Home / VÉLEMÉNY / T. Zselensky Péter: Anarchiát Magyarországon!

T. Zselensky Péter: Anarchiát Magyarországon!

 

A Szabadságnak ára az,
Hogy magad összetörd.
A sír magába zárhat így.
És elfogad a Föld.

(Crosby, Stills, Nash & Young)

Az anarchia nem zűrzavar, hanem hatalom nélküli rend.

(Tankcsapda)

 

Az „anarchia” szónak több meghatározása ismert. Egyesek egy olyan társadalmat értenek alatta, melyben nincs ránk kényszerített kormányzat, illetőleg erőszakra alapozó hatalom… Mások – köztük a legtöbb magát anarchistaként meghatározó ember – egy, a kormányzati szinten működő, főként elméletileg megragadható társadalmi rendszert értenek a kifejezés alatt. Az anarchia egyéb válfajai megpróbálják kizárni a kényszert, az erőszakot, az elnyomást és a tekintélyt, így hozva létre a vágyott produktív társadalmat… Az anarchizmust rendszerint olyan politikai filozófiaként határozzák meg, mely erkölcstelennek tekinti magát az államot, illetőleg ellenzi, hogy az emberi kapcsolatokat a tekintélyelvűség befolyásolja. Az anarchisták egy olyan állam nélküli társadalom mellett kardoskodnak, mely egyesek szerint alá- és fölérendeltség nélküli szervezeteken, mások szerint az önkéntes társuláson alapul.

Fenti sorok – néhány, a lényeget nem befolyásoló kihagyással – az angol Wikipédia „Anarchy”-szócikkének kezdősorai. Úgy vélem, elolvasásuk után fölösleges hosszasan bizonygatnom, hogy az írásom címeként választott felszólítás közel sem azt jelenti, mintha én a zűrzavart kívánnám bevezetni holmi „kormányzati formaként”. Erről még véletlenül sincs szó! Arról viszont nagyon is, hogy a mellébeszélés művészetének – ezt a magam meghatározása a politikára – hivatásos, ám (igen kevés kivételtől eltekintve) közel sem hivatott képviselőit igencsak szívesen hajtanám el a… Szóval minél messzebbre, hogy mától fogva esélyük se legyen a szürke mezei honpolgárok életébe való beleturkálásra. Ebben (is) híven követem magam választotta szellemi atyámat, Diogenészt, aki állította, hogy a bölcsre nem a velejéig romlott Hatalom, hanem kizárólag a saját maga által meghatározott szabályok kötelezőek, melyeknek viszont valóban ragaszkodniuk kell a tisztesség mindent egyebet felülíró követelményéhez.

Nini! Hát nem felbukkant egy olyan fogalom – A TISZTESSÉG –, melynek ugyan nézetem szerint az emberi lét minden pillanatában meghatározó jelentőségűnek kell(ene) lennie, ám melyet szerény véleményem szerint épp ezért nem vesznek figyelembe azok, akik állítólag arra kaptak felhatalmazást, hogy irányítsák az életünkbe sajnálatosan sokszor és mélyen belepiszkáló törvényhozói és végrehajtó Hatalmat. Amelyikre pártállásra és személyre való tekintet nélkül vonatkoznak ama nevezetes öszödi beszéd oly gyakran, s oly célzatosan ferdítő kiemeléssel emlegetett szavai. Mer’hogy a Hatalom korrumpál. S e köztudomású tétel itt, Európa igencsak huzatos átjáróházában még a világátlagnál is sokkalta igazabb, holott az se semmi.

A magam részéről ezért tekintem magam anarchistának, vagyis egy AN-ARKHÓN, azaz HIVATÁSOS POLITIKUSOK NÉLKÜLI társadalom elkötelezettjének.

Ami egyébként természetesen következik abból, hogy minden szempontból tragikusan korán, tizenkilenc évesen végleg eltávozott nővérem, Kata révén igen fiatalon, tizenhárom évesen kerültem be a zászlóhajúak, azaz a hippik közösségébe. Azok közé, akiket szerintem joggal tekinthetünk az utóbbi ötven év legkövetkezetesebb anarchistáinak. Azok közé, akik már legismertebb jelszavukkal – SZERETKEZZ! NE HÁBORÚZZ! – is egyértelműen az élet teremtése mellett s annak elpusztítása ellen szavaztak. Azok közé, akik tökéletesen erőszakmentes lázadásukkal igenis képesek voltak megváltoztatni koruk társadalmának szerkezetét. (Arról igazán nem ők/mi tehetnek/tehetünk, hogy a Hatalom az utóbbi tíz-tizenöt évben különböző – nem ritkán mondvacsinált – veszélyekre hivatkozva teszi semmissé, de legalább látszólagossá az általuk/általunk egykor kiharcolt szabadságjogok túlnyomó többségét.)

