Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Részükről egy fáklyásmenet

Szele Tamás: Részükről egy fáklyásmenet

Dúl a Fidesz-Jobbik háború, a jelek szerint dúl, tombol, és ennél ártalmasabb dolgot el sem nagyon lehetne képzelni, mármint azon többség számára, akik köszönik szépen, de a maguk részéről egyik fent említett pártot sem találnák alkalmasnak az ország vezetésére. Mondjuk a többit sem, de ezeket főleg nem. No, de háború ez egyáltalán?

Annak néz ki, de mintha érezne az ember némi koordinációt a szemben álló felek lépéseiben. Mert hát lássuk. A Jobbik pártkasszáját leürítette az Állami Számvevőszék, megengedem, csúnya húzás volt csak az övéket lenullázni, ugyanis minden párt könyvelése ilyen, ahogy mondani szokás, „kreatív”. A máskor mindig fölényes Vona Gábor azóta idegesen nyilatkozik, de legalábbis indulatosan, mi több, ma délutánra fáklyásmenetet hirdetett a Fidesz székháza elé. Miért is? Mert szerinte Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni”.

Fáklyásmenetet.

Esetleg könyvégetés nem lesz?

Az hasonlítana a Jobbik korábbi korszakára, ami nem is biztos, hogy véget ért.

Mi több, olyan is mondott volt, hogy biztos abban, miszerint a kormány provokátorokat fog küldeni a helyszínre. Hát mondjuk minden tüntetésnél ez a Jolly Joker, ugyanis ha küld, ha nem, amennyiben elszabadulnak az indulatok, lehet azt mondani, hogy nem a tüntetők őrültek meg, csak provokáció történt – meg az is igaz, hogy történhet valódi provokáció is.

Van annak egy kesernyés, magyaros humora, hogy pont a bevallottan nem demokratikus Jobbik szervez fáklyásmenetet a demokrácia érdekében – ha ugyan ez poén és nem csapda. Mert mondjuk viccnek kicsit durva volna.

Ugyanakkor a kormányt sem lehet pártolni, de nem pusztán emiatt az egy eset miatt elítélendő, hanem számlálatlan és számlálhatatlan bűncselekmények miatt – az a történetben a csapda, hogy mivel két fél acsarog egymás ellen, a jó polgár bármelyiket is ítéli el, polgártársai óhatatlanul beskatulyázzák a másik fél táborába. Pedig hát az is lehet, hogy csak ágyútölteléknek kell a jónép az utcára, jobban mondva rabomobil-tölteléknek.

A kormány, ugyebár, „forró őszt” jósolt, ami, lássunk csodát, elmaradt. De teljesen. Még október 23-án sem volt említésre méltó megmozdulás, hiszen a szóba jöhető pártok összevesztek a babaruhán, és lemondták a részvételt. Ezzel szemben december hatodikán Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta az Indexnek:

„…legutóbb a kormányülésen látta a titkosszolgálatok által elkészített jelentéseket a Soros-hálózatok tevékenységéről. Úgy fogalmazott, hogy „ott tényekről beszélünk és szándékokról”, tehát szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek. Ezek a kísérletek azért napirenden vannak – mondta, szerinte léteznek ilyen „radikális vagy anarchista csoportok”, amelyeknek a céljai között a közrend megzavarása is szerepel. „Ezek tények” – jelentette ki a szóvivő, de konkrétumot nem mondott, így nem tudni, milyen csoportokra, szervezetekre gondol.”

Akkor csak mosolyogtam a kényszeres, erőltetett paranoián, hiszen azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy a civilek részéről a maximális atrocitás, ami előfordulhat, némi festékes víz bevetése, amit elmos az első eső.

Rettenetes, kérem, szegény kormány már a tulajdon ellenfeleire sem számíthat, akárhogy cukkolja őket, csak nem akarják bántani. A szóvivő viszont biztos a forró őszben, annak dacára, hogy már tél van.

Aztán tegnap a Jobbik, mint felcukkolt ellenfél vagy mint megbízható partner bejelenti, hogy a fáklyásmenettel ezüst tálcán szállítja ma este a forró őszt. Meg van mentve a kormánypropaganda, legalábbis demonstráció biztos, hogy lesz. Hogy atrocitások lesznek-e, az megjósolhatatlan, de ha lesznek, akkor pusztán ezek súlyosságától függ egy esetleges rendkívüli állapot bevezetése.

Ne legyenek, ha kérhetném.

Ki jár jól?

A kormány jól jár ezzel a fáklyásmenettel, mert igazolja a propagandáját, lám, igenis mozgolódnak ellene, igaz, nem a Soros, de ezen vagy elegánsan túllépnek, vagy valami bonyolult érveléssel azt fogják állítani, hogy a Jobbikot is Soros irányítja. Az azért érdekes lenne.

A Jobbik is jól jár, mert az utcai demonstrációk elvben (és azért gyakorlatban is) növelik a politikai mozgalmak ismertségét, talán népszerűségét is. Nagyon nem, de mondjuk egy nyolc-tíz százalékos ugrás sokat számítana most nekik. Ehhez csak annyira van szükségük, hogy folyamatosan azt harsogják: „Aki a kormány ellen van, velünk van.” Akkor is, ha nincs – a gyengébb jellemek be fognak sodródni a szavazóik közé.

Ki jár rosszul?

Elsősorban azok, akik részt vesznek ezen a ma esti patlacson, ugyanis kifejezetten pocsék az idő. Ha lesz atrocitás, lesz rendőrattak is, egyiket sem kívánom senkinek, de mindenki maga dönti el, hova megy tüntetni és hova nem.

Rosszul jár a választó, akit a hamis tétellel: „Jobbik vagy Orbán” megpróbálnak belekényszeríteni a két tábor valamelyikébe, végül pedig rosszul jár a magyar demokrácia és politikai élet, ugyanis belekényszerül egy kétpólusú helyzetbe, amiből nincs kiút, ugyanis mindkét alternatíva vállalhatatlan.

Legvégül pedig: még az sincs kizárva, hogy a választások után a két ellenfél, akik most egymással birkóznak, hirtelen kibékül egy erős, koalíciós kormánytöbbség érdekében, fátylat borítanak a múltra és az ígéretekre – láttunk már ilyent a Kisgazdapárttal alkotott koalíció esetében, 1998-ban.

Akárhogy is, a választóknak és a tüntetőknek csak a statiszta és a biodíszlet szerepe jut ebben a játszmában, esetleg még lehetnek rossz esetben mártírok is.

Hát ilyen ez a fáklyásmenet.

Részükről.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Csodavárás Magyarországon

A Magyar Csoda olyan, mint a fata morgana egy olyan légköroptikai jelenség, amelynek során a távoli …