Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Trump ámokfutása

Szele Tamás: Trump ámokfutása

Mint ismeretes, lapunkat tegnap hatalmas veszteség érte. Ennek tényétől függetlenül: ez egy napilap, egy hírlap, így munkánkat tovább folytatjuk, ha roskadozva is a csapástól. Ugyanis ha nem jelenünk meg, akkor nem vagyunk mi semmi sem, nemhogy sajtótermék. És ilyen időkben, mint a mostaniak, meg kell jelennünk – különben ki adná hírül, hogy Trump elnök teljesen megbolondult?

Persze az amerikai elnököt eddig sem mély, letisztult bölcsességéért szerette, aki szerette: de a tegnapi napon csúcsot futott ámokban, ezer méteren. Kezdjük a brüsszeli versenyszámmal.

Ugyebár, a NATO-csúcstalálkozó egyik központi kérdése – voltaképpen a központi kérdése – az volt, hogy a tagállamok emeljék-e meg katonai költségvetésüket GDP-jük bizonyos százalékáig. A vita azon folyt, hogy mennyi is legyen ez az arány: Trump elnök négy százalékot követelt, Jens Stoltenberg és Emmanuel Macron két százalékot véltek elérhetőnek, azt is 2024-ig. Hogy kicsit tisztábban lássunk az ügyben, nézzük meg a jelenlegi helyzetet. A két százalékot jelenleg az Egyesült Államok teljesíti (3,6 százalék), Görögország (2,4 százalék, bár ebben benne van a görög gazdaság bezuhanása is), Nagy-Britannia (2,2 százalék) és Észtország (2,1 százalék) haladja meg – Lettország, Litvánia és Románia és Lengyelország pedig már jövőre teljesítheti a 2 százalékot. Németország 1,2 százalékon áll, Magyarország 1,1 százalékon.

Mielőtt elkezdünk hápogni, hogy Magyarországnak négyszeresére kell emelnie katonai kiadásait, jusson eszünkbe: a költségvetésből. Tehát az a pénz amúgy sem maradna a polgároknál, legfeljebb másra költenék el, és célszerű pénzköltésben nálunk nincs hiány, sőt, olyant is láttunk már, hogy egy összeg elvesztette közpénz jellegét – tehát ez direkt módon nem növeli terheinket, legfeljebb okosabban is be lehetne fektetni, kórházba, iskolába, no, de arra most sem költünk, egyszóval anyagilag mindegy az adófizetőnek, legfeljebb erkölcsi kifogásokat emelhet, aki úgy gondolja.

De mondjuk mi annyira vagyunk fontosak a NATO számára, mint az 1939-es naptáron a légyszar. Németország fontosabb, Trump követelése leginkább nekik is szólt. No, de elfogadták ezt az ultimátumot az amerikai elnöktől, aki visszautasítás esetén sok csúnya dologra képes?

El is, nem is.

Tudjuk és nem tudjuk.

Minden forrás mást mond. Egyes információk szerint Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államoknak a szövetségből való kiléptetésével fenyegetett volna, amennyiben a tagországok záros határidőn belül nem emelik meg védelmi költségvetésüket a kívánt mértékben. Az AP úgy tudja, hogy a NATO válságtanácskozást hívott össze a kijelentésre. A Reuters szerint azonban a kemény szavak ellenére Trump nem fenyegetőzött kilépéssel a katonai szövetségből, amelynek fő ereje az Egyesült Államok védelmi erején alapszik. Ezek után tartotta meg Donald Trump rendkívüli sajtótájékoztatóját, melyen a korábbi állításaival szemben kijelentette, miszerint a NATO-tagok elismerik a védelmi kiadások emelésének fontosságát, sőt, készek két százalék fölé menni, így a katonai ráfordítások 33 milliárd dollárnyi növelését érte el a szervezet többi tagjánál. Szerinte ezt a NATO főtitkára is támogatta. (Jens Stoltenberg szerdán nem ezt mondta, hanem hogy a két százalék elérése a célkitűzés továbbra is, mert valóban indokolt a nagyobb katonai költségvetés.) Elkerülte a választ arról, valóban felvetette-e a kilépést: szerinte az Egyesült Államok nagyon nem örülne, ha a tagok nem tartanák be ígéreteiket. Végül hozzátette: a kilépést elrendelhetné akár a Kongresszus hozzájárulása nélkül is, de nem hiszi, hogy ez felvetődne. Külön kérdésre elmondta: nem ismeri közelről Putyint. A Helsinkiben hétfőn tartandó közös találkozójuk szerinte vagy vezet valahová, vagy nem.

Ezt speciel talán nélküle is megállapíthattuk volna.

És a rendkívüli sajtótájékoztató után Emmanuel Macron francia elnök azonnal megcáfolta Trump kijelentéseit: szerinte ugyanis csak annyiban egyeztek meg a tagállamok képviselői, hogy 2024-re a GDP-jük két százalékát érik majd el katonai kiadásaik.

Hogy mekkora a zűrzavar Trump elnök kijelentései körül, azt illusztrálja az Index egy rövid félmondata, mely az egész csúcs mottója lehetne:

„…az erről szóló névtelen forrásokat később névtelen források visszautasították.”

