Home / Tag Archives: rendőrség

Tag Archives: rendőrség

Sebestyén Eszter: Rendőrségi Gyalog galopp, avagy így k*rvázták le az ellenzéki politikus feleségét

Tavaly szeptemberben antifasiszta graffiti szándékolt elhelyezése miatt intézkedtek Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke ellen a Klauzál téren. Az eljárás során rendőri hibákat és feltételezhetően törvénysértéseket követtek el, ezért a VII. kerületi rendőrök ellen a mai napig nyomozás folyik. Amint azt egy hónapja megírtuk, egy 1974-ben az illegális „piacra” dobott …

Megtekintés »

Hát, ez nem a Cobra 11…

Németországtól Tatáig üldöztek két betörőt a rendőrök az autópályán. Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elkövetők január 4-én tulajdonították el a páncélszekrényt, amelyet egy erdőben felfeszítettek. Hogy melyik német településen történt az eset, arra a rendőrök nem adtak választ. A két férfi a széfből zsákmányolt ékszerekkel, három pisztollyal és egy …

Megtekintés »

“Ennyire ne szaladjunk előre” – A kaposvári rendőrség és az igazoltatás

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a kaposvári igazoltatás ügyében. Tanúként hallgatta ki a KNYF kaposvári osztálya Kerepesi Tibort, az Együtt kaposvári képviselőjelöltjét is abban az eljárásban, amit a Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistájának tavaly novemberi akciója után történt igazoltatás ügyében indítottak. Az Együtt bízik abban, hogy a vizsgálat során kiderül, szakszerű volt-e az intézkedés …

Megtekintés »

Sebestyén Eszter: Forró ősz helyett forró tavasz várhat a kormányra

Az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) fordult egy ligetvédő emberiesség elleni bűntettek gyanúja miatt. Az elkeseredett, de vérmes civil szerint a gyűlöletkeltés bűntett, és az Alaptörvény szerint sem lehet erőszakosan bitorolni a hatalmat. „Bűnbakképzés” és „védelmi pénz” „Túlcsordult a pohár, tennem kellett valamit. Az emberek nehezen mondanak ki nyilvánvaló értelmezéseket, mert félnek …

Megtekintés »

Összehangolt, országos razziát tartottak a szcientológus központokban

Körülbelül harminc helyszínen tartottak országosan házkutatást szerdán a szcientológus központokban. A rendőrök mellett a NAV emberei is megjelentek napközben a Váci úton – értesült a 24.hu. Az Országos Rendőr-főkapitányság délelőtt arról tájékoztatott, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat …

Megtekintés »

Hogy mivel mentek be a rablók a letelepedési kötvényes irodába? Kulccsal!

Április 7-ről 8-ra virradó éjjel ismeretlenek betörtek az Arton irodájába és nem csak pénzt vittek el, hanem rengeteg fontos iratot. Az Index figyelemmel kíséri a történéseket, mai információi szerint a betörők saját kulccsal mentek be, ismerték a riasztó kódját, és pontosan tudták, mit és hol keressenek. Bár nem mindennapi betörésről …

Megtekintés »

A cseh politikusok élesen bírálták a spanyol kormány fellépését, Orbán Viktor ennyit mondott

Élesen bírálták vezető cseh politikusok hétfőn a spanyol rendőrség kemény fellépését az előző napi katalán függetlenségi népszavazás ellen. Pavel Belobrádek kereszténydemokrata kormányfőhelyettes szerint a vitákat nem szabad erőszakkal megoldani. Martin Stropnicky védelmi miniszter (ANO) hibának minősítette az erőszak alkalmazását, de Spanyolország felosztását is. Andrej Babis, az ANO mozgalom elnöke elfogadhatatlannak …

Megtekintés »

Szele Tamás: Katalán kérdőjelek

A vasárnapi katalán népszavazásról készült felvételek bejárták a világsajtót, és megosztották a közvéleményt – a világ közvéleményét joggal, a magyar közvélemény meg már azon is megoszlik, ha egy fotón két cica játszik egy gombolyaggal, szóval az utóbbi jelenségen kicsit sem csodálkozom. Inkább azt szeretném kicsit elmagyarázni, igazából miről is van …

Megtekintés »

Megfigyelés felsőfokon: űrtechnológia hasznosítására nyert pénzt a rendőrség

Az Európai Űrügynökség (ESA) 65 ezer euró vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a szervezet magyarországi technológiai transzfer irodájának első pályázatán a nyerteseknek, a vállalkozások a támogatást technológia-átadással kapcsolatos költségek fedezésére fordíthatják. Az ESA magyar technológiai transzfer irodájának feladata az űrtechnológiák megismertetése és azok hasznosításának elősegítése a gazdaság, az ipar, …

Megtekintés »

Rezeda: Szabad a tánc

Amikor az oroszok vagy a szövetségesek fölszabadítottak egy-egy haláltábort ’45-ben, adtak pár órát a még életben lévő foglyoknak, hogy azt csinálnak kínzóikkal-őrzőikkel, amit csak akarnak. Egy sem maradt életben közülük, és akadt olyan fogoly-túlélő, aki azt mondta, ezért az egyért volt érdemes kibírni a szenvedéseket. Nem voltak rózsaszínű ábrándjai az …

Megtekintés »