Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Magyar népmesék

Szele Tamás: Magyar népmesék

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember Meseországban, aki mindenféle gazemberségekkel piszok gazdag ember lett. De olyan gazdag volt ez az ember, hogy még a vízcsapból is ő jött, mikor el nem zárták, most is itt van, kinőve a könyökömön.

Volt ennek az embernek annyi minisztere és felelős államtitkára, mint a rosta lika, s még eggyel több – most a legkisebbről mesélek nektek.

Hát az úgy volt, kedves gyerekek, hogy ez a legkisebb emberminiszter még kis miniszter volt, fiatalka, mert az elődjét nem sokkal korábban bocsátották el a szolgálatból, adták ki néki az obsitot. Sokat dolgozott az az előd, igen sokat, de sok volt a munka is: azt, amikor szegény gyermekeket vitt életében egyszer luxusszállóba enni, még Durumó sem fogja neki elfelejteni, kap érte egy üsttel több szurkot a Pokolban, de nem egy ilyent tett, százat, meg is kapta érte a jutalmát, véka aranyat, véka ezüstöt, mert így számláznak Meseországban, és aki miniszter, annak vissza sem kell osztani belőle. Hanem hát nem három nap egy esztendő, egy nap tűnik három esztendőnek – mármint a meseországiak számára, ilyen miniszterek mellett.

Na, de mi az a miniszter?

Az, gyermekeim, a szegény gazdag ember portáján olyan, mint az öregbéres meg a számadó juhász együtt. Igyekezni kell annak, aki miniszter akar lenni, mert ha nem elég nagy marha, ki sem engedik a gulyával, sokat kell bőgni, kérődzni a közhelyeket, míg miniszterkedésre adhatja a fejét az ember.

Régi miniszter ment, dióhéjba kerekedett, a Küküllőn leereszkedett, holnap legyen a ti vendégetek, új miniszter jött, intézkedett, mert új seprű jól seper. Hát mit intézkedett ez az új öregbéres? Mondott valamit arról, hogyan kell vajákolni a tízparancsolatról, aztán beállt a kertbe kapálni. Mármint a gyermekkertbe, az óvodába, az a gyermekkertészet.

Előhívta íródeákját, nagyot pödört a paszományon, mert azt a szép, ősz bajuszát féltette, oszt meghagyta szigorú parancsba, hogy a kisbíró dobolja ki, amit mond:

„A Kormány mintegy 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít az óvodák fenntartói számára a 2019. évi költségvetésben.

A többletforrás a működési támogatások emelése mellett lehetővé teszi majd az eddiginél hatékonyabb egészséges életre való nevelést, az intézmények szakmai programjának bővítését, a nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzését, a meglévő terek bővítését, az udvari játékok korszerűsítését, amelyek mind-mind a gyermekek egészséges fejlődését szolgálják.

A Nemzeti köznevelésről szóló törvény és a módosított Óvodai nevelés országos alapprogramja elsődleges célként tűzte ki az óvodáskorú gyermekek egészséges fejlődésének elősegítését, amelynek a miniszter útmutatása szerint az egészséges életmódra nevelés mellett fontos része a játékos formában történő lelki nevelés, a szülőföldhöz kötődés. Ezért az alapprogram az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illeszti a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését. Ezt a munkát a minisztérium többek között sajátgyártású kisfilmek készítésével is elő kívánja segíteni, melynek előkészületei már folyamatban vannak. Hamarosan minden magyar óvodába eljuttatjuk a Magyar Népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a Nemzeti Köznevelési Portálon. A kapcsolódó tartalmi fejlesztések megvalósítására a 2019. évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.” (kormany.hu)

Hej, vakarta a fejét, ahány óvónéni, óvóbácsi volt Meseországban, hogy ez ugyan mit jelentsen. Merthogy semmi értelme. Minek kéne nevelni a gyerekeket hazafiságra, nem rekruták, meg hát szeretik azok a hazájukat maguktól is. Nincs még, miért ne szeressék, idővel majd megjön az is, de egyelőre kicsik. Kértek volna tanácsot az igazságos Mátyás királytól, de az meghalt, kértek volna a sokat látott Hétszűnyű Kaponyányi Monyóktól, de az meg most kulturális államtitkár, és ha elkap egy írót, a hasáról eszi meg a kását, a végén a szegény ember okos lánya mondott nékik okosat, az adó- és jogtanácsadó, jön is meg nem is, ad is, meg nem is.

– Hallják-é, kendtek, az ennek a veleje, hogy többet nincs mese garabonciás deákról, vándorlegényről, efféle világcsavargókról. De hetedhét országról, Óperenciáról, pláne azon is túlról, Üveghegyről se essék szó, az mind külország.

– Esetleg a kiskakas gyémánt félkrajcárja?

– Megbolondultak kendtek? Szidnák azt a jóságos török szultánt? Az a gazdag szegény ember legjobb barátja!

– Izé, Kisgömböc?

– Elment az eszük? Már bekapta az országot, maguk is benne vannak, még mesélgetnének róla?

– Terülj-terülj asztalkám?

– Talán turulj-turulj!

– Forró vizet a kopaszra?

– Kopaszokat jobb nem piszkálni, amondó vagyok.

– Kacsalábon forgó palota?

– Az nem kacsaláb, hanem saját láb, azon áll a királykisasszony.

– Táltos paripa?

– Akinek még nem utáltos…

– Hétfejű sárkány?

– No, ezt eltalálták. Az magyar, máshol nincs hét feje, arról mesélhetnek. De róla is csak csupa jót.

Hej, búnak eresztette a fejét a sok óvónéni, óvóbácsi, már keresték a vasbocskort, hamuba sült pogácsát, lapulevelet a talpukra, hogy világgá menjenek maguk is, mikor eszükbe jutott, hogy hát hiszen ott a „Magyar népmesék” videósorozat, azt majd megkapják, abból kell majd válogatni.

Ej, de nagy kár, hogy ez a sok idegenszívű, csúnya mese, amit kérdeztek, az is mind-mind abból vagyon. Meg a magyar folklórkincsből, amit bizony még a gazdag szegény ember sem tud megváltoztatni, ha megfeszül, akkor sem.

De még az emberminisztere sem, aki most épp kutakat zárat ek szegény emberek elől.

Akkor jöttek el hozzám, ajánlanék én szép mesét a gyermekeknek, amolyan hazafiasat.

Én biza csak kettőt tudok mondani.

Az első az „Üssed, üssed, botocskám!”

A második meg, a Magyar népmesék sorozatból a Köcsögkirály.

Mit csináljak, ez a címe.

Eddig volt, mese volt.

Legyen most már itt a vége, ordas farkas fusson véle!

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda: Festett föld

Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – …