Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Werbőczi és a vezércsel

Szele Tamás: Werbőczi és a vezércsel

Avagy a Törvény magyarázata. Magyarországon az amatőr jogászkodás a legfontosabb dolog a világon, sorsok, életek múlhatnak rajta, még ha nem is a bibliai Törvényről van szó, csak a polgáriról, de lám, mifelénk a Baross téren megtanulták ezt a művészetet már a hajléktalanok is. Ami még nagyobb csoda: hogy a hivatalos szervek is elfogadják a jogértelmezésüket.

Az úgy van, tetszik tudni, hogy mifelénk bizony nem ritka a hajléktalan ember, nagy a tér, nagy hely a Keleti is, ugyan az állomáson nem tudják magukat meghúzni, mert nem engedik meg nekik, de mellette, körülötte igen, a forgalom miatt valamivel eredményesebb a koldulás is, a helyi boltosok, kocsmárosok meg többnyire elfogadóak velük. Kisebb munkákat kisebb pénzekért el-elvégeznek, mindenki jól jár – ritka eset nagyon, hogy baj legyen velük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem történt már ilyen, de utoljára évekkel ezelőtt.

Hát így állunk mi ezen a tájon egymással, nem épp idill, de nem is háború: mivel nem sok milliárdos lakik a mi kis Baross téri falunkban, a legtöbben olyan szerencsétlenségnek tartják a hajléktalanságot, ami bárkit elérhet, jobb inkább támogatni azt, akire lesújtott a balsors, mint kergetni, mert lehet, holnap minket is kergethet valaki ilyesmiért. Egyszóval, nem rossz a viszony a hajléktalanokkal, ha kicsit távolságtartó is, de a Zolika (minden csibészek királya, csak jó lenne, ha leszokna a bioherbálról) vagy a Laci mindig számíthat arra a két kétszázasra, amit nekik tartogatok a pénztárcámban. Ők is tudják, nem követelnek, maximum kérnek.

Mármost a Laci még a hajléktalanok birodalmában is külön eset. Élénk eszű, nem is tanulatlan, munkásember volt, míg volt honnan bejárjon a munkába. Az ismerős kocsmáros nyugodtan küldi el akár több ezer forinttal is vásárolni, mert sosem lop, a visszajáróval sem bűvészkedik – az a szórakozása, hogy az utcáról nézi a kocsma kirakatában a tévén a sportcsatornát. De azon aztán mindent, olyan komoly nézetei vannak a magyar labdarúgásról, hogy ha van ember ebben az országban, aki beválna MLSZ-elnöknek, hát ő lenne az – különben is, mindenki más már kipróbálta és senkinek sem sikerült, szerintem adhatnánk egy esélyt a Lacinak is ezen a poszton. No, vele futottam össze tegnap.

Márpedig tegnap ominózus nap volt, ugyanis épp megjelent a Magyar Közlönyben a hajléktalanságot büntetni rendelő törvény, vagyis a „2018. évi XLIV. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról”.

Hű, be csúf neve van. Belül is csúf, ellentmondásokat is vélek benne felfedezni – no de lássuk, mit mond?

„A Szabs. tv. 133/B. alcíme a következő 178/B. §-sal egészül ki:

178/B. §

  1. Aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, az szabálysértést követ el.
  2. Mellőzni kell a szabálysértési eljárás megindítását és helyszíni figyelmeztetést kell alkalmazni, ha a) az elkövető a rendőr felszólítására az elkövetés helyét elhagyja, vagy b) az elkövető a jelenlévő hatóság vagy más szerv vagy szervezet felajánlott segítségét elfogadva együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében.
  3. A  helyszíni figyelmeztetéssel egyidejűleg a  rendőr az  elkövetőt tájékoztatja a  (4)  bekezdésben foglalt jogkövetkezményekről.
  4. Akit 90 napon belül 3 alkalommal a  (2)  bekezdés szerint a  szabálysértés elkövetése miatt a  helyszínen figyelmeztettek, azzal szemben az újabb elkövetéskor a szabálysértési eljárás megindítása nem mellőzhető.
  5. Az  (1)  bekezdés alkalmazásában életvitelszerű tartózkodásnak tekinthető minden olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a  közterületen való életvitelszerű tartózkodás a  lakó- és tartózkodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a  közterületen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg, és a  közterületen való tartózkodás körülményeiből, vagy a  magatartásból arra lehet következtetni, hogy a  jellemzően lakóhelyül szolgáló közterületen végzett tevékenységet –  így különösen alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás – az elkövető a közterületen rövid időnként visszatérően és rendszeresen végzi.”

Vannak még izgalmas részletei, például az, hogy a lefogott hajléktalan számára az őrizet idejére a rendőrség köteles tiszta ruhát biztosítani, ingóságait megőrizni, tettéért (vagyis azért, hogy közterületen létezik) pedig közérdekű munka vagy elzárás szabható ki, ha és amennyiben minden feltétel teljesül. Szerencsére sok a feltétel, akad a törvényen kiskapu is, megkerülhető – épp ezért nem is értem, mi a jó fenének kellett egyáltalán meghozni, hiszen messziről látszik, hogy haszna vagy értelme nem lesz. Kára még lehet ugyan.