AKKOR BESZÉLHETÜNK MAJD IGAZI DEMOKRÁCIÁRÓL, HA A SZERETET HATALMA FÖLVÁLTJA A HATALOM SZERETETÉT – mondotta volt Jimi Hendrix ’69 augusztusában a Woodstock Nemzet mintegy félmillió tagjának. Ez a csodás célkitűzés megmaradt csupán az akkor kialakult gondolkodásmód lényegét mindmáig híven megőrző kevesek – mostanra még mi is pontosan tudjuk: mindörökre megvalósíthatatlan – gyönyörű tündérálmának.

Azt, hogy ennek a mozgalomnak épp őszintesége és alapvető erőszakmentessége okán esélye sem volt arra, hogy valaha is több legyen álomnál, azt voltaképp kezdettől sejteni lehetett. Ezt világosan jelezte már Vangelis is, aki a párizsi ’68-nak emléket állító, 1972-ben megjelent albumának a következő címet adta: FAIS QUE TON RÈVE SOIT PLUS LONG QUE LA NUIT (Álmod tovább tartson, mint az éj). Hát… Az én álmom speciel sokkalta tovább tart. Mind a mai napig.

Ezt a hozzáállást az én esetemben, gyakorló publicistaként tovább erősíti az a meggyőződésem, hogy egy tisztességes újságíró SZÜKSÉGSZERŰEN ELLENZÉKI. Ami adott esetben annyit tesz, hogy bárki is jelentse az épp hatalmon lévő kormányt, neki kötelező érvénnyel fel kell tárnia mindazokat a visszásságokat, törvénytelenségeket és/vagy „csupán” a helyzetből fakadó lehetőségeket kiaknázó disznóságokat és mutyizásokat, melyeket a Hatalom képviselői – s ezt személyes tapasztalataim alapján is ki merem jelenteni – gyakorlatilag minden esetben elkövetnek, pártállásukra való tekintet nélkül.

Ugyanakkor a tisztességes újságíró – épp azért, mert tisztességes – ugyanilyen szükségszerűen mintegy ELLENZÉKE kell, hogy legyen A MINDENKORI ELLENZÉKNEK IS. Mégpediglen azért, mert a fentebb felsorolt, legalább a törvényesség határait feszegető jelenségek vastagon föllelhetők annak tevékenységében is, így azok megmutatásától sem tekinthet el arra hivatkozva, hogy „szegénykéim” épp nincsenek hatalmon (ami ebben az összefüggésben mindösszesen annyit tesz, hogy kicsivel nehezebben férnek a húsosfazékhoz, s hogy talán kevesebbet is szedhetnek belőle).

AZ EGYETLEN KÖVETELMÉNY VELE SZEMBEN, HOGY AMIT LEÍR, AZ MEGALAPOZOTT ÉS TÁRGYILAGOS LEGYEN.

Igen, az én értelmezésemben ez is hozzátartozik az anarchiához. E nélkül ugyanis még véletlenül sem hozható létre egy olyan, alá- és fölérendeltség nélküli szervezeteken és/vagy az önkéntes társuláson alapuló szerkezet, mely szerintem az EGYEDÜLI élhető és tisztességes társadalmi forma lenne.

Nem, még én sem vagyok annyira naív, hogy azt higgyem: a jelenlegi fejlettségi szinten a képviseleti demokráciát bármikor felválthatja a közvetlen demokrácia. Vagyis nem gondolom, hogy minden fontos döntést a szavazásra jogosultak összességének – a klasszikus értelemben vett népgyűlésnek – kellene meghoznia (ezt a képtelenséget épp jelenlegi pártunk és kormányunk alkalmazza rendszeresen mindenkinek kipostázott kérdőívek formájában, melyeknek – ha nem kívánok belebonyolódni holmi zavaros összeesküvés-elméletekbe – egyedül az a célja és feladata, hogy a szürke mezei honpolgárral elhitessék, ő is végig részt vesz a döntéshozatal folyamatában). Egyszerű technikai és pénzügyi okból – nem tarthatunk hetente népszavazást – meg kell tehát maradnunk a szerintem nem is kissé kétes értékű képviseleti demokráciánál, melyet pedig tökéletesen jellemez a hetvenes évekbeli pesti viccben szereplő definíció, mely szerint „a skót whisky a munkásosztály itala, amit választott képviselői útján fogyaszt”.

Utánagondoltam, s rá kellett ébrednem, hogy az állampolgárok állandó és közvetlen beleszólása a törvényhozásba technikailag NEM is oly kivitelezhetetlen baromság és NEM is oly költséges, mint azt eredetileg véltem. Ma, az Internet korában sem túl sok munkába, sem túl sok pénzbe nem kerülne rendszeresen összehozni egy virtuális népgyűlést, ahol minden megjelent személyesen adhatná le a maga szavazatát. (Több okból – releváns adatok hiánya, tökéletes hozzá nem értés stb. – meg sem próbálom elvégezni a vonatkozó kalkulációt, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az egész tokkal-vonóval kijönne a mai képviselői juttatásokból.)

