Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Róka fogta csuka…

Szele Tamás: Róka fogta csuka…

…csuka fogta róka. Egymásba kapaszkodott a demokratikusnak nevezett ellenzék egy része és a Jobbik, most nem eresztik egymást, még jó, hogy nem birkóznak, hanem ölelkeznek. Ha ugyanis birkóznának, annak előbb-utóbb még vége lehetne, de így örökké tart majd ez a halálos egymásba feledkezés. Melyet leginkább a formális logikának és a mániás következetességnek köszönhetünk.

Arról van szó, hogy a Jobbik most kebelezi be a szavazótáborába mindazokat, akik eddig elvből kimaradtak belőle. Nem tudom, ki a kampánystratégájuk, de ismeretlenül is megemelem a kalapom előtte: ritka ügyes manőversorozatot mutat be a párt, azt nem mondanám, hogy győzni is fog, de olyan, mintha egy csatacirkáló balettezne. A produkció fenomenális, és a fémóriás finom mozdulatait látva hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az ágyúi végig csőre vannak töltve és ránk szegeződnek.

Unásig ismételtem, most mégis újra el kell mondjam: a „néppártosodás” , más szóval a cukiságkampány csak az első lépése volt ennek a pávatáncnak. A második az az érdekes és máig kipusztíthatatlan vélemény miszerint „a Jobbik nélkül nem lehet kormányt váltani”.

Már miért ne lehetne?

Épp most nem állhatnak tömegek a hátuk mögött, tömegek soha nem is álltak, velük valóban könnyebb lenne, de nélkülük pont annyi esély van rá, mint velük, vagyis nem túl sok. Szándékosan nem idézek népszerűségi statisztikákat, mindenkinek megvan a maga hitelesnek elfogadott közvélemény-kutatása, ha elkezdünk számháborúzni, sosem lesz vége.

De hangzott ez a vélemény sokfelől, a látszólagos szelídülés kezdetétől, egész tekintélyes emberek is hangoztatták egy Jobbik-baloldali összefogás lehetőségét. Persze mindegyikük úgy gondolta, hogy az ő pártjával fogjon össze a szélsőjobb és együtt rakják ki a közéletből részint a kormányt, részint az ellenzék összes többi pártját. Mindeközben Vona inkvizíciót tartott a pártja vezérkarában, és időnként halálos komolysággal azt nyilatkozta, hogy bármiféle koalíció elképzelhetetlen, egyedül kívánnak győzni.

Igazat is mondott: most sem lesz koalíció. A választókra hajtanak, nem a pártjaikra.

Aztán a múlt héten megszólította kedves baloldali honfitársait a nagy büdös semmivel, melynek lényege az volt, hogy szavazzanak rá, mert másra nem is lehet. Ezzel nem tudnám megmondani, hány szavazót szerzett, de nem is ez a fő szám ebben a táncjátékban.

Hanem a kommunikáció.

Az óriásplakátok, az a sajtóbirodalom, ami a G-nap előtt még át akarta harapni mindenki torkát, aki nem volt kormánypárti, a szimbolikus gesztusok, az éji homályban bolyongó és firkáló Simicska. A kormány reakciói – plakáttörvény, Vona nemi preferenciáinak firtatása, és most az ügyészségi vizsgálat a „számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja” miatt – úgy emelik magasba a Jobbikot, mint szólótáncos a balerinát. Ugyanis, ha valakit a kormány ennyire nem szeret, akkor azt a hét éve forgácsolódó magyar ellenzék, mely már rég megszabadult a józan ész nyűgétől, szeretni fogja.

Igen, most jön az az érv, hogy „az ellenségem ellensége a barátom”. Nem, nem okvetlenül az, ne tessék mindig Churchillel és Sztálinnal példálózni, bőven tudnék olyan eseteket is, melyekben ez nem volt fekete-fehér – a török hódoltság korának Erdélye például Keletre adózott, Nyugatra politizált, se némettel, se törökkel jóban nem volt, de ellenségükké is csak ritkán szegődött – mikor szegődött, vége is lett a függetlenségének, államiságának. Nem kell mindig szövetkezni.

