroszország már korábban világossá tette, hogy csak egy atomfegyverek nélküli Észak-Koreát halandó elismerni, most Kína is érdekes hangvételű üzenetet küldött a phenjani rezsimnek. Éspedig azt, hogy „hagyjon fel hibás cselekedeteivel, amelyek nem szolgálják érdekeit, és ne súlyosbítsa a helyzetet”. Ez tűnhet európai szemmel enyhe feddésnek, de aki ismeri a kínai diplomácia nyelvét és logikáját, tudja, hogy a mondat majdnem hadüzenet.

Az Egyesült Államok csapással fenyegetőzik, ám egyelőre csak a Phenjannal gazdasági kapcsolatban álló országok blokádját rendelte el, amivel nem lesz nehéz dolga, mert Phenjannal szinte senki sem kereskedik. Kardcsörtetésen kívül sok lépés nem történt, törekvés egy koalícióra még a fasorban sem mutatkozik, így Kim Dzsong Un kedvére játszadozhat még egy ideig. Az ügyben leginkább érintett Dél-Koreát a kutya sem kérdezi, tehát az ország sorsa saját magától függetlenül fog eldőlni, nagyhatalmi egyezségrendszerek részeként.

A képlet voltaképpen nagyon egyszerű. Adott egy diplomáciai szempontból nagyon kényes terület, ahol mindenki a legnagyobb óvatossággal mozgott eddig. Ezt a területet pillanatnyilag egy infantilis, sőt, túlzás nélkül elmebetegnek nevezhető ember irányítja, akit egyáltalán nem izgat az érdekegyensúly, sőt, voltaképpen azt sem tudjuk, mit is akar. Lehet, hogy ő sem tudja. De akar, és fenyegetőzik.

Mivel pedig ő a bizonytalansági tényező, ő az égő kanóc a lőporoshordóban, őt kéne kiiktatni a döntési helyzetből. Ha ez megtörtént – bármilyen eszközzel – már kezelhetővé válna a válság a diplomácia hagyományos eszközeivel is.

Ő az az ember, aki nagyon rosszkor van nagyon rossz helyen.

Hát nincs az egész félszigeten egy tehetséges gazember, akit a helyére lehetne ültetni, ha puccsal, hát puccsal? Biztos van, csak mindegyiknek kedves az élete.

Egyelőre patthelyzetről számolhatunk be, mondhatni hasonlatos a helyzet az egykori prostituált és a fogorvos viszonyához. A hölgy elment a fogorvoshoz, beült a székbe, az orvos azt mondta, hogy nyissa ki a száját. Ki is nyitotta, de ugyanakkor belenyúlt az orvos nadrágjába és alaposan megmarkolta, amit ott talált.

– De hölgyem, ez most mit jelent?
– Ez most azt jelenti, hogy innentől kezdve mindketten nagyon fogunk vigyázni, nehogy fájdalmat okozzunk a másiknak.

Itt tartunk: Kim Dzsong Un ül a székben, a keze a világ nadrágjában és fogja a nemes szervet.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ferenc pápának nem szabad Mianmarban kiejtenie a rohingya szót

Ferenc pápa hamarosan találkozik a rohingja kisebbség tagjaival – jelentette be Greg Burk szentszéki szóvivő …