Nem tartom figyelembe veendő ellenvetésnek, hogy egy-egy virtuális népgyűlésen biztos nem venne részt minden arra jogosult. Nem, mert a népszavazások adatai azt mutatják, hogy lassan boldognak kell lennünk, ha azokon a szavazópolgároknak legalább a fele részt vesz. A magam részéről könnyen el tudom képzelni, hogy Kovács XXII. János bivalybasznádi földmíves aktívabban venne részt a politikai életben, ha:

1. kényelmesen, a karosszékében üldögélve, kezében jéghideg sörrel tehetné azt;

2. azt tapasztalná, hogy az ő döntései valóban befolyásolják a törvények milyenülését.

Az sem ellenérv, hogy a szürke mezei honpolgár szakmailag nem ért azokhoz a dolgokhoz, melyekről egy virtuális népgyűlésen szavaznia kéne. Azért nem ellenérv, mert pontosan tudjuk, hogy – ha egyáltalán megjelennek – a Tisztelt Ház padsoraiban szunyókáló, jobb esetben újságot olvasó honatyák és honanyák túlnyomó többségének sincs a leghaloványabb gőze sem azokról a dolgokról, melyekről hivatalból dönteni kényszerül. Az általam felvetett váltással tehát voltaképp mi sem változna ebből a szempontból sem.

Íme, az alá- és fölérendeltség nélküli szervezeteken, a szabad társuláson – vagyis az anarchián – alapuló társadalom, mely a mai technikai feltételek mellett voltaképp játszi könnyedséggel megvalósítható lenne, s mely beválthatná a hippik Jimi Hendrix megfogalmazta nagy álmát is a valódi demokráciáról. Mondom, beválthatná. Ha…

Ha a Hatalom mindenkori képviselői és/vagy birtokosai bárkit vagy bármit is szeretnének magán a Hatalmon kívül, legyenek akár ellenzékiek, akár épp kormányon lévők. (Az egyszerűség kedvéért itt és most eltekintek azoktól a gazdasági érdekektől, melyekről egyébiránt pontosan tudom, hogy okai – Nietzschétől vett kifejezéssel élve – A HATALOM AKARÁSÁNAK, s melyeknek beteljesítése célja és következménye a Hatalom megszerzésének.) Több mint két évtizednyi újságírói pályával s egy pszichológusi diplomával a hátam mögött azonban egyre inkább eljutok azon politiko-szexuálpatológiai diagnózis felállításáig, mely szerint egy átlagos politikus valószínűbben jut el az orgazmusig a képviselői, pláne a miniszteri bársonyszék puszta látványától – annak érintéséről, netán birtokba vételéről nem is beszélve –, mint a számára legvonzóbb partner karjaiban a legideálisabb körülmények között. Az meg senkitől nem várható el, ugyebár, hogy lemondjon élete legnagyobb élvezetéről/élvezéséről csak azért, mert ezzel másokat súlyosan megkárosít.

Vagy mégis? Nonemááááááá!

A valódi nép valódi uralmát megvalósító, vagyis az általam használt értelemben vett anarchián alapuló társadalomnak is nevezhető demokrácia tehát továbbra is megmaradt soha be nem teljesülő vágynak, varázslatos álomnak. Az egyetlen lehetőség legalább valami hozzá hasonló megteremtésére – mármint a szükségszerűen erőszakos, azaz az én számomra csak a legvégső megoldásként elfogadható forradalom különb-különb nemein kívül (a FÜLKEFORRADALMAT, mely szlogenként is legfeljebb harsány röhögésre ingerel, történelmi definícióként pedig mindent felülmúló, egetverő BAROMSÁG, természetesen még véletlenül se számítva ezek közé) – az, hogy SZABADON GONDOLKODÓ EMBERFŐK SZABAD TÁRSULÁSA létrehozzon olyan, VALÓBAN ALULRÓL ÉPÍTKEZŐ SZERVEZŐDÉSEKET, melyeknek feladata szétrombolni a létező, tökéletesen korrumpálódott struktúrát, s minél messzebbre elhajtani annak eddigi haszonélvezőit, hogy azután tisztességüket megőrzött képviselői létrehozhassanak valami olyan szisztémát, ami nem a profitról és a Hatalomról, hanem – legalább áttételesen – mégiscsak a Szeretetről, az Emberről szól.

Mert valahol minden emberi társadalom végcéljának ennek kell(ene) lennie.

Természetesen feltétlenül erőszakmentesen, s a végsőkig ragaszkodva a demokrácia játékszabályaihoz.

Nos, ez az a fajta anarchia, melyet minél előbb szeretnék átélni. Itt, Magyarországon.

T. Zselensky AN-ARKHÓN Péter

Szerző: T. Zselensky AN-ARKHÓN Péter
Forrás: Huppa

Olvasta már?

L. Alex: Lázadás

Csokit? – kérdezte András, miközben vörös, izzadt arcán egy verejtékpatakocska indult el lefelé. Néztem az …