Tulajdonképpen szóvá sem tenném, hogy az ellenzéki magyar értelmiség egy része épp a szabadság és a jogállam nevében ezen dolgok legfőbb ellenségei mellé szegődik, mert akinek szegődhetnékje van, tegye, magánügy. Azonban megütötte a szememet egy filippika a HVG-ben, az egyébként kiváló tollú Seres László munkája, melynek az a címe, miszerint: „Itt az ideje kiállni a Jobbik mellett”.

Ej, gondoltam elsőre, provokatív a cím, régi szakmai trükk ez, de rossz szokásomhoz híven végig is olvastam. Komolyan gondolja. Éspedig azon az alapon, hogy a Jobbik ellen koncepciós eljárás folyik, mely könnyen végződhet a párt teljes anyagi ellehetetlenítésével. És ez jogtiprás, jogfosztás.

„Eljött az ideje annak, hogy politikai szim- és antipátiára tekintet nélkül mindenki, akinek számít a jogállamiság minimuma, kiálljon a Jobbik állami ellehetetlenítése ellen. Ami itt van, az nem jogbiztonság. Nyilván nem könnyű azoknak a szólás- és cselekvési szabadságát védeni, akiknek amúgy gyűlöljük a szólás- és cselekvési szabadságát (hadd ne idézzem ide a párt elmúlt 15 évének számos fénypontját a cigányozástól a parlamenti zsidólistán át a Magyar Gárdáig), de nincs is sok választásunk. A fideszes állampárt éppen most, az orrunk előtt, egy sokunknak nem tetsző párton gyakorolja, hogyan bánik majd el mindenkivel, aki kicsit is kihívást jelenthet a számára. Módszerei ismertek: a pártelnök lebuzizása és levadászása éppúgy az eszköztár része, mint a most előjövő nyilastempózás, románhírszerzőzés, simicskázás.
Hol voltak ezek az emberek, amikor Simicska még a Fideszt támogatta? Hol voltak, amikor a Jobbik orosz és iráni kapcsolatait kellett volna tényfeltárni? Ja, hogy azóta a Vona pórázáról beszélő főnök van jóban Iránnal és pláne az oroszokkal? Hol volt ez a sok antifasiszta, amikor tenni kellett volna a gyűlölet ellen? Ja, hogy azóta a főnök kiáll az őcsényi pogromhangulat felelősei mellett? Hogy kulturális és politikai üzeneteiben már behozta, sőt, sok tekintetben le is hagyta a lassan normalizálódó Jobbikot? Az más. Neki lehet.”

Hát, nekem ezekről a gondolatokról nagyon sok minden jut eszembe. Első sorban is szeretném leszögezni, hogy a szerzővel sosem volt konfliktusom, most sincs, remélem, nem is lesz, csak éppen nem értek vele egyet.

De nagyon nem.

Azzal természetesen igen, hogy a jogsértés, a jog politikai célokra történő felhasználása, kifacsarása tűrhetetlen. Azzal már kevésbé, hogy a Jobbik most az első lenne a jogfosztottak sorában, és utána bármelyikünk következhet, ezért kell kiállni érte.

Ugyanis épp, hogy nem első, hanem sorrendben az utolsó:

szinte alig van társadalmi csoport, amelyet az elmúlt hét év folyamán ne ért volna jogsérelem,

rögtön az első a sajtó volt, a sajtótörvény révén, utána következtek a magánnyugdíjpénztár-tagok, aztán a munkanélküliek, rokkantnyugdíjasok, egyáltalán, majdnem mindenki, akinek a jogállása a törvénygyártás következtében hátrányosan megváltozott. Szóval nem az első a Jobbik, hanem – megengedve ugyan, hogy a plakáttörvényt tényleg direkt az ő kedvükért hozták – inkább az utolsó.

Mármost megkérdezhetném, számonkérő hangnemben, ahogy a kolléga úr teszi, hogy hol volt a Jobbik, mikor ezek a jogsérelmek történtek, de hát tudjuk: Gyöngyöspatán volt, verekednivalója volt a Pride-on, listáznivalója a Parlamentben, később ugyanott uniós zászlót kellett égetnie, sok dolga volt, nem ért rá jogvédelemre, minden idejét lefoglalta a különböző kisebbségek elleni harc.

