Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Örömkatonaság

Szele Tamás: Örömkatonaság

Én, kérem, eldöntöttem, tűzoltó leszek s katona, esetleg vadakat terelő juhász. Mármost a tűzoltó mestersége kockázatos, a juhász úgyszólván soha nem vadakat terel, azokat külön be kéne szerezni, marad a katona. Örömkatona. Mégpediglen önkéntes területvédelmi tartalékos, mert arra most ingyen van lehetőség, sőt. Meg is becsüli érte a kormány a jelentkezőt.

Nyugalom, nem ment el az eszem, de azért érdekes ez az önkéntességi forma. Érdekes, ugyanis egyfelől úgy néz ki, mintha özönlenének a rekruták, népszerű mozgalom bontakozna ki, az állam polgárai között lázasan terjedne a gondolat, miszerint helyes dolog belépni a Honvédséghez, másfelől meg minimum röhejes hírek és beszámolók terjednek arról, hogyan is néz ez ki.

Hát nem úgy, mint a Generális című némafilm elején, mikor Buster Keatonnak megmondja a menyasszonya, hogy addig se gyűrű, se csók, míg nem látja egyenruhában. Házasságról meg pláne szó sem lehet.

Akkor lássuk alaposabban. Merthogy mit mond a Honvédség oldala? Most jó lenni katonának, ugyebár, irány a sereg. Szintén ugyebár.

„Egy új önkéntes tartalékos formát alakítunk ki, amely területvédelmi elven szervezett szinten, járásonként rendelkezik olyan felszerelt egységekkel, amelyek alapszinten akár kibervédelmi képességgel is rendelkeznek.

Ha eddig vonzott a katonaság, de vonakodtál a lakóhelyedtől rövidebb-hosszabb időre elszakadni, hogy kiképzésen/felkészítésen vegyél részt, akkor ez a szolgálati forma pont neked szól. Helyben tartjuk neked a kiképzést, akár a szabadidődben is. Önkéntes területvédelmi tartalékos katonaként a saját járásodban erősítheted Magyarország védelmét. Hazánknak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét!

A honvédelem nemzeti ügy!

A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos azaz ÖTT szolgálati formát.Az ország valamennyi járásában járásonként megalakítandó, területi elven szervezett önkéntes tartalékos századok célja, hogy szükség esetén helyben álljon rendelkezésre egy kiképzett, felkészített, alkalmazható erő. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, amely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről.
A tartalékosok felkészítése és az alkalmazása helyben történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 napban.
Ne legyen megyénkben olyan település, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel! jelentkezz Te is!

Jelentkezés a szolgálatra:
Az önkéntes tartalékos szolgálatra személyesen a polgármesteri hivatalokban a kijelölt ügyintézőknél, a járási hivatalokban vagy a megyeszékhelyen lévő toborzó irodában lehet jelentkezni.A regisztrációs lap kitöltése és a toborzó irodába történő eljuttatása jelenti a katonai szolgálatra a jelentkezést. A kitöltött regisztrációs lapot leadhatod a polgármesteri hivatalokban a kijelölt ügyintézőnél, a kormányablakokban, vagy elküldheted e-mailben.
A regisztrációs lap elérhető a kormányablakokban, a megyei toborzó iroda ügyfélszolgálatán és a www.irányasereg.hu weblapon.
Jelentkezési feltételek:
Jelentkezhet minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig.”

Hát, kívánhat ennél többet az ember? Kiképzés, akár a szabadidőmben is – mondjuk jobb szeretném munkaidőben, mert akkor megmarad a szabadidő, de ez, kérem, hadsereg, nem méznyalás. Mint a toborzó folytatásából megtudható, az ember átesik egy alkalmassági vizsgálaton, aztán valamikor a kiképzésen, jogosult szerződéskötési díjra, vagyis verbunkra, aztán egy vas nem jár neki, ha nincs szolgálatban. A zsold csak a leszolgált időért jár, persze, ma nem zsoldnak, hanem illetménynek hívjuk. Logikus, mondhatni.

És hány ilyen tartalékos behívását tervezik?

Az kérdéses, mikor felmerült az ötlet – mert a miniszterelnök fejéből pattant ki – húszezerről volt szó, aztán kiderült, hogy baj van, a nép nem tódul. De vegyük azt, az Index alapján, hogy mit mondott Simicskó miniszter október harmadikán, Hajdúhadházon, mikor önkéntesek eskütételén beszélt.

„Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma – mondta Simicskó az avatóünnepségen, majd „a legmagasabb szintű nemzettudat megnyilvánulásaként” értékelte, ha valaki a „szülőföldünk, hazánk védelmére felesküszik, erre a nemzeti ügyre adja az életét.” A honvédelmi miniszter megismételte a kormány többször hangoztatott elképzelését, miszerint mind a 197 járásban fel kell állítani majd egy-egy területvédelmi egységet, a tartalékosok összlétszámát pedig húszezerre kell növelni. Mivel a honvédség jelenleg valamivel több, mint ötezer tartalékossal rendelkezik, ezért a keret feltöltése még messze van.”

No, hát ha nem özönlik a nép, akkor noszogassuk, terelgessük – gondolhatták több helyen, így történhetett tavaly, hogy a közmunkásoknak kötelező módon részt kellett venni a toborzásokon, az igaz, nem mindenhol, de olyan hely is akadt, ahol még a terhes nőket is beterelték. No, nem a seregbe, csak a toborzásra, legfeljebb nem lettek katonák, de a részvételi arány a rendezvényen megvolt. Én mondjuk nem is értem: mutogatják az embereknek a szebbnél szebb toborzófilmeket, és valahogy mégsem akarnak önkéntes területvédelmi tartalékosnak állni.

De valami eredményre szükség van, év végéig legalább az az októberben előirányzott ezer rukkoljon be, a kutyaúristenit neki! No, ahol már a közmunkásokat sem lehetett behajtani szolgálatra, ott csak egyvalami segíthet.

Nem a piócás ember.

A kormányhivatalok.

Elvégre ott is emberek dolgoznak, földig ér a lábuk, jó esetben fülük közé szorult a fejük, tehát aki alkalmas kormányhivatalnoknak az alkalmatos önkéntes tartalékosnak is. Csak hát ez a gyakorlatban kicsit furán néz ki – egyes vidékeken kormánymegbízottakat, negyvenes adminisztrátor hölgyeket soroznak jobb híján, mint arról a 444 is beszámolt.

„A járási hivatalban, ahol a feleségem dolgozik, létszámarányosan három főnek kellett jelentkeznie önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra, a polgármesteri hivatalból pedig kettőnek. Negyvenes nők jelentkeztek, többnyire olyanok, akiknek a munkahelyi lojalitás nem volt opció. Ígéretet kaptak arra, hogy nem kell semmit se csinálniuk, a képzésre se kell elmenni, ha nem érnek rá. Az egyenruhát és rátermettség alapján rendfokozatot kaptak, majd egy megyei fejes jelenlétében esküt tettek. Ez nagyon nehezen ment, mert egymást meglátva katonaruhában, nem bírták átérezni a helyzet komolyságát.
A terv teljesítve lesz, ebben a járásban is feltöltésre kerül a század.” (444, olvasói levél)

Hát, kérem, azt mondanám, hogy százados úr, sejehaj, százados úr ne üljön a lovára. Az így létrejött ármádiát vezetni sem kell majd. Nagyhatalom leszünk most már, annyi biztos, csak nehogy fegyvert adjon valaki az önkéntesek kezébe, mert abból baj lesz. Vagy eltörik egymáson, vagy lábon lövik magukat.

Sok országban van önkéntes katonai szolgálat, nem mondom, de azok – például az Egyesült Államok – nagyhatalmak, meg valahogy nem kötéllel fogják az önkéntest, pláne nem a kormányhivatalban.

Lófütty lesz ebből, nem húszezres önkéntes sereg.

Ez – ha nagyon akarjuk – maximum a Munkásőrség. De annak is csak halovány utánzata. És az sem volt haderő, az is bohóckodás volt

Kérem, ha mindenáron így akarják feltölteni a Honvédség tartalékos állományát, ám töltsék, reméljük, nem jön a burkus. Felőlem a vadakat terelő juhászokat is toborozhatják a hivatali állományból.

De a tűzoltókat ne.

Azokra ugyanis szükség van. Azokat tessék szépen megfizetni és kiképezni.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Mi a diktátort magunk választjuk

A simabeszédű Lázár Jánost nem azért kell időnként meghallgatni, mert ő az igazság bajnoka, vagy …