Home / Tag Archives: lenin

Tag Archives: lenin

Lenin Hódmezővásárhelyen

A Lenin-kultuszt és annak képzőművészeti ábrázolását bemutató tárlat nyílik az Emlékpont és a Kogart Alapítvány szervezésében pénteken Hódmezővásárhelyen. Fertőszögi Péter kurátor az MTI-nek elmondta, a kiállítás célja megismertetni az érdeklődőkkel a Lenin-kultusz kialakulását az 1910-es, 20-as évektől Oroszországban, majd a Szovjetunióban, megjelenését Magyarországon az 50-es években, majd popularizálódást a rendszerváltozást …

Megtekintés »

Hanyatt döntve várja sorsát Lenin Szegeden

Néhány hónapja visszatért Szegedre, és hanyatt döntve várja sorsát Vlagyimir Iljics Lenin szobra a Móra-múzeum Cserje sori raktárbázisán – írja  a Délmagyar. Kiss István szobrászművész robusztus műalkotását a NOSZF ötvenedik évfordulóján, vagyis ötven esztendeje avatták fel a Rákóczi téri megyei pártközpont épülete előtt, és ott állt egészen 19991-ig, amikor a …

Megtekintés »

Lenin él!

Miközben a kommunista múlttal való szakítás jegyében szűk két év alatt Ukrajna-szerte elbontották a közterületeken gyakorlatilag az összes Lenin-szobrot, addig fel-feltűnnek az ország különböző pontjain olyan új képzőművészeti alkotások, amelyek más történelmi személyiségeket ábrázolnak, ám mégis kísértetiesen hasonlítanak a kommunista vezérre. Az RBK-Ukrajina hírportál kedden számolt be arról, hogy a …

Megtekintés »

Rezeda világa: Bódottá

Zakatol a mindent maga alá gyűrő happy a Kárpátok alatt, hogy talpaink is egymásra lépnek, és most, hogy Bözsi néni is megkapta a maga csokrát a jótevőtől két disznósimogatás között, május első vasárnapján az édesanyák tudhatták meg, hogy a világ, amelyben élni szerencséjük adatik, a lehetők legjobbika, mert Pártunk annyi …

Megtekintés »

Konok Péter: Élni fog

– Egy pillanatra, Lavrentyij Pavlovics – szólt Sztálin elvtárs Berija elvtárs után, aki éppen kifelé indult Sztálin elvtárs dolgozószobájából, hóna alatt nagy paksaméta aláírt lista. – Lenne itt még valami! – Igen, Joszip Visszarionovics? – fordult vissza gyorsan Berija elvtárs (lendületes sasszé, cipőjének sarka csikorgott a szépen vikszelt cári parkettán, …

Megtekintés »

Cserpes Tamás: Ehetnek-e disznóhúst a bolsevikok?

Érdekes és izgalmas tanulmányt tett közzé Dr. Gunther von Hagens professzor, a Technische Universität Dresden jeles kutatója. A tudományos munka címe: „Die Großen Sozialistischen Oktoberrevolution kulinarischen Aspekten”, azaz „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom gasztronómiai vonatkozásai”. A világszerte annyira azért nem ismert professzor első műve 1977-ben jelent meg „A Német Demokratikus …

Megtekintés »