Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Petőfi és a kampány

Szele Tamás: Petőfi és a kampány

Kérem, március tizenötödiki cikket írni a világ legszimplább feladata volna. Kell bele Petőfi, Jókai, Vasvári, Pilvax, Landerer és Heckenast, felvilágosodás, polgári eszmék, éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Természetesen Kossuth, Széchenyi és Görgey is, komor főhajtás az aradi tizenhárom előtt, és merengő mélabú, hogy hová lettek ezek az óriások, akiknek a vállán állunk.

Ebben a maiban nem lesz semmi ilyen szépség: ugyanis, ne értsük félre a dolgokat, én 1848-at továbbra is a magyar történelem legtisztábban ragyogó csillagának gondolom, március 15-ét pedig annak a napnak, mikor létrejött az európai Magyarország. Mikor először tettek is a szabadságért, a szabadsághoz való jogért a magyarok. Mikor már nem elvont fogalom volt a sajtó szabadsága, censura eltörlése. Mert a márciusi ifjak nem egyszerűen kenyeret vagy pénzt követeltek: nekik elvi, közpolitikai, alapvető követeléseik voltak.

Na mármost, erről a gyönyörű és tiszta napról nem lehet most anélkül írni, hogy be ne mocskoljuk a mai kor sarával az akkori eseményeket.

A mai nap tervezett programjainak mindegyike politikai, ami idáig rendben is van, ez egy politikai évforduló (is), csakhogy – pártpolitikaiak a programok.

És közvetlenül szolgálják a választási kampány érdekeit.

Hát hiszen volt 1848-49-ben is pártoskodás, hogyne lett volna, csak akkor azért mégsem az volt a fontos, kié lesz a hatalom, az volt a lényeg, hogy a Habsburgoké ne legyen. (Persze, ha netán sikerül megnyernünk a szabadságharcot, nem kétlem, hogy pár év alatt úgy szétparlamentezték volna derék ősapáink a forradalmat, mint mi a rendszerváltást). Az akkori magyar belpolitika kicsit sem különbözött volna a maitól.

Már dehogynem, tetszene mondani, óriások és géniuszok politizáltak akkor. Hát, egy részük mindenképpen az volt: a választási kampányok azonban kicsit sem zajlottak nemesebb eszközökkel, mint ma. Lássuk csak, hogy sikerült megbuknia Petőfi Sándornak a jászkun kerület szabadszállási választókörzetében?

Hát elsősorban is: független jelöltként indult, ami akkoriban azért gyakoribb volt, mint most. Sőt, habár a szülőföldjén nem kellett volna neki bemutatkoznia, mégis írt egy kiáltványt arról, mit akarna.

„Igazság szerint nem is magamért, hanem itt értetek szólok, legalább azon jó szándékból, hogy előmozditsam a javatokat. Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezeitekbe, semmi másnak. Magyarország az utóbbi időkben sokat tett, de még korántsem tett eleget arra, hogy boldog és szabad legyen… mert minden nemzetnek ez a két főcélja: boldogság és szabadság. Magyarország eddig egy nyers fenyőfa volt, – most már le van vágva és föl van deszkákra fürészelve, de még nincsen ám meggyalulva, pedig előbb meg kell gyalulni, hogy asztal készüljön belőle, – az a dicső asztal, melyhez majd odaül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és szabadság.

Amint mondám, Magyarország gyalulatlan deszka, ti most meg akarjátok gyalulni; jól van, én ajánlom magamat a ti kezeitekbe egyik gyalunak. Annyit jó lélekkel mondhatok, hogy én már megpróbált gyalu vagyok, meggyalultam sok faragatlan tuskót és nem esett rajtam csorba. Ennek a cifra beszédnek egyszerü értelme az, hogy közeledik az országgyülés, az országgyülésre követeket kell választani… Ha engem megválasztotok követnek, én azt dicsőségemnek fogom tartani, – ti pedig, ugy hiszem, nem vallotok velem sem kárt, sem szégyent.”

