Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Nettelenítés

Szele Tamás: Nettelenítés

Olvasgatunk, netezgetünk? No, majd nem fogunk, esténként elballagunk, férfiak a kocsmába, asszonyok, leányok, legények a fonóba, őrizzük majd a hagyományt, meg azt a szép kultúránkat, amit mindenki el akar venni, de internetnek nyoma sem lesz. Egyfelől, mert nem lesz érdemes foglalkozni vele, másfelől, mert nem is lesz rajta semmi érdekes. És ez most speciel nem a magyar kormánynak lesz köszönhető.

Ebben a kis drótoktól öleltben nem vertek fel akkora port a jelek szerint a hírek, mint máshol – ahogy Örkény mondaná, gli Ungheresi (https://orkeny-egypercesek.blogspot.com/2011/12/gli-ungheresi.html), minket csak a sóvám érdekel – a világ többi országában azonban az egeket ostromolja a káromkodás és a fogaknak csikorgatása. Mielőtt bárki is azt szűrné le ebből, hogy nálunk mennyivel jobb, mint máshol, jelezném: nem jobb, viszont annyival rosszabb, hogy mi csak azt látjuk, amit az orrunk elé tolnak, ezüsttálcán. Alkotmánymódosítást, focivébét, miegyebet. Az minket nem érdekel, mi lesz holnap, egyáltalán lesz-e holnap, mi történik a szomszédban, ha mi a körmünket faragjuk, felőlünk leéghet az egész világfalu. Akkor lássuk, mi ez a világrengetően rossz hír?

Ez nem egy hír, hanem kettő. Az első az, miszerint az Egyesült Államokban hétfőtől megszűnt a netsemlegesség. Mit nekünk Államok, még ha Egyesültek is, vonná vállát a szittya, mit nekünk semlegesség – csakhogy a szittya is Google-t vagy Firefoxot használ, többnyire Windows alatt, az viszont már mind amerikai. A semlegesség meg nem igazán politikai fogalom, sokkal inkább üzleti. Dióhéjban arról van szó, hogy eddig az amerikai szolgáltatók egyenlően kellett biztosítsák a hozzáférést minden tartalomhoz, nem lehetett részrehajlást tanúsítani, nem volt olyan, hogy a saját – mondjuk – zenemegosztójuknak nagyobb sávszélességet, gyorsabb elérést adnak, a többinek lassúbbat, esetleg le is tiltják. Ami a neten volt, az elérhető is kellett legyen. Éspedig minden egyenlő sebességgel. Nem volt tehát olyan, hogy mondjuk Denverben van egy adott szolgáltatás, de Queensben már nincs, mert ott más a szolgáltató. Persze ebben nem is az az üzlet, hogy minden szolgáltató a saját portékáját árulja, nem fog egyik sem saját filmes oldalt nyitni vagy online lapot indítani. Elég, ha a már meglévő cégek külön fizetnek nekik a gyorsabb elérésért – vagy egyáltalában véve, az elérésért. És aki nem penget, lekerül, fizikailag is, a világhálóról.

Az világos, hogy a netsemlegesség megszűnése a tőkeerős nagyvállalkozásoknak kedvez és az induló vagy nonprofit cégeket küldi a padlóra, méghozzá knockouttal. Hiszen, ha mondjuk Bart Simpson blogot akar indítani ezentúl, annak ugyan nem lesz semmi akadálya, saját magának úgy ír naplót, ahogy akar. Hanem, ha azt szeretné, hogy lássák is, akkor fizetnie kell, nem is keveset, mint a katonatisztnek, különben nem egyszerűen hátrébb kerül a keresőben, hanem vagy fel sem kerül rá, vagy úgy lelassítják, míg nem perkál, hogy egy oldal megnyitása fél nap lesz majd. Nyilván a nagy tartalommegosztók majd sokat fognak fizetni, hogy fennmaradhassanak, a kis cégek, lapok, magánemberek meg majd elhullanak a piaci versenyben: olyan ez, mintha nyomtatott lapot írna az ember, csak épp a papír árát minden nap szabad lenne emelni. És emelnék is, az egekbe. Egyszóval: vége a kisiparnak, jön a nagyipar.

