Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Kívánságok és tanácsok

Szele Tamás: Kívánságok és tanácsok

Ennek a kormánynak nem ártana egy kevés óvatosság, mert abban bizony szükséget és hiányt szenved – a letűnt kétharmad a mindenhatóság illúzióját adta neki, csak hát az sem feltétlenül a legjobb dolog a világon, akármit is gondoljon efelől a halandó polgár. Óvatosnak kell lenni a kívánságokkal, ha hatalom van a kezünkben – még teljesülnek és akkor baj van, kérem.

aranyhalA vs.hu kiváló sorozatot ad közre a végre sikeresen kiperelt Századvég-tanulmányokról, persze, azt nem várhatjuk, hogy azt az irtóztató kásahegyet teljes egészében kivonatolják, de izgalmas dolog annyit is megszemlélni ebből a jéghegyből, amennyi kilátszik belőle – nagyon tanulságos, mindenkinek ajánlom.

Rögtön az első tanulság az, hogy a Századvég nem egyszerű kifizetőhely volt, ahová a srácok be-belovagoltak némi költőpénzért: időről időre, főleg a Fidesz-KDNP első kormányzati ciklusának első felében meg is dolgoztak a pénzükért. Nem mondom, hogy becsületből, mert műszaki hibától tartok az esetben, ha ezt a fogalmat egy képernyőn említem az intézettel, de mégis, mégis: voltak olyan munkák, amelyek valóban elemezték a történteket és következtetéseket is vontak le belőlük.

Ezeket nem volt kár kifizetni, akkor sem, ha túlárazottak.

A következtetések ugyanis szinte kizárólag lesújtóak a kormányra nézve.

Amiből meg az a második tanulság, hogy a többi tanulmányt kár is lett volna tisztességesen megírni, hiszen ezeket sem olvasta el a megrendelő. Mert ha olvasta volna, több ilyent nem rendel, vagy legalábbis nem azoktól, akik a korábbiakat írták.

Mielőtt azonban az egekbe menesztjük a Századvéget, tegyük hozzá: a munkák többsége sírnivalóan vagy nevetségesen alacsony színvonalú, azokkal nem is érdemes fáradni. És azok, amik valóban elkészültek – nos, azok is különösek.

Különösek, mert jóllehet ugyanazokat az eseményeket elemzik, melyeket az ellenzéki sajtó is vizsgált, és nem ritkán, sőt, majdnem mindig hasonlóan elítélik a történteket, a javasolt megoldások leginkább a kormány javát szolgálnák, szerencsére egyik tanácsot sem fogadták meg, különben most sokkal népszerűbb lenne az országot vezető szövetkezeti gittegylet.

Ez a harmadik tanulság: ne kérj tanácsot, ha eszed ágában sincs megfogadni. Főleg akkor ne, ha egy kalap pénzbe kerül.

No, de lássunk pár konkrétumot. Vegyük először a médiát. A közmédiát – nem a mostanit, hanem az 2012-est, az akkori helyzetről reális értékelés született annak idején. Ahogy a vs.-hu-ban olvasható a Lomnici-ügy kapcsán.

„Az elemzés lépésről lépésre végigveszi, hogyan lőttek túl a célon a köztévé szerkesztői, és dagadt a szakmai ügy politikai botránnyá, miután kiderült, hogy a csalást felső utasításra hajtották végre. Az összegzés súlyosbító körülményként kezeli, hogy bő fél éven belül már a második nagy port felvert manipuláció történt az intézménynél.
Az első 2011 áprilisában volt, amikor Papp Dániel, az MTI hírcentrum szerkesztője egy Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő sajtótájékoztatóján készült felvételt vágott meg félrevezető módon. Pappot később a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap(MTVA) hírfőszerkesztőségének vezetőjévé nevezték ki.”

„Teljesen laikus ember is tudja, hogy a rögzített, kész képi anyag átformálása szándékosságot feltételez, azt szakmai figyelmetlenségből, nemtörődömségből nem lehet elkövetni.”

„A kommunikációs hibák sorozata az elemzés szerint Nagy Navarro Balázsnak, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) alelnökének is a kezére játszott abban, hogy „magát a valódi felelősök megtalálásáért küzdők élharcosává léptesse elő”, az általa az Magyar Televízió Bojtár utcai székháza előtt indított éhségsztrájk pedig „a kormány antidemokratikus viselkedésével szembeni ellenzéki megmozdulások szimbolikus helyszínévé vált”.”

Hoppá, de hiszen ez egy tisztességes elemzés, ami szembenéz a problémával, nem hőzöng, nem emleget világösszeesküvést, nem trágárkodik, nem sérteget – de nem is Nagy Navarro oldalán áll, sőt. Ha ezt annak idején elolvassák az illetékesek, és engednek politikai okokból a közhangulatnak, lecsapnak pár fejet a Híradónál, ahelyett, hogy ráküldik a kopasz verőembereket a sztrájkolók táborára, sok minden másképp alakul.

De nem így tettek. Ráadásul a Századvég elemzője is sajátos megoldást javasol a 2012-ben kialakult médiahelyzetre, a közmédia hitelvesztésére, a Klubrádió körüli botrányokra, a közélet tematizálására – Várhegyi Attila koordinátori kinevezését szorgalmazza.

