Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Reménytelenül

Szele Tamás: Reménytelenül

Undorral nyúlok a témához, felesleges is, de muszáj. Arról van szó, hogy „hát, akkor itt fogunk élni”. És hát akkor így. Nem volt eddig sem kétséges, hogy a magyar Országgyűlés bármit megszavaz, amit elébe terjesztenek, tudtuk, hogy meg fogja szavazni az alaptörvény módosítását is, a Stop Sorost is. Mégis, mit vártunk?

Fellázadnak és kitűzik az épületre a fekete-vörös anarchista lobogót? Kronstadt jegére vonulnak? A tengerbe szórják a teabálákat? Kihajigálják egymást és magukat az ablakon?

Azt kérdezem tehát, mit vártunk. Hát, más nem tudom mit, én legalább némi hivatalos formában is érzékelhető tiltakozást. Igen, volt egy kisebb tüntetés az épület előtt, de hivatalosan, elismert pártok szintjén senki sem mondta azt, hogy ez tűrhetetlen. A nagytiszteletű pártok egy része azt mondta, nem tetszik a törekvés, mert embertelen – az is, csak fel sem mérték, mennyire – így nem vesznek részt a szavazáson.

Hát kimaradni egy szavazásból még mindig elég passzív formája a tiltakozásnak ahhoz képest, mintha tennénk ellene valamit. Akár nemmel szavaznánk, akár kirántanánk pár ezer embert a Kossuth térre. De ez szóba sem került.

Most pedig megelőzöm azokat a pártkatonákat, akik nekem fognak esni, miszerint mit pofázok, én sem tettem semmit: én tettem, és a még megmaradt független magyar sajtó is tett. Jeleztük, megírtuk, figyelmezettünk, hogy itt a vég, ugyanis nekünk ez a dolgunk. Nem, nem szerveztünk demonstrációt, ugyanis nekünk ez nem dolgunk. Erre pont ők tanítottak meg, akik párthíveiket gondosan távol tartották minden független megmozdulástól: nehogy véletlenül valami nélkülük is működjön. Nem is szervezett sajtóorgánum demonstrációt már jó régen – nem is fog. A mi szakmánknak különben sem az a feladata, hogy propagandájukat terjessze vagy aláírásokat gyűjtsön nekik, akármennyire is ezt várják el. Még az sem dolgunk, hogy hivatalból higgyünk nekik.

Tiltakoztunk, jeleztünk, figyelmeztettük: de nem szerveztünk semmit, mert nem is tehetjük.

Na, de nem mindenki maradt ki a gyalázatból. Akadt, aki megfürdött benne. Még pancsolt is. Igen, ki tetszettek találni: a Jobbikra gondolok, akik meg is szavazták a tegnapi felvetéseket. A derék, ellenzéki Jobbikra, akiket még pár héttel ezelőtt is a kormányváltás motorjának, demokrácia zálogának nevezett nem egy és nem két dicső név. A taktikai szavazók által mostani helyzetébe hozott Jobbikra. Amelyik „már nem az a Jobbik”. No, tegnap megmutatta, hogy dehogynem. Ugyanaz, csak még röhög is a szavazókon: képesek voltak olyant nyilatkozni, miszerint megszavazták a zsarnokság alapkövét, mert „életszerűtlen, kivitelezhetetlen”. Wait and see, csak tessék kivárni. Meglepően sok minden kivitelezhető, ezt pont ők ne tudnák? Ők, akik képesek voltak elképzelni például a képviselők felekezeti alapú listázását vagy a magyarországi romák kémiai kasztrálását állami segédlettel? Ugyan már, kérem, pontosan tudják, hogy minden megvalósítható a tegnap elfogadottakból, és ehhez nem is kell a fantázia bajnokának lenni.

Azért kissé kíváncsi vagyok azoknak az érveire, akik pár hónapja még kivont szablyával védelmezték a taktikai szavazást. Vagy tudják mit? Olyan nagyon nem is vagyok kíváncsi. Tudom, mit fognak mondani. „Minket megtévesztettek” és „akkor jó ötletnek tűnt”. Mindkettő csodálatos magyarázat egy legénybúcsú után, mikor otthon kell megindokolni, miért is kerültünk az őrszobára utcai garázdaság és közszemérem megsértésének vádjával, de máshol használhatatlan.

Az egészben csak annyi jó van, hogy a Jobbik ezzel a lépésével leírta magát: a régi szavazói már nem is voksoltak rá a cukisodás miatt, az újak meg nem fognak rájuk szavazni, az árulás miatt. Pénzük meg nem lesz, Simicska miatt.

De lehet, hogy optimista vagyok, és túlbecsülöm a magyar választó politikai emlékezőtehetségét.

Sőt, az is lehet optimizmus, hogy ebben az országban még lesznek valódi választások az én életemben.