Tiszta beszéd, derék szándék. Hanem a kampány alatt a szerelmes költő elkövette azt a hibát, hogy egy hétre hazaszaladt a feleségéhez Pestre. Mire visszaért, erősen megváltozott a helyzet – ellene fordultak a „kaputosok”, vagyis a módosabb gazdák, a „kabátos emberek”. A szegényebbnek akkor kabátra sem futotta. Erről a Marczius Tizenötödike című korabeli lap azt írja: „a kiskunsági kaputosok azzal agitáltak Petőfi ellen, hogy ő republicanus és – tót királyt akar.”

De mit ír maga Petőfi?

„Tegnap estefelé átmentem Szabadszállásra. Egy ismerősömhöz szálltam. Midőn ott megláttak, az egész háznép iszonyu rémületbe esett, alig voltak képesek ennyit mondani:

– Az istenért, távozzék el tüstént, ebben a szempillantásban, mert mindjárt agyon verik. Tegnapelőtt majd éjfélig tartottak népgyülést ön ellen a kaputosok, s a népet felbőszitették. A pap, kinek fia akar követ lenni, azt mondta: mihelyt bejön ön a városba, azonnal félre vereti a harangokat. Távozzék, ha élete kedves!

(…) Éjjel ugy tiz óra felé muzsikaszó és kurjongatás keltett föl álmomból. A pap fiát éltették, mint követet. Kinéztem, ott kinn a ház népe mondja, hogy az egész várost itatja a pap. Miután látták az alávalók, a becstelenek, hogy semmi rágalommal, semmi gyalázással el nem hódithatják tőlem az embereket, a végsőre vetemedtek, borral és pálinkával vették el a szegény szánakozásra méltó nép eszét, hogy énellenem, és igy önnön maga ellen forduljon! Az ivás és orditozás egész éjjel tartott. (…) Ekkép ment végbe a követválasztás. Nem hamisitottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem ugy segéljen ezen és a más világon!”

Maga a választás érdekes módon dőlt el, ugyanis nyolc jelölt indult a körzetben, Petőfit lehetetlenné tették, másik hat jelölt visszalépett az ominózus „papfi”, mint legesélyesebb javára, így lett aztán megválasztott képviselő Nagy Károly kiskunlacházi főjegyző. Aki tényleg a szabadszállási lelkész fia volt, mellesleg.

Elmondhatjuk tehát, hogy Petőfi technikai vereséget szenvedett.

Mert a kedves választók elhitték, hogy a republikánusok „tót királyt” akarnak. Hogy ez sült marhaság, mert nem akartak semmiféle királyt, se tótot, se mást? És ezt minden épeszű ember tudja? Kérem szépen, ennél manapság kicsit sem különb őrültségeket tetszenek elhinni, ki-ki pártállása vagy szimpátiája szerint mást, de a mai választási hazugságok semmivel sem kisebbek. És hát hogyne hitték volna el a választók, ha egyszer a főjegyző mondta, aki okos ember, ráadásul a pap is mondta, az még okosabb, és leginkább – annyi italt, sőt, pénzt kínáltak az okosságuk mellé?

Hát így nem lett képviselő Petőfi Sándor, és a mai pártrendezvényeken ezért ízléstelen kampányfogásként rá hivatkozni. Még addig tetszenek idézgetni, hogy feltámad, megjelenik és megkérdezi:

– Mi folyik itt, atyámfiai?

– Megemlékezés 1848 hőseire.

– Az derék. De miről beszél ott az a szónok?

– A pártja politikájáról. Választás lesz, uram, heteken belül!

– Kampány van?

– Az hát.

– No, akkor én fekszem is vissza. Idézzenek jövőre!

Hát ezért nem érdemes választási kampány idején tisztességes jegyzetet írni március tizenötödikéről.

Nem is olyan egyszerű feladat. Mert vagy kampány, vagy március 15. Ha kampány: sérti Petőfi emlékét, ha március 15., sérti a kampányt.

Javasolnám, hogy választási években tegyük át ezt a mi legszebb nemzeti ünnepünket minimum június idusára.

Addigra tán csak lenyugszik mindenki.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

Megszavazta a parlament a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a …