Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Spekuláció

Szele Tamás: Spekuláció

Kérem, ma könnyű dolgunk lesz, ugyanis olyasmiről van szó, aminek a valóságtartalmáról az életben nem fogunk meggyőződni. Marad a tiszta spekuláció, a merengés a romkocsmában és a következtetések láncolata. Tehát kérném is ezt az írásfélét gondolatkísérletnek nevezni – mármint, abban az értelemben, hogy megkísérlek gondolkodni. Tudom, nem áll jól.

Egyszóval, arról lenne szó, hogy a Zoom és nyomában a HVG érdekes hírre bukkant, mégpedig gazdasági hírre, melyről joggal remélték, hogy a politizáló honi közönség figyelmét elkerüli – minket ugyanis nagy általánosságban, ha politizálunk, jobban megragadnak a délibábos legendák, tarka lepkék, kis mesék, amik beleragadnak a fülünkbe, fejünkbe. A száraz és kissé földhözragadt üzleti ügyeket a magyar közönség a szakemberekre hagyja. Pedig érdemes lenne ezekkel a mocskos anyagiakkal is foglalkozni, ugyanis ha egyszer csak üres lesz a zsebünk, hát nem a markoláb viszi el a pénzt, oka lesz annak is.

Hanem hát a hír pont arról szól, hogy zseb nem marad üresen. Legalábbis egyes zsebek semmiképp sem – és közéjük tartozik Simicskáé is. Mi több: az állam tömi meg.

Ne tessék mondani, hogy lehetetlen, mert nagyon is lehetséges, itt áll a HVG-ben, fehéren-feketén.

„Zsíros szerződést kapott Simicska és Kuna Tibor cége a Szerencsejáték Zrt.-től – írta a Zoom.hu. A portál szerint a szerződéseket még az áprilisi választások előtt közzé kellett volna tenni, ám ezt valószínűleg szándékosan, elmulasztották megtenni.

Szilveszter utáni első napon a Hung-Ister Zrt. esetében összesen 2,3, míg a Trinity Kft.-nél egy 5,5 milliárd forintos megállapodás lépett érvénybe – írta a Zoom.hu, amely szerint mindkét vállalkozás esetében egy korábban megkötött megállapodás, idei évre érvényes „lehívásáról” van szó. A Simicska-cég esetében ugyanakkor az összeg két tételből tevődik össze. A Hung-Isternél „a sorsolási műsorok gyártásáról” szól a nagyobb tétel, ami csaknem pontosan 1,9 milliárd forint, míg közel 410 millió forintos megállapodás „a sorsolási műsorokhoz kapcsolódó üzemeltetési költséget” fedezi.

Kuna Tibor vállalkozásának az említett összegért „integrált marketing és kommunikációs feladatokat” kell elvégeznie az idei év során. Az adatokból kiderül, hogy az év elejei időszakban ezen három szerződés volt messze a legnagyobb összegű.” (HVG)

Az már csak hab a tortán, hogy a hatályos törvények szerint a szerződés létrejöttét vagy az abban történő változás bejelentését hatvan napon belül kötelesek közzétenni a felek. Mármost, ha ez január elsejével lépett érvénybe, akkor legkésőbb március elején publikálni kellett volna.

Volna, csakhogy akkor garabonciás idők jártak, választási kampány volt, Simicska járta a Nagy Magyar Éjszakát egy festékszóróval és plakátokat dekorált „g”-betűs szavakkal, amihez rosszul állt volna egy 7,8 milliárdos szerződés az állammal. Elég azt most elmondani, megmutatni, nem is kell nagy lármát csapni körülötte, hátha nem veszik észre.

No, de mit jelent ez? Véget ért a nagy harag, feledik a G-napot?

Ha ugyan volt egyáltalán harag, kérem, ha ugyan volt.

Mivelhogy – tekintsünk vissza – a G-nap előzmények nélkül pattant ki Simicska száján, váratlanul, és nem kis meglepetést okozott mindenkinek. Simicska az emlékezetes nyilatkozat után elutazott szánkózni, a magyar ellenzék pedig nekiállt népmeséket költeni a fonóban. Azért költött népmeséket, mert pénze már akkor sem volt, de képzelőereje annál inkább. Ezekben nemesedett a pár héttel korábban még gyűlölt pénzember valóságos Dárius királlyá, akinek kimeríthetetlenek a kincsesládái, amihez nyúl, arannyá válik, szóval Midasznak is beválna, valamint okos és megfontolt (azt azért talán még akkor sem mondták rá, hogy szép is, de ez kormánybuktatáshoz nem is elengedhetetlen tulajdonság). Mindenképpen: a politikai spektrum egyik oldala meg volt róla győződve, hogy Simicska pénzén fogják megbuktatni a rendszert, kormányt, de még a sánta kutyákat is. Valóságos anti-Sorosként tűnt fel, nem volt közszereplő, aki nem írt neki levelet, nem adott kéretlen tanácsot, némi jövendőbeli támogatás reményében.