A dacos szittyák még mindig a vállukat vonogatnák erre, hiszen mi a Nagy Lavór innenső végén amúgy is csak felhasználók vagyunk többnyire, miért baj ez, míg lesz You Tube és Netflix? Azért, szép öcsém, mert a cégek majd veled fizettetik meg a felmerülő költségeket, nem ám a saját költségvetésüket kurtítják majd! Ha most nem érdekel, ne érdekeljen akkor sem, mikor a Facebook vagy a You Tube fizetős lesz.

Ha már a Nagy Lavór innenső partját említem. Nekünk, kérem, harangoztak, ha csoda nem történik. Ugyanis az Európai Parlament alatt működő Jogi Ügyek Bizottsága június 20-án és 21-én szavaz az EU Szerzői Jogi Irányelveinek 11. és 13. cikkelyéről. Ha elfogadják őket, tényleg vége minden online sajtónak a kontinensen, de még ráadásul a maszek netezgetés sem lesz különösebben érdekes mulatság. Ez a nagyobb veszély bár a netsemlegesség eltörlése sem kutya.

Pedig látszólag ártatlan, sőt, hasznos ügyről volna szó. Ugye, tudjuk, a neten lopnak, ami tartalom felkerül, az már többet sosem lesz biztonságban, nincs az a védelem, ami meggátolná a lopást, plágiumot, szerzői jogok megsértését. És hát ki ne örülne, ha kapna egy kis pénzt azért, mert felhasználják egy régebbi képét, írását? A 13. cikkely pont erről szól (https://qubit.hu/2018/04/25/cenzuragep-es-linkado-a-szabad-internetet-fenyegeti-az-eu-szerzoi-jogi-reformtervezete):

„azt mondja ki, hogy a nagy mennyiségű, felhasználók által feltöltött tartalomnak helyet adó internetes platformok, mint a Youtube, az Instagram vagy a Facebook, kötelesek a tartalmakat még azok közzététele előtt ellenőrizni, hogy megállapítsák és megelőzzék a szerzői jogsértést. Vagyis a platform lenne a felelős a felhasználók viselkedéséért.” (Qubit)

Jaj, de jó, fizessenek a gazdagok, mondja a változatosság kedvéért most már nem a dacos szittya, hanem a lelkes jakobinus. Aztán hogyan, tessék mondani? Nem attól gazdagok, hogy szoktak vagy szeretnek fizetni. Sőt. Egyrészt hihetetlen mennyiségű tartalomról van szó, ezeket csak robottal lehetne szűrni. Másrészt az egy dolog, hogy ha tőlem idéznek vagy lenyúlják az egyik írásomat, ami nem ritka eset, akkor ihaj, pénzt kapok, de jó, csakhogy ha én idézek, azért meg nekem kell fizetni. És az idézet mértéke a nem mindegy. A magyar sajtó gyakorlata szerint idézni kell is, lehet is, de forrásmegjelöléssel tesszük, és törekszünk nem teljes anyagot idézni. (A lopások más kategória, azt még a hatályos sajtótörvény is bünteti). Hanem, ha mondjuk azt írom, hogy valami illanó, mint Csuang-ce lepkeálma, kell nekem jogdíjat fizetni Szabó Lőrinc örököseinek, csak, mert a költőnek volt egy ilyen című verse? Az új törvény szerint kell bizony, még ha csak pár szóról is van szó, a robot meg nem tesz különbséget a pár szavas és a pár oldalas idézet között. De ha rossz a kedvem, ezt jelzem a közösségi oldalon, és merő szadizmusból alája vágom a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia” című virágénekét, akkor is vagy kell fizetnem a számért a szerzői jog birtokosainak, vagy kivágja a posztomat a rendszer. Különben ez a zseniális marhaság épp a zeneipari lobby fejéből pattant ki. És nincs több mém sem: hiába akarok én ráírni valamit Darth Vader képére, ha nincs papírom a Disneytől, hogy tehetem – és nem adnák olcsón! – akkor nincs mém sem.

A legrosszabb viszont a 11. cikkely lesz. Idézzük újból a Qubitet.

