Home / Tag Archives: Czeglédy Csaba

Tag Archives: Czeglédy Csaba

Mécs Imre szerint Czeglédy Csaba jogvédő demokrata

Kiállt  Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista önkormányzati képviselő mellett Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd MSZP-s politikus. Mécs Imre a csütörtök este a szombathelyi városháza előtt elmondott beszédében “jogvédő demokratának” nevezte Czeglédy Csabát, aki szavai szerint fontos közéleti tevékenységet folytat, “a civil társadalom küzdelmét támogatja a demokratikus jogállam visszaállításában”, ügyvédként pedig eredményesen …

Megtekintés »

Ilyen is régen volt errefelé, kormánypárti politikusnál szinte soha

A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben – közölte a bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón. Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) elmondta: az eljárást Balassa Péter (Jobbik) kezdeményezte, miután a sajtóból értesült arról – ügyészi …

Megtekintés »

Rezeda: Szörnyű fülekkel legyezem magam

Ott van például az infravörös fény, ami csodát emberi szem nem is láthat, tök mindegy, hogy hullámként viselkedik-e, vagy van mégis anyagi tulajdonsága neki. Az ilyen kétségek hidegen hagyják a gránitszilárdságú gecületet, ami most már kőbe vésve öröklődik meg minden NER elsőáldozó csökött tudatában, hogy Czeglédy Csaba ocsmadék bűnöző. Ilyen …

Megtekintés »

Rezeda: Így etesd Czeglédyvel a trollodat

A NAV névre hallgató egyik Fidesz-szabadcsapat pár hete rövid úton hűvösre tette a szocialista Czeglédy Csabát, és azóta ömlik a jól összehangolt mocsok a csapból meg a kerti slagból is. Olyan, hogy az ártatlanság vélelme, nem létezik ebben az országban, legalábbis az egyik felében. Tegnapra pedig olyan szintre jutott a …

Megtekintés »

Inquisitio haereticae pravitatis

Most, hogy az új elit – amelynek zsinórmértéke például Németh Szilárd – a maga lehengerlő intellektusával bekvártélyozta magát a Kárpátok alá, és rohadtul otthon érzi magát, akár házmester a pállott, húgyszagú lépcsőházban, egészen sajátos lélekállapotba került. Mind, az összes helóta, valamint Spongyabob. Nehéz ezt megfogni, csak a tapasztalat taníthatja a …

Megtekintés »

Veszélyes lehet Botka, ha a teljes arzenált bevetik ellene

A költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba “az MSZP és Botka László titkos pártpénztárnoka” – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője pénteken Szegeden. Szabó Bálint a szegedi közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte, a gyanú szerint milliárdok vándoroltak Botka László ügyvédjéhez, Czeglédy Csabához. Az ügyvezető …

Megtekintés »

Folytatódik a szombathelyi drogbalhé

Egy intézményvezető hozta a prostikat? Czeglédy Csaba rendőrségi információkra hivatkozva állítja: egy szombathelyi intézmény vezetője is érintett. A híres kokainos jelenet pedig egy Balatonfüreden horgonyzó hajón készült. Vallott a kapitány. A szombathelyi szocialisták frakcióvezetője újabb információkat csöpögtetett a városi drogügyben hétfő délelőtt: Czeglédy arról tájékoztatta a sajtót, hogy igazságügyi szakértő …

Megtekintés »