Az egész jogászkodásnak egy értelme van: meghatározták a hajléktalanság fogalmát. Ugyan rosszul, de van meghatározása. Azt mondja az ötödik bekezdés, hogy „ olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a  közterületen való életvitelszerű tartózkodás a  lakó- és tartózkodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a  közterületen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg”.

No, ez eljuthatott az én Laci barátomhoz is. Ugyanis úgy a fejére állította a paragrafust, hogy az semmire sem jó már, szaladjon valaki hamar az Igazságügyi Minisztériumba, szóljon, hogy írjon új törvényt a mostani Werbőczy, mert ezt el lehet dobni.

Mondom ugyanis a Lacinak a kocsma előtt, hogy láttam a törvény szövegét, ha engedelmeskedik igazoltatáskor a felszólításnak és odébb megy száz métert, nem eshet baja, ő arisztokratikusan rám néz, és megszólal.

– Tudod, Tamás, én ez ellen már védve vagyok.

– Hogyhogy?

– Nekem a nyócker a lakásom.

– Jó, azt tudom, de…

– Ma is igazoltattak. Épp egy fröccsöt ittam, megkérdeztem: „Magukat is baszogatják, ha isznak otthon valamit, ebben a kánikulában?” „De maga nincs otthon.” „Dehogynem: nekem a lakcímkártya szerint a nyócker a bejelentett otthonom.” „Mutassa! Jé… magával nem tudunk semmit sem csinálni.”

– Hadd lám azt a lakcímkártyát.

– Itt van.

 

Mutatja, nézem. Valóban. Ez egy úgynevezett „település szintű lakcímkártya”, és tényleg azt írja rajta, hogy „Lakóhely: Budapest 08. Lakcím nélküli. Kiállító hatóság: Budapest 08”. No, ha már hatóság is van, akkor ezt a macska sem vakarja ki, ez hivatalos. Hivatalos és hiteles maga az egész irat is, de akkor hogyan is állunk a törvénnyel? Hiszen ha valakinek általában a nyócker a lakóhelye, mint olyan, akkor az illetőt nem lehet hazaküldeni a nyóckerből, mert a kerület minden pontján otthon van. Az már más kérdés, hogy ha átmegy a tér túloldalára a Bethlen Gábor utca sarkára a cigarettacsempészek földjére, az már másik kerület, onnét visszaküldhetik a rendőrök vagy a közteresek lakó- és tartózkodási helyére – ami a tér innenső oldala.

De hát azt is szoktuk mondani, hogy a Rottenbiller utcába már útlevél kell.

Aki tehát otthon van, azt nem lehet hazaküldeni.

Laci nyugodtan ihatja a fröccsét ezentúl is, nézheti a meccset, míg a tér innenső oldalán marad.

Nem azért mondom, sikerült megint hozni egy teljesen értelmetlen törvényt, éspedig azért, mert fogalmuk sem volt a tisztelt törvényhozóknak arról, miszerint a hajléktalanok nem jókedvükben hálnak az utcán, ez nem egy választott életforma. De legalább, ha kiváltanak egy-egy ilyen település szintű lakcímkártyát, nyugton hagyhatják őket a rendőrök – akiknek őszintén megvallva, volna ezer jobb dolguk is, mint hogy szegény embereket hajkurásszanak, csak azért, mert azok nem gazdagok.

Már persze, míg még lesznek rendőrök is: nemrég jött a hír, hogy ezentúl a túlóráikat nem szabad pénzben kifizetni, le kell csúsztassák. Csak ha lenne elég rendőr, nem kéne túlórázniuk sem. Így, hogy nincs:

„A rekordot a Készenléti Rendőrség munkatársai tartják, ahol a tavalyi év során nem volt ritka az 1000 (ezer!) túlóra, de voltak olyan kollégák, akik megugrották az 1200 (egyezerkettőszáz) túlórát. Megyei főkapitányságokról és városi (kerületi) kapitányságokról is érkeztek 600-700 túlóráról szóló beszámolók.” (Lemil.blog)

És ezek a túlterhelt, ezentúl ráadásul fizetetlen emberek kéne kergessék a hajléktalanokat. Előre megjósolom: nem fogják.

Ésszel kéne hozni azokat a törvényeket, jó urak, mert már nem is csak a koldusok morgolódnak, hanem a zsandárok, hajdúk is.

Aki ismer hajléktalant, mondja el neki, hogy kérjen ilyen lakcímkártyát, legyen legalább egy környék, ahol törvényesen létezhet. Nem kell hozzá semmi: Budapest Főváros Kormányhivatalának állásfoglalása szerint:

„Település szintű lakcím a lakcímbejelentő lap kitöltésével létesíthető, egyéb feltétel a település szintű lakcím személyi adat- és lakcímnyilvántartásba történő felvételéhez nem követelhető meg”.

Írjatok új törvényt, Werbőczi-utódok, míg lehet.

Ne olyant, mint az eddigiek, annyit mondanék. Mert most ott tartunk, hogy:

„Még magasról nézvést
Megvolna az ország,
Werbőczi-utódok
Foldozzák, toldozzák

(…)

Árvult kastély gondját
Kóbor kutya őrzi,
Hívasd a törvénybe,
Ha tudod, Werbőczi.”

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

Megszavazta a parlament a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a …