Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Vizes mérleg, tüzes méreg

Szele Tamás: Vizes mérleg, tüzes méreg

Kérem szépen, tendenciákat figyelhetünk meg, konkrétan a szándékos félreértés tendenciáját. És akkor igen finoman fogalmaztam. Lement a vizes VB, hála Istennek nem omlott össze semmi, nem történt baleset és nem esett be semmi gikszer, bár a csodaszarvast tudnám feledni – akkor lássuk, mire jutottunk a bajnoksággal?

Egyfelől kedves és főleg kedvetlen olvasók, ketté kell választani az esemény sporttörténeti jelentőségét és anyagi vonzatait. Méghozzá élesen el kell választanunk őket, ha tisztán akarunk látni (de ugye, ezt mégsem tetszik akarni?) Mert a sporttal kapcsolatos vonatkozások világosak: a magyar sportolók gyönyörűen kitettek magukért, ennél szebb eredmény már világcsoda lett volna, az ő teljesítményüket botorság volna kifogásolni, ellenkezőleg: tisztelet, becsület nékik!

De, és itt jön a nagy de: az anyagi mérleg hatalmas deficitet mutat. Ennek a rendezvénynek eredetileg – mikor még úgy volt, hogy 2021-ben rendezik a miénket, és az idei Mexikóban lesz – körülbelül 17 milliárd forint volt a költségvetése. Mikor Mexikó visszalépett, 24,5 milliárdra emelkedett, 2015 májusában 49 milliárdot szántak rá és végül hivatalosan 170 milliárd körül zárult le a licit. Tehát pontosan tízszer annyiba került, mint azt eredetileg gondoltuk. (Ha nem többe: az összes üzleti iratokra senkinek sincs rálátása). Az természetesen érthető, hogy minden ingatlanberuházás valamivel többe kerül, mint a tervezett, ezt mindenki tudja – de a tízszeres szorzó rettenetesen magas. Tessék elképzelni, hogy lakásfelújításba tetszik kezdeni, minden nagyon szépnek ígérkezik (na, nem minden és nem nagyon, de azért eléggé), viszont annyiba kerül, mint egy új lakás megvásárlása. Meggondolná az ember, hogy érdemes-e belefogni – ha az elején tudná a végső összeget.

Ennek azonban semmi köze a magyar sportolók teljesítményéhez – a kedvetlen közönség jó része úgy érvel az érmekkel, mintha egyrészt idegenben mi sosem tudnánk nyerni, csak hazai pályán, másrészt a szegény magyar sportolók egyébként sosem jutottak volna ki a külföldi versenyekre, de a hazai világbajnokságon lehetőséghez jutottak. Ez szó szerint szamárság: végignyerték már a lányaink-fiaink az egész világot, Mexikóból pont ugyanennyi érmet hoztak volna, vagy legalábbis körülbelül.

Hanem, mivel „Vizes összeomlás” című írásomban nehezményeztem a költségeket és a munkavégzés hanyag mivoltát, most hozzám futnak be a panaszok. Mármint nem azt panaszolják, hogy mégis baj nélkül lement a bajnokság, hanem azt, hogy én nem erre számítottam.

Hát kérem, jóslásért tessenek a jósdába menni, Delphoiba vagy Dodonába, én akkor is veszélyesnek láttam a helyzetet, most sem látom rózsásnak. A Batthyány téri ugrótorony alatt most sem piknikeznék, még ha nem is volt vele baj, megvárnám, míg elbontják. Az se holnap lesz.

Különben meg, ha bármilyen baleset történt volna, most azt reklamálnák nálam, hogy én kívántam.

Lehetne azt mondani, hogy de a bevételek majd helyrebillentik a mérleget. Nem tudom: „Elvben 350 000 látogatót vártak, de ennek ellenére sem bocsátottak ki több jegyet 130 000-nél.”- írtam annak idején, és ez azóta sem változott. A jegybevételek bizony nem hoztak vagyont, hátha a közvetítések díjai… ja, azok sem. Eredetileg ugyanis az MTI alapján:

„Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is.”

A hatmilliárd nézőt vonzó közvetítések bizony szépen hoztak volna a konyhára, csak hát ilyenek nem voltak. A nyitóünnepséget például teljes hosszában a dél-afrikai 7-es sportcsatorna közvetítette, más nem nagyon (talán még két, hasonló nézettségű adó): maguk a versenyek kelendőbbek voltak, de szó nem volt akár csak egymilliárdos nézőszámról sem. Nem is lehetett volna: a riói olimpiát látták 3,7 milliárdnyian a hivatalos brazil adatok szerint, és azért ez is túl szépnek tűnik.

