Home / Tag Archives: Oroszország

Tag Archives: Oroszország

Kilakoltatják Navalnij moszkvai kampánystábját

Kilakoltatják Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kampánystábját annak moszkvai épületéből – közölte Leonyid Volkov, a kampánystáb vezetője az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint. “És lám, tíz perccel ezelőtt a tulajdonos ügyvédei eljöttek a szövetségi kampánystábhoz Moszkvában, és követelték, hogy költözzünk ki holnap” – írta Volkov a Facebook közösségi oldalán. Ugyanebben …

Megtekintés »

Ferber Katalin: Nukleáris “cigányok”

Nincs különösebb oka annak, hogy egy, az elmúlt héten megjelent könyv egyik tanulmányát ismertessem, kivéve  a tanulmány súlyos aktualitását. (A kötet ingyenesen letölthető, sajnos csak angolul Worlds from Below címmel, melyet Tessa-Morris Suzuki szerkesztett és az Ausztrál Nemezeti egyetem-ANU-gondozásában jelent meg.) Nem, eltérően a tévhitek kavalkádjától, ez nemcsak japán ügy. …

Megtekintés »

Oroszul – Sajtószemle

  Orosz-ukrán háború, mint tudjuk, nincs. Ukrajna visel háborút 2014 óta két, a nemzetközi közösség által el nem ismert állam, a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság ellen, ahol történetesen zömében orosz nemzetiségű „szakadárok” hadakoznak az ukrán hadsereg egységeivel – s ha kezükben netán orosz fegyvereket látnánk, az csupán a …

Megtekintés »

Rezeda világa: Háromezer indián

A messzi Brazíliában uszkve háromezer őslakos, magyarul indián – de nem dakota – helyi polgártárs a brazil kongresszus épületénél tüntetett, mivel a fakitermelők, állattenyésztők és más vállalkozó egyedek veszélyeztetik ősi élőhelyeiket, és az állam ez ellen nem tesz semmit. Az ottani rendőrök nem olyan cukik, mint a mieink, akik angyali …

Megtekintés »

Simay E. I.: … és provokátorok

Volt egy tüntetés az orosz befolyás növekedése ellen. S a jelek, pontosabban a tudósítások, és a felvételek alapján szinte menetrend szerűen megjelentek a provokátorok. A tudósítások és a felvételek alapján pedig tulajdonképpen elismerés illetné meg a rendőröket, amiért nem nyomultak rá a tüntetőkre. Mert akkor nem csak a provokátorok válnak …

Megtekintés »

Konok Péter: Továriscsi!

Barátaim, máji druzjá, kedves ruszkik, ne menjetek haza! Sőt, gyertek minél többen, beszélgessünk Dosztojevszkijről és Bakunyinról és Bahtyinról, nótázzunk reszelős gitár-bárdokat (a hideg kilel tőlük amúgy, de nótázzunk!), hallgassunk elandalodva orosz romantikusokat, igyunk kvászt (amit szeretek), igyunk vodkát (amit nem), daloljunk nyírfákról, atamánokról, forradalomról, nézzünk meg egy Tarkovszkij-, vagy egy …

Megtekintés »

Az oroszok provokációnak minősítették az amerikai támadást

Provokációnak minősítette a Szíria elleni amerikai légicsapást pénteken Taskentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egyben kifejezve reményét, hogy az nem okoz helyrehozhatatlan kárt Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában. Lavrov határozottan elítélte a támadást, és miként korábban Vlagyimir Putyin nevében a Kreml szóvivője, ő is agressziónak nevezte. Kijelentette, Moszkva magyarázatot fog …

Megtekintés »

Szele Tamás: Apa, kezdődik?

Nem, fiam, még nem kezdődik. Mármint a harmadik világháború, az még odébb van, lehet, nem is lesz. Viszont kezdődik egy hatalmas világpolitikai válság, ami nagyon komoly következményekkel járhat. Már tegnap megfigyelhetők voltak bizonyos krízistünetek, amik semmi jóra nem utaltak – reggel pedig, az Egyesült Államok Tomahawk-támadása feltette az „i”-re a …

Megtekintés »

Rezeda világa: Kopaszok jönnek

Máig visszhangzik a visítás, amit 2006-ban csaptak drága honfitársaink, akik orbáni szervezésben rendszert dönteni mentek ki a friss levegőre, és azonosító nélküli rendőrökbe futottak bele. Azóta is ezen rugóznak, viszont azokon legalább egyenruha volt, ami manapság már nincsen divatban. A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb …

Megtekintés »