„A kialakult helyzetre megoldást jelenthet Várhegyi Attila koordinációs munkája az MTVA-n belül, ami szavatolja az Alap és a Miniszterelnökség közötti információáramlás megfelelőségét.”

Van egy olyan gyanúm, hogy nem az MTVA és a Miniszterelnökség közötti kommunikációval volt ott a legnagyobb baj, hanem a tökéletesen amatőr és hiperlojális műsorkészítőkkel, akik nagy ügybuzgalmukban ártottak a kormánynak, hogy is mondjam csak, úgy tolongtak talpat nyalni, hogy közben széttiporták a fenséges lábat. No, de ne feledjük: ezek 2012-es esetek. A mostaniakról már nem készült tanulmány, vagy ha igen, azt érdeklődve várjuk.

A kultúra terén is viszonylag tiszta képet kaphatott volna pártunk és kormányunk, ha egyáltalán nagyméltóztatja megtekinteni – egy másik elemzés meglehetősen sarkosan jelzi a megrendelőnek az észlelt hibákat.

„A kormányzat támogatását élvező Magyar Művészeti Akadémia térnyerése és az MMA-t elnöklő Fekete György személye számos konfliktusfelületet nyitott meg a magyar kulturális életen belül. Az állami szerepvállalás erősödése nem kedvezett a centrális politikai erőtér koncepciójának. Az értékviták olyan mértékben megosztották a szellemi-kulturális elitet, mely még a kormányzat mögött álló értelmiségi bázis egy részét is szembefordította a kormánnyal. (…) Megítélésünk szerint a kormányzatot támogató szellemi holdudvar szűkülése és megosztottsága hosszabb távon politikai veszélyforrást is jelenthet.”

„Az MMA-hoz hasonlóan káros ügynek tartja egy 2013 eleji összefoglaló a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár köteteinek megjelentetését is.”

„Az „alternatív kánon kibocsátásával” ugyanakkor akaratlanul is kultúrharcot nyit a kormány, írták, ami „felveti a politikailag hasznos/káros szempontjait”. Káros volt például az értékelés szerint „külön kötetet szentelni annak a Tormay Cecilé-nek, aki a húszas-harmincas években zsidó világ-összeesküvésekről értekezett, és vállaltan fasisztának tekintette magát. Az ilyen előképek rehabilitálásából a kormány aktuális értékszempontjaira lehet következtetni.”

Jogosnak tartja az elemzés a sorozat kiadásának 300 milliós költségét sokalló bírálatokat és a kötetek „egyenetlen kulturális színvonalát” ért kritikákat is.” (vs.hu)

Hát akkor, kérem, megint sok minden világossá válik. Ezek szerint a kultúrharc és a fasizálódás veszélyeiről legkevesebb négy éve igenis tud a kormány. Vagyis tudhat, de vagy nem olvasta el az általa rendelt elemzéseket, vagy ha elolvasta, nem törődött velük.

És itt a baj. A „kétharmaddal semmi sem lehetetlen” világában azt is meg lehetett tenni, hogy reális tényeket, folyamatokat és jelenségeket nemlétezőnek tekintsenek, ne számoljanak a következményeikkel. Ez már nem a jóra való restség kategóriája: ez bizony már tudatos bűncselekmény. Valósághamisítás, első körben, de utána még ezer kör van, amint a dolgok egymásból következnek, és a pillangó szárnyrebbenése tájfunt okoz a japán partokon.

Summa summarum: a kormány tehát tudhatott tettei következményeiről, és ennek tudatában, megfontoltan, szándékosan folytatta a minimum veszélyes, de inkább nyíltan destruktív tevékenységet, minden tanács ellenére.

Valószínűleg távolabbi, magasabb célok érdekében.

És ezeket a célokat érdekes eszközök szolgálják: hírhamisítás, nyíltan fasiszta ideológia terjesztése, az információáramlás korlátozása, demagógia és propaganda.

Ez az út mindenkit a Pokolba visz, aki csak rálép – és azokat is, akiket rávezetnek.

Mámorító érzés lehet a majdnem korlátlan hatalom, drogként is működik, amint látjuk: de a mellékelt esetek utolsó tanulsága az, hogy valóban nem árt még a hatalom birtokában sem óvatosan bánni a kívánságokkal.

Még teljesülnek.

Mert lám csak, mi történt?

A kormány tanácsot kért bizonyos ügyekben.

Mit ad Isten: megkapta.

Nem fogadta meg.

Ezek után egy eljövendő perben bizonyított a szándékossága és előre megfontoltsága a magyar média, kultúra és általában az ország romba döntésében.

Maguk rendelték meg a bizonyítékot önmaguk ellen – urak, hát kellett nektek tanács?

Hej, mi minden fog még kiderülni…

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: A demokrácia és a jogállam védelmében

A Jobbik pénteki tüntetésével kapcsolatban annak meghirdetése pillanatától összecsaptak az egymásnak homlokegyenest ellentmondó vélemények és …