És hát, biztos jelként, eltűntek a Közgép-reklámok a kormányközeli orgánumokból, valamint a Simicska-sajtóbirodalom valóban a kormány ellen fordult – amelyik alkalmazottjuk nem volt képes erre, azt tárt karokkal várták a kormánymédiumoknál, puhára estek ők, pénzzel jól kitömött vánkosokra, nem sokáig ették a munkanélküli zsurnaliszták keserű kenyerét.

Hanem hamar kiderült, hogy Simicska nem épp népfrontosan gondolkodik: neki a kormányváltáshoz kizárólag a Jobbik felelt volna meg, melyben vagy az ő hatására, vagy spontán, de már tapasztalhatóak voltak a cukisodás vagyis a néppártosodás tünetei. Ezeket erősítette fel, támogatta, ahogy a médiabirodalma sem mondott rosszakat erről a pártról, kaptak hirdetési felületeket is – no, de mint láthatjuk, mindhiába, nem váltottak azok semmit, maximum papírpénzt apróra. Sőt, most már papírpénzük sem maradt, csak pár fitying csilingel a zsebükben, Vona át sem vette a képviselői mandátumát, a pártelnökségről is lemondott, helyette épp tegnap választották meg Sneider Tamást, Toroczkai a pártból is ki akar lépni, mennek vele a mezei hadak – egyszóval, ha nem lenne abszurd ezt a kifejezést használnom ezzel a politikai alakulattal kapcsolatban, teljes náluk a tohuvabohu.

Hát, sóhajt a választó, turáni átok, hogy ez sem sikerült, nahát, nahát…

Nem sikerült, mert – talán – nem is akart sikerülni. Innentől kezdődik az én spekulációm, amit egy pillanatig sem szeretnék tényközlésnek beállítani, csak gondolkodom, merengek.

Mondjuk mi van akkor, ha a G-nap előtt Orbán Viktor úgy látta, miszerint a Fidesznek a legkomolyabb ellenfele egyedül a Jobbik lenne? Láthatta épp: hogy nem volt igaza, az más kérdés, de tűnhetett olybá számára. No, ha a Jobbik a Nagy Hal, akkor nagy csali kell, hogy kifogják. Összetanakodott az ő jó cimborájával, kiben bízzon, ha nem őbenne, ettek-ittak, okoskodtak, végül arra jutottak: ők most nyilvánosan jól összevesznek. Aki Orbánt nem szereti, rohanni fog Simicska sleppjébe. Ő majd kiválogatja, ki lehet veszélyes, ki nem, de legfőképpen zsebre vágja a Jobbikot. Aztán – ügyesen, furmányosan – elveszíti velük a választásokat. Utána már le lehet lépni a színpadról, feloszlatni a sajtóütegeket, megtagadni az adósságok ki- illetve befizetését, akkor már megvan az eredmény.

Amiért semmi sem drága.

Persze, míg a haragot el kell játszani, kicsit rosszabbul megy majd az üzlet, de sebaj, később majd fellendítjük.

És lőn: mi több, olyan, most már örökké velünk maradó és meglátásom szerint ugyan felesleges, ám végletesen megosztó vitákat is hagyott maga után a jó Simicska-legendája, mint azt, hogy demokrata működhet-e együtt a szélsőjobboldallal. Ez merőben elvi vita volt végig, ugyanis a szélsőjobboldal nem akart együttműködni senkivel sem – hogy akart volna, akkor tán még valami győzelem-féle is összejön, és a mi Lajosunk nem erre szerződött! – de arra jó volt, hogy az elvek következetes hirdetői azóta se álljanak szóba egymással.

És akkor most mi lesz a jó Lajossal?

Semmi. Az élet megy tovább, a harag elsimul, fog még ő a miniszterelnökkel egy páholyban szurkolni a felcsúti stadionban. Az üzletet fellendítik, már lendül is, hinta-palinta, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni.

És akkor nem lesz másik Simicska, aki kiugrott kormánypártiként maga köré gyűjtse és elkábítsa az ellenzék veszélyesebbnek hihető részét?

Vagy lesz, vagy nem lesz.

Nekem ugyan az az érzésem, hogy Lázárt épp most nevezték ki Simicskának.

De lehet, hogy nincs igazam.

Ahogy ez az egész gondolatmenet is csak egy elmélet, egy spekuláció.

Kérem annak kezelni.

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Rezeda: Felcsútról a nő

Orbán Viktor napkeleti bölcs lett – egyben reszkető fejű nagyapó –, ám mindeközben diszkrét trágyaillat …