Azt tehát elmondhatjuk, hogy nagyon sokba került nekünk a vizes világbajnokság, és ennek semmi köze az érmeinkhez. Az, hogy baleset, gikszer nem történt, kizárólag a szerencsének köszönhető és az ott dolgozók önfeláldozó munkájának – de attól, hogy jól szervezettnek és nyereségesnek mondhassuk, messze állunk.

Nekem viszont dagad a postaládám. A múlt héten egy indianai hölgy próbált meggyőzni arról, hogy tévedek, mikor nem rajongok mindenért, ami a rendezvénnyel kapcsolatos – no, de vele lehetett emberi nyelven beszélni, ha nem is győzte meg egyikünk sem a másikat, de legalább a veszekedés, trágárkodás elmaradt. (Mellesleg: kiderült, hogy a költségvetési ügyekről nem is tudott). Amint írta: „Éppen ezért pozitív hozzáállásra van szükség. Főleg előre rosszat mondani nem érdemes, meg akkor sem, ha a tények bizonyítják, mert az emberek szomorúak és kilátástalanok otthon, és az ilyen cikkek még rosszabbá teszik a helyzetet.”

Állhatok én, kérem, olyan pozitívan, ahogy csak tőlem telik, attól még nem lesz itt sajnos sem jókedv, sem bőség. Sőt: mint a mellékelt ábra mutatta a VB kapcsán: a jókedvtől sem lett bőség. De ez legalább érvelés, nem olyan, mint a ma reggeli személyeskedő levél.

„Szép napot Kívánok!! Nekünk Magyaroknak nagyon szép, szépek a napok!! Megrendeztük a világ legszebb Vizes Világbajnokságát és ez a külföldi szakemberek véleménye!! Nem jött be a jóslatod, hogy minden rossz lesz, nem lesz kész időben semmi stb. Tudod, MI Magyarok tudtuk, hogy minden rendben lesz. Ti az idegen lelkű senkiháziak, most tudtok-e tűkörbe nézni? Van bőr még a pofádon? Ja és vissza lehet takarodni Romániába ha nem tetszik itt nálunk Magyarországon!! Takarodj szépen el, amig megteheted. Érted te féreg patkány??”

Na, akkor erre már szebben válaszolunk, mert amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. Te impertinens barom, nem azt jósoltam, hogy minden rossz lesz, hanem azt, hogy a mérleg lesz az, és azt mondtam, hogy különben elég veszélyesnek tűnnek az elsietett épületek. Hogy TI honnét tudtátok, miszerint minden jó lesz, azt nem tudom, de menjetek el biztosítási ügynöknek, ha ilyen pontosan meg bírjátok mondani, melyik épülettel lesz baj, melyikkel nem. Takarodni pedig te takarodj, a nénikéd óvó ölébe, míg szépen szólok.

Na, akkor lássuk, mi ebből a tanulság? Az, hogy a kormány biztosra ment. Egy vizes világbajnokságot a magyar sportolók nem tudtak eltolni, ráadásul nem is akarták, tehát gyönyörű eredmények születtek. Na, innentől akinek BÁRMI nem tetszik a VB költségeivel, kellemetlenségeivel, külsőségeivel vagy ne adja Isten, kivitelezőivel kapcsolatban, az hazaárulónak minősül. Mármint egyes, kevéssé gondolkodó körökben.

Ez úgy működik, hogy nem pusztán a sportteljesítmény tisztelete vált fontossá, az csak mintegy szakralizálja az egész rendezvényt: maga a VB vált szentté, minden ízében, azok a porcikái is szentek mostantól, melyek bizony kicsit sem volnának annak mondhatóak.

Drága volt, mondom én.

De győztünk, mondják ők.

De milyen áron? – kérdem én.

Mindegy, szent a győzelem! – mondják ők.

És ez folytatódhatna akármeddig, ha folytatnám, csak most elvágom a vitát egy jó, éles karddal. Ők hisznek, én számolok, ez a két gondolkodás sosem fog kibékülni.

Annyi a különbség, hogy én nem kívánom az ő vérüket, ők az enyémet igen.

Hát, azért nem baj, hogy van az a kard. Eddig úgyis csak a hátamat vakartam vele.

Ceterum censeo: tisztelet, dicsőség a sportolóknak, tapsoljuk meg őket – és rovancsot a kivitelezőknek!

Fotó: MTI

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Egymondat: 30 millánál tart a Jobbik

A közösségi adományozási kampány hatodik napján, szerda estig már 31 948 311 forint folyt be …