Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szubjektív nekrológ

Szubjektív nekrológ

Én komolyan azt hittem, hogy halhatatlan. Igaz, olyan okos volt, annyira művelt és olyan tehetséges, hogy az ember könnyen elhitte: legalább háromszáz éves, készített interjút a Timesnak annak idején Disraelivel és taníthatta Talleyrandot is egy kis külpolitikai gondolkodásra. Napóleont meg tarsolyában hordta, mint marsallbotot.

A Mindenható nyugtassa Aczél Endrét, a mai magyar külpolitikai újságírás utolsó nagy tanárát.

aczel-endre-1.jpg

Szerettem? Nem jó a kifejezés. Csodáltam és tiszteltem. Mikor megismertem, a Kurír főszerkesztő-helyettese volt, túl már a tévések végjátékán, túl messze Kínán, Londonon, ahol az MTI tudósítójaként működött – bokájáig fel sem érő kis slapaj voltam én, de nagyon tiszteltem.

Ugyanis mindent tudott.

Mindent, ami a szakmához kell. És azon kívül is. Volt egy olyan érzésem, hogy ismeri a világ minden dolgát, valamint némely egyebeket, mert semmiség volt számára, ha valamit félreértettem, a legmocskosabb amerikai Dél tájszólását kibogoznia, kissé unottan jegyezte meg, hogy azért használhatnám az eszemet is – és nem hagyta az alatt az idő alatt, míg főnököm volt, hogy ne használjam.

Ha kellett, kínaiul káromkodott, de kihozta belőlem a maximumot. És tőle tanultam meg magamból is kihozni azt. De nem volt nyársat nyelt vagy álszent, kicsit sem: egy délelőtt bejött az irodába egy aktatáskával. Abban az irodában hat televízió volt, és a külföldi híreket figyeltük hangszigetelt körülmények között, ugyanis elég volt az, ha én őrülök meg attól, hogy hat nyelven figyelek hatfelé, a kollégák ép eszére vigyázni kellett.

– Van BBC? (1991-ben voltunk)

– Van, főnök úr.

– Oké, akkor ma nincs munka, itt maradsz tanulni.

– Nincs munka? De hiszen alig adtuk le a délutáni számot.

– Nem érdekes. Ma Wimbledon van!

És Wimbledon volt.

Az aktatáskában meg skót whisky.

Aczél Endrét már elég volt figyelni, olvasni is, hogy jobb újságíró legyen az ember: mindent tudott a világon, az első keresztes hadjárat részleteitől Churchill kedvenc káromkodásáig, a kínai klasszikusokat fejből idézte és rám pirított, ha összekevertem Juvenalist Catullussal.

Nem tudom, hány nyelven beszélt, szerintem mindegyiken.

Rosszkor született, nagyon rosszkor, rossz helyen: 1944 szeptember másodikán, zsidó családból. Ez akkoriban mindent jelentett, csak nem túlzott esélyt a hosszú életre. De túlélte.

1963–1968 között tanult az ELTE BTK matematikai nyelvészet-orosz szakán. 1968–1974 között a Magyar Távirati Irodakülpolitikai tudósítója, majd szerkesztője volt. 1974–1977 között az MTI pekingi, 1981–1985 között londoni tudósítója volt. 1985-től öt évig a Magyar Televízió munkatársaként dolgozott. 1986–1990 között az MTV Híradó főszerkesztője, majd 1989-től egy éven át A Hét főszerkesztője is volt. 1990-ben pár hónapon keresztül a Kurír társfőszerkesztőjeként dolgozott. 1991–1994 között a Hungarian Economic Review című gazdasági magazin felelős szerkesztője volt. 1991 és 2016 között a Népszabadság külső munkatársa volt.

Az utolsó évek vitáit most hagyjuk: szörnyű, mikor a légörvénybe hanyatló ellenzéki sajtó sárkányai egymást marcangolják zuhanás közben.

Most jött a híre, hogy elment Aczél úr.

Nehezebb lesz nélküle: elment a mérce, nincs mihez, kihez mérni a vízszintest és a függőlegest.

A mai magyar külpolitikai újságírás atyja volt.

Ha még van ilyen manapság Magyarországon: igyekszünk, hogy legyen.

Kevesen igyekszünk, sajnos, és így vagy úgy, de mindannyian az ő tanítványai voltunk.

Valahol, valamikor, valamelyik szerkesztőségben.

Jó munkát, Aczél úr, a mennyei redakcióban.

Mi még biztos találkozunk.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Orbán Viktor ma este Montenegróban vacsorál

Kedden Podgoricában megbeszélést folytat Dusko Markovic miniszterelnökkel és Ivan Brajovic parlamenti elnökkel, majd Milo Djukanovic, …