Jaj, most veszem észre, a kolléga úr azt kérdi, a Jobbikot nem kedvelők hol voltak, mikor a kormány ügyeit kellett volna feltárni? Sajnálom, kérem, másról nem tudom, hol volt, én itt, a helyemen és feltártam. Minden nap.

Lehetne mondani, hogy aki most nem áll a Jobbik mellé, az akár szándékán kívül is a kormányt támogatja – de ez csak akkor van így, ha elfogadjuk azt a jobbikos érvelést, miszerint vagy ők, vagy a kormány, e kettőn kívül semmi más nem létezik.

Dehogynem létezik. Az itt a baj, hogy a formális logika túszaiként nem először csinálunk szamárságokat. Emlékszem még, mikor a Horn-kormány idején anyagi csődbe jutott az Új Magyarország. A fél szakma aláírta, hogy kapjanak kormánytámogatást, mentőövet, nem azért, mert egyetértettünk volna velük, nem is azért, mert olyan jó lap lett volna, hanem azért, mert a jobboldali vélemény eltűnése szegényebbé tette volna a magyar napi sajtót. (Mellesleg: végül kaptak, soha meg nem köszönték a kiállást). Az akkori munkatársak élen jártak később az akkori támogatóik elleni harcban. De kiálltunk mellettük, mert idealisták voltunk, elveink voltak. Logikus volt a kiállás.

De másfelől voltam már olyan sajtóper tanúja is, amit a Jobbik volt alelnöke indított kis lap ellen, meg is nyerte, majdnem a lapot is elsodorta a bírság – a jó hírnévhez való jogának sérelme miatt adta be a keresetet. Innentől nem részletezek semmit, nincs kedvem egy újabb perhez, de annyit elárulok, hogy az első tárgyaláson még lényeges eleme volt a védelemnek az, hogy van-e az illető úrnak egyáltalán olyasmije, hogy jó hírnév. A másodikon kiderült, hogy nem ez a fontos, hanem az, hogy joga van-e hozzá. De hát világos: ma Magyarországon minden sajtótermék perelhető és bármiért. Elsősorban azért, ha megjelenik.

Szóval elnézést, de formális logikával soha nem mentünk sokra, még lehetne hivatkozni arra, hogy a bármi áron történő kormány(le)váltás a haza érdeke. Hát engem az elmúlt hét évben a haza érdekében már annyi őrültségre és szamárságra akartak rávenni jobbról is, balról is, annyi percemberkét akartak velem vállon, sőt, pajzson bevitetni a Parlamentbe, annyi ismerőst, barátot, rokont kellett volna megtagadnom, hogy ha minden ilyen érvelésre hallgattam volna, most remete volnék a thébai sivatagban. Ha ugyan még élnék. És bizony: balról is ömlött az őrültség. Menjen ez a kormány, mert ilyen rossz vezetése még sosem volt az országnak – de ne azon az áron, hogy még náluk is rosszabbakat ültetünk a helyükre.

Ott tartunk tehát, hogy profi jogtiprókat kéne védenünk a jog nevében, hogy aztán, ha hatalomra kerülnek, minden jogot eltiporhassanak. Na, nem mintha olyan sok maradt volna, mármint a jogból.

Kérem, kinek hogy tetszik. Nem kívánom, hogy bárki is egyetértsen velem, de szeretném leszögezni a véleményemet, miszerint a Jobbik melletti kollektív és elkötelezett kiállás hatalmas tévedés lenne a magyar, ellenzéki irányban elkötelezett, politizáló értelmiség részéről.

De legalább az utolsó is.

Ha ugyanis sikerrel járna a közös harc, rövidesen nem volna, ki tévedjen.

Hölgyeim és uraim, ismeretlen koreográfus művét látják, táncjátékot, melynek címe: „Magyar harakiri”.

Fotó: Pexels.com

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Orbán és a családbarát turizmus

Orbán Viktor fényes és hosszú távú programot hirdetett a Turizmus Summit 2017 konferencián. A program …