„A másik vitatott cikkely a 11. sorszámú, amelyet hiperlinkadónak is csúfolnak – e szerint az újságírói tartalmak snippetjeinek (általában cím, ajánló és egy kép) online platformokon való közlése a kiadótól megvásárolt licenszhez lenne kötve, a megjelenéstől számított 20 évig. Ilyen snippeteknek számítanak a Google hírei és keresőtalálatai, valamint a Facebookon vagy Twitteren megosztott cikkek előnézetei is.” (Qubit)

Hát, tetszenek már kapiskálni? Én írok egy cikket, azt odaadom a szerkesztőmnek, aki közli az online lapban. Ezt elolvassák páran, mondjuk, hogy tetszik nekik: de megosztani már nem tudják, mert nem vették meg a licencet a kiadótól és nem is fogják, mert nem bolondok cak azért pénzt adni, hogy megoszthassanak valamit. Az írás nem terjed, a Google Hírekbe sem kerül ki, ott penészedik meg, ahol van – még a figyelmet sem szabad rá felhívni licenc nélkül! Az olvasottság a napi sok ezerről lezuhan pár százra. Ha olyan a lap, hogy a hirdetésekből élne, hát csődbe is megy: nincs az a bolond hirdető, amelyik ugyanannyi pénzt adna pár száz találatért, amennyit pár ezerért.

Ki jár jól? Elsősorban az álhír-oldalak, ők ugyanis majd kiraknak egy nyilatkozatot, miszerint nem kérnek pénzt a snippetek felhasználásáért, lemondanak a szerzői jogokról, de erre épelméjű kiadó nem vállalkozhat, hiszen a szerzői jog a tőkéje – az álhír-oldal viszont nem a tartalmából él, hanem vígan guruló rubelecskékből, cervonyecekből. Meg a kattintásszámból, amit ez úton maximálni tud, szemben a valódi híroldalakkal, melyek csődbe mennek.

Jól jár még a nyomtatott sajtó tőkeerős része is, mert ha ezt a rendszert bevezetik, a közönség a híreket megint a papíralapú újságból kell megtudja, nem a netről. Nem véletlen, hogy a döntő befolyású Németországban ennek a reformnak a fő protektora a néppárti Axel Voss képviselő, és rajta keresztül – hm, hát igen – az Axel Springer konszern, ami azért a német nyomtatott sajtó nagyon jelentős részét birtokolja.

Tehát akkor mi is az ábra?

Az európai online sajtót két oldalról is nyomorgatják, az amerikai netsemlegesség feladása még csak költséget jelent majd, meg ellehetetlenülést, az uniós jog irányelveinek változása viszont maga a vég, a hősvértől feketült gyásztér, szellemi nagylétünk temetője, Mohács.

Milyen lesz a net?

Nem lesz rajta hír, zene, csak saját tartalom, úgymint kiscica, ebéd, vacsora, viszont nem lesznek rajta Coelho-idézetek sem, mert az is jogdíjas. Szórakoztató lesz, mint egy kalandos teadélután a nyugalmazott szakszervezeti adminisztrátorok klubjában.

Üres lesz tehát. Ez egybevág Zuckerberg törekvéseivel, mely szerint a közösségi oldalt egy nyári vasárnap délutánná szeretné alakítani, valahol egy közép-nyugati kisvárosban, almás pitével és hamburgerrel, tartalom nélkül.

Mi lesz a sajtóval?

Az online sajtó hamar éhenhal, az offline rövidesen követi (ugyanis a rövidlátó haszonlesés miatt nem látja, hogy online megjelenés nélkül őt sem fogják venni, az idő kerekét nem tudja visszaforgatni), az álhír-oldalak meg felvirágzanak.

Szóval, sajtó nem lesz, de minek is az nekünk.

Így néz ki az, amikor megvédik a szerzői jogainkat.

Milyen lenne, ha megtámadnák?

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szijjártó megint beleszállt Ukrajnába

Ukrajnáról bebizonyosodott, hogy az egyik leginkább féltve őrzött európai értéket, a kisebbségek védelmére vonatkozó jogszabályt …