Home / Tag Archives: Czeglédy-ügy

Tag Archives: Czeglédy-ügy

Őrizetbe vették Czeglédy Csaba testvérét

Őrizetbe vették a költségvetési csalás gyanújával fogva Czeglédy Csaba testvérét, Pétert is – adta híról sajtóértesülésekre hivatkozva a Blikk. Hétfő hajnalban újabb három embert vettek őrizetbe a NAV nyomozói az úgynevezett Czeglédy-ügyben, köztük Czeglédy Pétert, Czeglédy Csaba testvérét. Mindhármukat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek egy különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési …

Megtekintés »

Kevesebb nap, mint kolbász: a Czeglédy-ügy kirendelt szakértője 4,5 millát kap

4,5 millió forintos szakértői díjat állapított meg a NAV annak az adószakértőnek, aki Czeglédy Csaba ügyében készített szakvéleményt – derítette ki a HVG. Ebből az összegből 4,4 millió forint a munkadíj, ehhez jön még a felszámított egyéb költség. A határozat ellen panaszt nyújtott be Hankó Faragó Miklós, a szombathelyi politikus-jogász …

Megtekintés »

Mindeközben Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. Czeglédy Csaba országgyűlési képviselő-jelöltként indult a 2018-as választásokon és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya …

Megtekintés »

Most Czeglédy ügyvédjét találták meg

A Fidesz összeférhetetlennek tartja, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba védőügyvédje az a Litresits András, aki az MSZP-Párbeszéd Nemzeti Választási Bizottságba delegált tagja. Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, mindez azt bizonyítja, hogy a “maffiabaloldalon teljes mértékű az összefonódás”. Kiemelte, szeretnék tudni, hogy …

Megtekintés »

Hihetetlen dolgot mondott Budai a Czeglédy-ügyben

A Fidesz arra kéri az ügyészséget, hogy adjon tanúvédelmet “a Czeglédy-Gyurcsány-ügy” tanúinak. Ezt Budai Gyula közölte, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Azt mondta, az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és a baloldal teljesen összezárt Czeglédy Csaba, “a Gyurcsány-párt és az MSZP titkos pénztárnoka” ügyében. Szabadlábra helyezése után az …

Megtekintés »

Czeglédy: a “jogállamiság megcsúfolása, ami történt”

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Szanka Ferenc elmondta, hogy a bíróság osztotta az ügyészi álláspontot, amely szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye. A bíróság …

Megtekintés »

A Fidesznek/ Budai Gyulának elment az esze Czeglédy-ügyben?

A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombati, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, Czeglédy Csaba egy napig volt szabadlábon, és ez …

Megtekintés »

Egy magánszemély feljelentése miatt csukták le ismét Czeglédyt

Indítványozni fogja az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t. Ezt a tájékoztatás szerint az indokolja, hogy a jogerősen korábban adócsalásért elítélt gyanúsítottnál az előzetes letartóztatás törvényi feltételei, így a megalapozott gyanú, az eljárás meghiúsítása, a szökés …

Megtekintés »

Rezeda: Feljegyzések az egérlyukból

Voltaképp a vak sors hozta így, hogy ezek négyen összekeveredtek valahogyan a városszéli ház első emeletén. Ha ábrándos kiskamasz leányok volnánk, akik kis piros szívecskékkel rajzolják tele az emlékkönyvük titkos, behajtott fülecskéit, akkor úgy is gondolhatnánk rájuk, mint akik úgy éldegéltek a létezés peremén, mint a rövidlátó hangya és a …

Megtekintés »

Budai Gyula teli szájjal ítélkezik – tények nélkül

Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, újságírók előtt. A politikus közölte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly októberi beadványa …

Megtekintés »