Home / Tag Archives: MÚSZ

Tag Archives: MÚSZ

Valaki Gyárfást jelölte a MÚSZ elnöki tisztségére

Gyárfás Tamást ugyan jelölték, ő azonban nem vállalja az elnökjelöltséget a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. A MÚSZ-t 23 éven keresztül irányító sportvezető az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, nem tudja, melyik tagszervezet jelölte őt, azonban nem vállalja az elnökjelöltséget, ugyanis azok az okok, amelyek miatt …

Megtekintés »

Leváltották a MÚSZ elnökét, de a szövetség vize ettől még igen zavaros

Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt. Az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd. A kezdés előtt Bienerth Gusztáv – aki január 8-án egyedüli jelöltként váltotta a poszton a 24 év után leköszönő Gyárfás …

Megtekintés »

A MÚSZ délinyit: együttműködési az Afrikai Úszó Szövetséggel

Fejlesztési együttműködésről állapodott meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), az Afrikai Úszó Szövetség (CANA) és a Magyar Afrika Társaság a magyarországi vizes világbajnokság alatt. A MÚSZ csütörtöki tájékoztatása szerint Bienerth Gusztáv elnök, Sam Ramsamy CANA-vezető és Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke egy 3 évre szóló fejlesztési projektről állapodott …

Megtekintés »

Atlantisz nem süllyed, a magyar úszósport sikeres

A MÚSZ hétfői közleménye szerint a feltüzelt versenyzők tévúton járnak, követeléseik megalapozatlanok”. Az elnökség szerint egy-egy negatív történés ellenére a magyar úszósport sikeres. “Egyetlen nemzeti úszószövetség sem rendezett, rendezhet annyi nemzetközi versenyt – világbajnokságot, Európa-bajnokságokat -, mint a magyar, amelynek kapcsán előbb a margitszigeti létesítmény bővült, hamarosan pedig megnyitják a …

Megtekintés »

Hargitay új kapcsolatot építene Hosszúval

Elsősorban az éremszerzők teljesítményével volt elégedett, a három arannyal és egy ezüsttel záró Hosszú Katinkát pedig világklasszisként jellemezte Hargitay András, a magyar úszók szövetségi kapitánya. A szakember az MTI-nek elmondta: mindennél többet elárul, hogy a csapat az amerikaiak és az ausztrálok mögött a legtöbb érmet szerezte, ráadásul az 1992-es olimpia …

Megtekintés »

A MÚSZ fellebbez a két úszóváltó kizárása miatt

Utólag kizártak két magyar férfi gyorsúszó váltót a riói olimpián, de a sportági csapatvezetés fellebbezett, szerinte a szabályértelmezés miatt volt félreértés. A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású 4×100-as staféta a vasárnapi előfutamok során 3:15.21 perces országos csúccsal 12. lett, míg a Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz …

Megtekintés »

Ma is úszik Hosszú Katinka

Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián. A Vasas 27 éves világklasszisa 58.45 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott az amerikai Kathleen Baker előtt. A régi rekordot (58.78) tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon érte el. Az elmúlt 13 …

Megtekintés »

Na, ki lett az úszószövetség elnöke…?

Ismét bizalmat szavazott Gyárfás Tamásnak a közgyűlés, így továbbra is ő a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke. A sportvezető a MÚSZ vasárnapi, évi rendes közgyűlésén kért bizalmi szavazást. A tagság nyílt voksolással – 118 igennel, egy nem és egy tartózkodás mellett – erősítette meg tisztségében Gyárfást, aki 1993 óta elnök, …

Megtekintés »

Széky János: Mit jelent Kiss László bukása?

Április 6-án, 79 évesen meghalt Merle Haggard, a countryzene csillaga. Zűrös kamasz-és ifjúkora volt, 14 és 23 éves kora között többet volt javítóintézetben meg börtönben, mint szabadlábon. Amikor Johnny Cash 1958-ban a híres folsomi börtönkoncertjét adta, ő ott ült a nézőtéren. Ezek a tények minden életrajzában megtalálhatók, nem akadályozták meg …

Megtekintés »

MÚSZ: a KÉSZ Zrt. rendezte tartozását

A KÉSZ Zrt. csütörtökön rendezte a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) szembeni tartozását. A MÚSZ péntek délelőtti tájékoztatása szerint a cég negyedik éve nem teljesítette szponzori kötelességvállalását, a délutáni szövetségi közleményben viszont már az szerepel, hogy a KÉSZ Zrt. csütörtökön “a bírósági ítéletben foglaltaknak megfelelően átutalta az ezidáig esedékes, tetemes összegű …

Megtekintés »