Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Maduro és a drónok

Szele Tamás: Maduro és a drónok

Hogy pontosan mi is történt Nicolas Maduro venéz elnökkel tegnap, azt nem lehet megmondani, de elemezni annál inkább: ő azt állítja, megpróbálták megölni hazája gaz ellenségei, és sikerült. Illetve nem. Nem sikerült, de megpróbálták megölni, illetve… a fene tudja, ki próbált meg és mit, de akárki is légyen, kérje vissza az iskolapénzt, mert merényelni nem így kell.

Akkor szokásunk szerint lássuk előbb magát a hírt – nem merek „tényeket” írni, mert gyanús, hogy ilyesmivel nincs dolgunk –, aztán jöhet a kabaré.

Tehát, tegnap Maduro elnök díszszemlén vett részt Caracasban, az Avenida Bolivaron, a venéz Nemzeti Gárda megalapításának 81. évfordulója alkalmából. Ami jeles dátum, ilyen esetben mondhatni kötelező a díszszemle, az első újoncok épp most száz évesek, van mit ünnepelni. Illetve nincs.

Venezuela a világ talán legpocsékabb helyzetben lévő országa, Észak-Korea után, de mindenképpen erős holtversenyben van vele, az infláció most csak 46 ezer százalék, de év végére elérheti az egymillió százalékot, a nemzeti valuta, vagyis a bolivar végéből a héten vágtak le öt nullát, és kevés, egy átlagbér körülbelül huszonhat forintot érne, ha el lehetne költeni, de nincs mire, és Maduro elnök épp készül betiltani a cserekereskedelmet, valamint bevezetni a kriptovalutát, ami valóban bölcs lépés, mert legalább ezentúl nem kell maga után húzza a venéz polgár a három vasúti kocsi bankjegyet, ha lemegy gyufáért.

Kérem, így néz ki egy virágzó állam, mely bizakodva tekint a jövőbe és katonai parádékat rendez. Ráadásul az ország a bolygó egyik legnagyobb olajtartalékán ül – és éhezik. Hogy ezt hogyan tudták összehozni? Sokat köszönhetnek a néhai Chávez elnöknek ez ügyben, aki utópisztikus elképzelései alapján államosította az olajipart, elriasztotta a külföldi befektetőket, és gyakorlatilag az ország teljes potenciálját az olajiparra koncentrálta, mondván, hogy ami még kellhet nekik, megveszik külföldről. Ez igen szép idea, körülbelül így működnek az Emirátusok is, csak Venezuelában valahogy úgy alakult, hogy minimálisra csökkent a termelékenység, alig csurran-cseppen a korábbi hozam harmada az olajkutakból, finomítókból, közben 2015-ben hatalmasat zuhant is az olajár, és hát Venezuela, az egy lábon álló olajgigász erősen megtántorodott. A helyzet hónapról hónapra romlik, az elmaradt beruházások és karbantartások miatt a termelés csökkenése gyorsul. Már megjelentek olyan híresztelések, hogy az állami olajvállalat az exportvállalásainak a felét sem lesz képes teljesíteni. Amennyiben valóban ez a helyzet, akkor az olajpiacnak hirtelen komoly deficittel kell szembenéznie. (A témáról még itt.)

Maduro elnök finoman szólva sem nevezhető túlzottan népszerűnek, ha magányos sétát tenne az Avenida Bolivaron, nincs kizárva, hogy az első sarkon leütnék, megsütnék elevenen és fel is szolgálnák az első vendéglőben, egyszóval, ha a nyomorgó nép hirtelen darabokra szaggatná, a legkevésbé sem okozna meglepetést ez a politikai gesztus a nemzetközi diplomáciai életben. Esetleg a komolyabb titkosszolgálatok kiküldenének egy-egy közepes képzettségű ügynököt, ellenőrizni, hogy tényleg meghalt-e. Tehát nem menne épp csodaszámba, ha megmerényelnék – de hát mi történt?

Épp a beszédét tartotta a vígan masírozó nemzeti gárdistáknak (nem teljesen értem, hogy ha azok a beszéd közben vonulnak a szónok előtt, hogy hallanak többet három-négy mondatnál?), mikor pukkanás hallatszott, a pódiumon mindenki az égre pillantott riadtan, ezután testőrei a színpadra rohantak, és kimenekítették. A hírek szerint terrortámadás zajlott az elnök ellen.

Nem, nem az elnök pukkant ki, bár ahogy elnézem, olyan szép nagy, vödör formájú feje van neki, hogy az is elsülhetett volna. Egy vagy több drón robbant fel szerinte – a tűzoltóság szerint meg egy gázpalack, pár háztömbbel odébb.

„Az elnök ezután a közszolgálati tévében beszélt a merényletről. Azt mondta, egy szerkezet éppen vele szemben robbant fel. Nagy robbanás volt. Először azt hitte, tűzijáték indult, de a második robbanásnál már leesett neki, hogy másról van szó. Jorge Rodriguez kommunikációs miniszter azt mondta, drónokra szerelt bombákról van szó. Ezeket akarták az elnök és a felsorakozott gárda felett felrobbantani. A katonák közül heten sérültek meg. Nicolás Maduro elnökünk nagyszerűen érzi magát, kitűnő egészségi állapotnak örvend – mondta Rodrigez miniszter a VTV állami televíziónak.” (Index)

 

 

Ennek a nép mondjuk annál kevésbé örvend – de maga Maduro is szó szerint azt mondta: „Élek és győzedelmes vagyok!”

Érdekes fogalmai vannak a győzedelemről. De ellentámadásba is lendült: bejelentette, hogy vannak gyanúsítottjaik, és néhányukat már elkapták. Maduro nemcsak a venezuelai szélsőségeseket, hanem azok kolumbiai kapcsolatait, és magát a kolumbiai elnököt, Juan Manuel Santost is felelőssé tette a terrortámadásért.

