Home / Tag Archives: Bayer Zsolt

Tag Archives: Bayer Zsolt

Szele Tamás: Kormánysajtó a metróban

Kérem, én töredelmes vallomással tartozom: nem nézem az Echo tévét. Nem, és kész. Egyszer megnéztem egy Sajtóklubot, de utána egy egész napig kellett irtanom a nácikat a Call of Dutyban, hogy kimenjen belőlem az indulat, tehát magamtól nem vetemedem többé erre a lépésre. Különben is, ha történik benne valami vérlázító, …

Megtekintés »

Föld S. Péter: Nyílt levél Nagy Bandó Andrásnak

Kedves Bandó, régi barátságunkra való tekintettel őszintén remélem, hogy az alábbiakat nem veszed kioktatásnak. Nem annak szánom ugyanis, még kevésbé bántásnak, de úgy gondolom, hogy reagálnom kell arra, amit írtál. Először is: Bayernak nem írunk levelet. Sem nyílt levelet, sem másmilyet. Ha ír rólunk, vagy nekünk, nem válaszolunk. Ha mégis …

Megtekintés »

Kormányhivatalban lesz a Bayer-könyv bemutatója

A Csongrád Megyei Kormányhivatal épületének nagytermében tartják az „Ezért gyűlölnek – A Bayer-Blog” című könyv helyi bemutatóját, tette közzé az Index a  a Szegedma.hu értesülésére hivatkozva. A portál megkérdezte a kormányhivatalt, hogy kinek a kezdeményezésére tartják meg ezt a rendezvényt, szokványos-e, hogy a kormányhivatal munkájától független eseményt tartanak benne, és …

Megtekintés »

Indul a Bayer show az Echo TV-n

Aki ma odakapcsolt, az láthatta, hogy új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV. A nagy váltásról meglehetős részletességgel a Blikk számolt be. Farkas Boglárka vezérigazgató szerint az Echo Magyarország “legfrissebb televíziója”, amelynek célja, hogy összefogja és tájékoztassa a hasonló gondolkodású (polgári, keresztény, konzervatív) közönséget. Egyébként egy év …

Megtekintés »

Sebestyén Eszter: A „népelemek” és a “sajnálatos módon még élő” Bayer Zsolt

Miközben a miniszterelnök „népelemek”-ről beszél, addig felmentik az intézetvezetőt, aki egy konferencián megjegyzi, hogy Bayer sajnos még él. Két hír. Az egyik. Tegnap országunk miniszterelnöke azt mondta a Duna Régió Stratégia 6. éves fórumát megnyitó beszédében, hogy „Tudjuk, hogy mennek az ilyen dolgok: először a határaink erejét tesztelik, utána nagy …

Megtekintés »

Semjén és Bayer együtt: csúcshatás

A legnagyobb probléma a migrációval, hogy “ha egyszer ide bejönnek, többet nem tudunk megszabadulni tőlük” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön egy váci fórumon, hozzátéve, “senkinek ne legyen illúziója, ha ezt most elrontjuk, többé nem lehet jóvátenni”. A kormánypárti politikus a Magyar Magyarországot! Európai Európát! (ééérted: minél primitívebb az üzenet, …

Megtekintés »

Rezeda világa: Kalandorok

Ahogyan Paczolay Béla filmjének végén a három generációnyi szerencsétlenség kezében bőröndökkel gyalogol bele az ismeretlen semmibe, úgy van, úgy létezik valahogyan itt, a környékünkön a NER-rel ellenérdekelt oldal, mert azért balról nem igazán illendő beszélni, ha belegondol az ember. Meg az is lehet, nem is ellenérdekelt igazán, csak olyan másféle, …

Megtekintés »

Rezeda: Jolika, Jolikáink

P. Jolánnak személyesen fáj a történelem, és nem tud vele mit kezdeni. Jó magyar emberhez méltón beleállt a múltba, ettől pedig nem látja a jelent. P. Jolán a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány tagjaként úgy vélte, mivel édesanyja és édesapja is megélte Sztálin vendéglátását, Bayer Zsolt megérdemel egy plecsnit. Ezért …

Megtekintés »

Bayeriáda: a Vatikán az új Brüsszel

Most már teljesen biztos, és kétség sincsen felőle, hogy Bayer tagkönyv beteg ember. Mégsem tudjuk tisztelni őt, mint a rézbőrűek a degeneráltakat, mert ezzel együtt kártékony is nagyon. Nem foglalkoznék vele, ha csak önmagában nyüszítene, ámde muszáj, mivelhogy egyszersmind eszencia is ő, a NER párlata mintegy. Ez az organizmus ezúttal …

Megtekintés »