Home / HÍR / Szijjártó: a kihívások elvették egyes országok és intézmények józan eszét

Szijjártó: a kihívások elvették egyes országok és intézmények józan eszét

Nem kétséges, hogy Európa súlyos, történelmi kihívásokkal szembesül, és ezek a kihívások elvették néhány európai ország és európai intézmény józan eszét – jelentette ki az MTI-nek telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ciprusról, ahol az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ülésén vesz részt.

Ilyeneket mondott még:

“Mi azt gondoljuk, hogy az ilyen rendkívül súlyos kihívások és válságok közepette az európai országoknak és intézményeknek az őszinte, nyílt, egyenes párbeszédre kellene helyezniük a hangsúlyt, ahelyett, hogy az európai intézményeket arra használják, hogy bizonyos európai országokat kipécézzenek, és méltánytalan, méltatlan támadásokat indítanak ellenük, és hamis vádakat fogalmaznak meg, és hamis vádakon alapuló rágalmakat zúdítanak egyes európai országok fejére”

Szijjártó külön sérelmezte, hogy pont azokra helyeznek nyomást, amelyek egyenesen megnevezik az Európára leselkedő veszélyeket, és valós megoldásokat kínálnak.

“Például a migráció kérdésében azokat az országokat támadják folyamatosan, melyek világossá tették, hogy a bevándorlás biztonsági kérdés, és nem hajlandók illegális bevándorlókat a területükre engedni.”

Szerinte az Európai Parlament is egy ilyen intézménnyé vált, és ahelyett, hogy igazi funckióját betöltené, egyes kipécézett országok elleni alaptalan és aljas támadások helyszínévé vált.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Le kell cserélni a taxik negyedét

A magyarországi taxik negyedét le kell cserélni év végéig a környezetvédelmi előírások miatt, ez 2500 …