Jó ennyire bizonyosat tudni a saját sorsunkról és jövőnkről. De aki azt hiszi, hogy Trump beérte tegnap ennyi zűrzavarral, nem ismeri a POTUS-t.

Ugyanis Brüsszelből Londonba utazott, a „hard Brexit-soft Brexit” vita kellős közepébe. Az Egyesült Királyságban – mely nem is biztos, hogy sokáig lesz egyesült, ha így mennek tovább a dolgok – állandó a kormányválság, már három miniszter mondott le, a tory párt kilépő vezetőségi tagjait nem is számolom, mert nincs értelme, mire kész a névsor, már bővül, Theresa May széke inog – ami persze nem zavarta a brit miniszterelnököt abban, hogy felálljon a billegő sámliról, és vendégül lássa az amerikai elnököt, ráadásul sajnos az oxfordshirei Blenheim kastélyban, ami eredetileg Sir Winston Churchill szülőhelye és rezidenciája volt. Ez magyarázhatja a környéket megrázó négyes erősségű földlökéseket, melyeket az oxfordi szeizmológiai intézet mért: a halott államférfi forogni kezdhetett a sírjában, mivel a kastély kertjében van eltemetve.

Tudnunk kell, hogy a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb külföldi befektetője, a kétoldalú befektetői tőkeállomány értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt. A brit üzleti szektor hússzor annyi befektetést eszközölt az amerikai gazdaságban, mint Kína, többet, mint Németország és Franciaország együtt, és jelenleg egymillió amerikai dolgozik az Egyesült Államokban megtelepedett brit érdekeltségű vállalatoknál – mint azt Theresa May felszólalásában ki is emelte. Ez azért fontos, mert May miniszterelnök szerint:

„Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból példátlan lehetőséget teremt a még szélesebb gazdasági együttműködésre; e lehetőségek között van a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás is.” (444)

És ez a szabadkereskedelmi megállapodás nagyon kéne az Egyesült Királyságnak, hogy valamiféle módon talpra állítsa a gazdaságát, mely meg fogja sínyleni a kilépést az európai vámunióból – már, persze, ha kilépnek belőle egyáltalán. Elvileg ez a „hard Brexit” változat lenne, amivel szemben May miniszterelnök a „soft Brexitet” támogatja, mely szerint benne maradnának az európai piacban és a vámunióban egyaránt. Ennek a lágyabb Brexitnek a támogatása miatt mondott le Boris Johnson külügyminiszter is a minap. Ezek szerint hiába tette?

Bizony, lehet, hogy hiába. Ugyanis a fékezhetetlen agyvelejű Trump mester interjút adott a Sunnak, melyben leszögezte:

„Ha Nagy-Britannia olyan jellegű megállapodásra jut az EU-val, amilyen a brit kormány legújabb javaslatcsomagjában szerepel, akkor az Egyesült Államok inkább az Európai Unióval tárgyal, és ebben az esetben valószínűleg nem lesz brit-amerikai kereskedelmi egyezmény.

Az Európai Bizottság számára kidolgozott brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a súrlódásmentes kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU fokozatosan kialakítana egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió „kombinált vámtérséget” alkotna.

Trump a The Sunnak adott interjúban kijelentette: ez a javaslatcsomag bizonyosan hatással lenne az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemre, „sajnos negatív értelemben”. Az amerikai elnök hozzátette: megmondta Theresa Maynek, hogy „hogyan kellene ezt csinálni”, de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott.” (444)

Akkor fordítsuk le magyarra: Nagy-Britannia vagy az Unióval alakít szabadkereskedelmi térséget, vagy az Egyesült Államokkal köt szabadkereskedelmi egyezményt. Tessék választani, vagy-vagy, harmadik megoldást nem enged Trump elnök – és amennyiben Európát választják, ugyanúgy lecsap a büntetővámokkal a szigetországra, mint az Unióra.

Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy Trump elnök ajánlatot tett May miniszterelnöknek Britannia gyarmatosítására. Remélhetőleg a teakereskedelmet nem kívánják magas vámokkal sújtani, mert az esetben könnyen sor kerülhetne a glasgowi teadélutánra, melynek során a Szabadság Fiai majd a tengerbe hajigálják a teabálákat az amerikai hajók fedélzetéről.

Trump elnök megoldhatatlan dilemma elé állította tehát az Egyesült Királyságot, valódi illiberális módon: esélyt sem adva a kompromisszumra, arra kényszeríti Britanniát, hogy két rossz közül válasszon.

Jó választása pedig nincs.

Épelméjű államférfi, de egyáltalán politikus nem szorítaná ennyire a sarokba még az ellenfelét sem, nem, hogy a barátját, szövetségesét – de Trump megtette. Ez volt a POTUS ámokfutásának a második állomása a brüsszeli halandzsázás után.

Kíváncsian várjuk, Helsinkiben mire lesz képes Putyin elnökkel tartott tárgyalásain.

Vagy talán nem is kíváncsian.

Inkább aggodalommal.

„Rá kell csukni az ajtót, hogy ne játssza a bolondot máshol, mint saját házában.” (Hamlet)

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

DK: Magyarország nem bújtat bűnözőket

A DK közölte:  Magyarország nem bújtat bűnözőket, akkor sem, ha Orbán barátai! Budapesten van, és …