„Rekordidő alatt tisztáztuk a helyzetet, merénylet volt ez a meggyilkolásomra, ma akartak megölni, és nincs kétségem afelől, hogy minden szál a venezuelai jobboldalhoz és a szélsőbaloldalhoz vezet, amely a kolumbiai szélsőbaloldallal szövetkezve cselekedett, s kétség sem fér ahhoz, hogy e merénylet hátterében Juan Manuel Santos áll” – idézte Madurót az MTI.

Ja. Meg a dementorok és főként a blefuszkui titkosszolgálat is érintett.

Maduro tökéletes hülyeségeket beszél, még akkor is, ha tudjuk, hogy Latin-Amerikában a szélsőjobb és a szélsőbaloldal nem egészen azt jelenti, mint minálunk, de azért még ott sem fognak össze, ott is tűz és víz ez a két oldal. Kolumbiának egyelőre sokkal több baja van azzal, hogy az odamenekülő venézeket valahogy ellássa, befogadja, megetesse tisztességgel, meg is teszik, pont egy merénylet a legutolsó, amivel még súlyosbítani akarnák a helyzetet – bár azt nem kétlem, hogy Santos elnök a pokolba kívánja Madurót, de az is biztos, hogy nem küldi.

Akkor miről van szó?

Az erdogani receptről. Ha és amennyiben elfogadjuk, miszerint Maduro ellen belső politikai ellenfelei, valamint Kolumbia intézett támadást, úgy le lehet csukni végre a venéz jobboldalt, baloldalt, közepet és egyáltalán a világon mindenkit, aki nem tetszik. Esetleg még hadat is lehet üzenni Kolumbiának, mely állam ez esetben kénytelen lesz a földbe gyalulni a venéz erőket – a kolumbiai hadsereg ugyan nem tartozik a legnagyobbak közé, de az éhező, rongyos, alig felfegyverzett venezuelai csapatokkal még ők is elbánnának néhány perc alatt. Tehát azt a háborút még érdemes lesz meggondolni, senhor Maduro.

Ellenben az erdogani példa alapján azonnal bevezethető a rémuralom és jöhetnek akár a tömeges kivégzések is, ugyanis Venezuela földrajzi okok miatt nem tagja az Európai Uniónak.

Önmerénylet szagát érzi az elemző, és nem ok nélkül.

Már önmagában az is érdekes, hogy ha több drón is rátámadt erre a szép, nagydarab emberre, hogy az Isten csodájába sikerült egy ekkora célpontot elvéteni? És hát ezek nem lőttek, ezek robbantak: a mindenségit, hát egy bányából sem sikerült kihozni egy kis igazi robbanóanyagot, mondjuk paxitot, ami darált húst csinált volna az egész dísztribünből? Mit gatyáztak ezek a „merénylők” petárdákkal? Nyilván azért, mert nem merényletről volt szó.

Elnököt különben sem így lövünk díszszemlén. Tetszenek még emlékezni a boldogult Szadat elnökre? Na, az férfimunka volt. De akarták is, hogy meghaljon.

Az ellene elkövetett merényletre egy, a jom kippuri háború emlékére tartott díszfelvonulás alkalmával került sor. (Mi a fenét ünnepelhetett az egyiptomi hadsereg pont a jom kippuri háborún, melyben rongyosra rúgták az alfelüket?) Az egyiptomi elnököt négyszeres biztonsági intézkedések védték, és a felvonuláson részt vevő katonáknál nem lehetett lőszer – csakhogy az ezért felelős tisztek éppen mekkai zarándoklatukon voltak. A tömeg felett elszállt egy Mirage vadászgép-raj, ami elterelte a figyelmet, ekkor egy csapatszállító állt meg az elnöki lelátó előtt. A kiszálló Halid Iszlambuli hadnagy szalutált, Szadat pedig felállt, hogy fogadja a tisztelgést. Ekkor Iszlambuli hadnagy három gránátot dobott Szadat felé, melyek közül csak a harmadik robbant fel, majd a hadnagy vezette fegyveresek lövéseket adtak le az elnökre, aki azonnal életét vesztette. A magas rangú nézők pánikszerű menekülése közben és a kialakuló tűzharcban tizenegyen meghaltak – köztük a kubai nagykövet és egy ortodox pap – és huszonnyolcan megsérültek, így például Hoszni Mubárak alelnök, Butrosz Butrosz-Gáli külügyminiszter, későbbi ENSZ-főtitkár, James Tully ír védelmi miniszter, valamint további diplomaták és tisztviselők.

Elnököt így merénylünk, kérem. Nagyban, és ha más is beleesik a szórásba, később megkeressük az utódait, és elkérjük tőlük is a honoráriumot. Lófütty volt Maduro ellen, nem merénylet. Ha az lett volna, már nem élne.

De él, kérem, és fenekedik – hát, most mit mondjunk? Erdogannak van Gülenje, Orbánnak Sorosa, most már Madurónak is van Santosa.

Annyi csak a baj, hogy míg Erdogantól messze van Gülen, Orbántól Soros, Maduróhoz  viszont baromi közel van Juan Manuel Santos. És esetleg még felpofozhatja alkalomadtán.

Ej, Nicolás Maduro Moros… hát nem lett volna neked is jó a Soros inkább?

Vagy mit bánom én, Gülen.

De van megoldás.

Mivel a támadók drónok voltak, Venezuela azonnal üzenjen hadat Dróniának.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Agyviharkár

Kérem tisztelettel, különös, talán mágneses viharba kerülhetett a hét végén Magyarország, ugyanis egymás után tapasztalhattuk …