Választások? Még mit nem! Hát nem tetszik látni, mit szavaztak meg tegnap? A menedékjog szabályozásán kívül (hoppácska, még a pályaudvari és repülőtéri információs pultokat is be kell majd zárni az alaptörvényi szellemben, ott is eligazítást adnak mindenféle idegeneknek, sőt, a rendőr sem mondhatja meg igazoltatás nélkül, hol a hetes busz megállója), betiltották a hajléktalanságot, bevezették a közigazgatási bíróságokat, korlátozták a gyülekezési jogot, betiltották a hajléktalanságot és ezentúl minden állami szerv köteles védeni Magyarország keresztény kultúráját.

Akkor kezdjük a végén, mert azt tetszenek érteni a legkevésbé. Nem arról van itt szó, hogy Magyarországon a keresztény kultúra védelemre szorul, nem szokott itt szentségtörés, blaszfémia, templomgyújtogatás zajlani. Arról van szó, kedves polgártársak, hogy bekerült az alaptörvénybe, feketén, fehéren, hogy Magyarország kultúrája keresztény. És csak az. Tehát, aki vagy ami nem keresztény, nem is magyar. Így már érthetőbb?

A gyülekezési jog korlátozása gyönyörű. Ugyanis ezentúl sehol sem lehet tüntetni, ahol emberek laknak, így minden tüntetést ki kell majd szervezni a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, a pusztaságba, de még ott is ügyelni kell, hogy ne legyen csárda a közelben. Hiszen különben elég, ha Mari néni felhívja a kerületi kapitányságot, miszerint őt zavarja ez a pár tíz-százezer ember az utcán, tessék őket hazaküldeni. És akkor hazaküldik őket, az egyszem Mari néni kedvéért. Kérem, ilyesmi miatt Párizsban már keletkezett egy egész nagy halom bontott tégla egy Bastille nevű erőd helyén. Igaz: akkor a királyi hatalom nem bújt Mari néni szoknyája mögé, hanem szimplán lőtt a tömegbe.

A közigazgatási bíróságok bevezetése külön üdvös, ugyanis ha ezentúl bármi közügyről ír az ember vagy megszólal azzal kapcsolatban, beperelhetik, és nincs másodfok, nincs Kúria (rövidesen különben sem lesz), jön az ítélet és kész. Mi a közügy? Bármi, amire azt mondják. Aki óvatosan távol tartja majd magát a közügyektől, az mindentől távol kell maradjon.

A menedékjogi korlátozások ellentmondanak mindennek a világon, a nemzetközi egyezményektől a józan észig. Amint a bevándorlási különadó is. Vegyünk egy példát: kap maga pénzt külföldről, mondjuk a Londonban dolgozó gyerekétől? Ha kap: rövidesen igazolnia kell, hogy a sarj nem sorosbérenc és nem szervezet, valamint jól teszi, ha belép valamilyen fegyveres testületbe is, különben könnyen minősülhet magánemberként is külföldről támogatott civilnek.

Egyáltalán: a globális gazdaság korában ez az eszköz csak arra jó, hogy 1. sápot vessenek ki a külföldről érkező átutalásokra, 2. bárkit, bármikor, bármiért kémgyanúval illessenek. Maximum most nem titóista kémek leszünk, hanem sorosisták. Ha Törökországban lennénk, gülenistát csinálnának belőlünk szükség és igény esetén.

A hajléktalanság betiltása nem csak egyszerű képmutatás – egy nyilvánvaló tény törvényi tagadása, illetve kriminalizálása – hanem ügyes eszköz is. Tessünk gondolkodni: attól, hogy tilos, nem szűnik meg a jelenség, hiszen ha volna rá megoldás, már rég megszűnt volna magától: nem buliból hálnak az utcán polgártársaink. Tehát a mostani és jövendő hajléktalanokat – mert lesznek még, sokan! – el kell majd helyezni valahol. Eddig nem kellett, mostantól kell majd. A börtönök túlzsúfoltak, megfelelő ingatlanok nincsenek (még meg nem felelők sincsenek, sajnos), tehát mi lesz? Az lesz, hogy majd valaki megpengeti a Parlamentben, hogy „helyezzék el őket családoknál”, mire fel az egész ország fellázad majd, és végül örömmel fogja fogadni a nemzet, hogy ehelyett be fogják vezetni a munkatáborok intézményét. Kedves választó: fog még maga munkatábor avatásának tapsolni, elég lesz, ha megfenyegetik egy abszurd, hazug hülyeséggel. Aztán, ha van egy kis peche, megnézheti belülről is az intézményt.

És egyáltalán.

Tegnap a magyar Parlament beletaposott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába és most is tiporja. Fogja is.

Ennyit az elemzésről, ha valaki nem lett volna tisztában azzal, mibe is keveredtünk.

Mi lesz ennek a következménye?

Zsarnokság, ócska, posványos, sötét zsarnokság, félelem, nyomor és gyalázat.

Besúgórendszer, hűségnyilatkozatok, koncepciós perek.

Legfőképpen: reménytelenség.

Rákosi világa.

Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem. Ez a magyar Ugar.

Hát, akkor itt fogunk élni.

És így fogunk élni.

Reménytelenül.

 

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Ennyi volt?

Elmondtam már, és talán elmondták már mások is – miért ne tették volna, hiszen nem …