Home / Tag Archives: szégyen

Tag Archives: szégyen

Higgyék el, van nagyobb bajunk is, mint a rózsafüzér

Van egy ország, ahol tök mindegy ki, milyen ügyben és mikor tett/tesz fel kérdést a miniszterelnöknek, az rendre úgy válaszol, ahogy. Először is: nem válaszol. Nem szokása. Ehelyett azt teszi, ami az ottani kormányzati körökben egyébként is dívik: mint a sarokba szorított patkány, visszatámad.  Noha a felvetések jó része még …

Megtekintés »

Fábián András: Meghurcoltak és megnyomorítottak

Ha demokrata vagy – szavazol! Néhány napja régi barátaimmal beszélgettem régen látott, közös barátainkról. Kedves és jó élményeket elevenítettünk fel, ahogy ez már szokás. Így vonja be az ember a meghitt körbe azokat a szeretett embereket, akik éppen nincsenek ott, de mégis mindig velünk vannak. Véletlenül keveredett a szó húsz …

Megtekintés »

Megalázva, kihasználva

“Megalázva, kihasználva” – ez a két szó jellemzi legjobban Magyarországot Putyin tegnapi “látogatása” után. Orbán pedig ehhöz önérdekből asszisztált! … Ki is itt a hazaáruló? Putyin látogatásában nem csak az volt a botrányos, hogy fogadásával az Orbán-kormány gyakorlatilag megsértette az Európai Tanács azon, tavaly márciusban hozott határozatát, miszerint az EU …

Megtekintés »

Erkölcsi mélyponton a rendszerváltás

Orbán és Putyin két órán át beszélgettek, a sajtótájékoztató hangulatából megítélhetően baráti, sőt jó baráti hangulatban. Merkellel nem így volt. Az orosz elnök látogatását körüllengő megilletődöttség és keleties pompa nem a Merkel-látogatás hangulatát idézte, és csak azt sikerült elhitetnie, hogy bár Oroszország — a katonai erejét leszámítva — minden lényeges …

Megtekintés »

Demagógisztáni napló: Szürkeségeink

Putyin jött, koszorúzott és megbeszélt. Az utóbbiak kapcsán leginkább az juthat az eszünkbe, hogy vajon milyen pózt kedvelhet. Már akkor, ha a gyakorlatba is implementálni akarná azt, amely korábbi megjegyzésről a vulgársajtó már elég sokat értekezett. A lényeget azonban aligha érinti. Annyiban semmiképpen, hogy a megfogalmazástól függetlenül: Orbán Viktor és …

Megtekintés »

Mit rákentek

Bocsánatot kérek. Mert nem találok szavakat. Márpedig olyan nincs, hogy egy író ember ne találjon szavakat. Márpedig nem találok. Jelentésük szétforgácsolódott, elkopott, súlyuk megfogyatkozott, pontosságuk szétkenődött. Bocsánatot kérek. Mert ugyan találok pár kifejezést, ha mély levegőt veszek, és objektíve végiggondolom. De mivel ezt nem lehet csak objektíve végiggondolni, ebben igenis …

Megtekintés »

Kifelé a Demokráciák Közösségéből

Kilépéssel kerülheti el Orbán a diplomáciai szégyent A Foreign Policy című amerikai külpolitikai folyóirat Elisabeth Winkler írását közölte A hátsó padban címmel. Magyarország jelenléte a Demokráciák Közösségében a szerző szerint sértés az olyan országok számára, amelyek legyőzték a kommunizmus, a gyarmatosítás, a polgárháborúk és a diktatúrák örökségét, hogy tagokká lehessenek. …

Megtekintés »

Tegnap a Gödörnél…

Tegnap a Gödörnél néztem az olasz-angolt. Hihetetlen atmoszféra, több ezer, mindenféle nációjú ember, szó szerint mintha Brazíliában lettünk volna, több száz olasz torkaszakadtából énekelte az olasz himnuszt, az angol blokk a jól ismert angol szurkolói énekeket, tényleg különleges volt a hangulat – egészen addig amíg meg nem érkezett egy csapat …

Megtekintés »

Kishantos Orbán szégyene és felelőssége

Kishantoson a német kormány szakmai támogatásával húsz év alatt kiépült egy méltán nemzetközi hírű ökogazdaság. Orbán Viktor azzal ünnepelte választási győzelmét, hogy húsz év munkáját egy délután alatt tönkretette. Mint arról szombaton beszámoltunk, szombaton a kishantosi ökogazdaság területén megjelentek az új tulajdonosok, és elkezdték beszántani a növényeket, az utakat The …

Megtekintés »

Szégyenlista: a nőbüntető Fidesz–KDNP-s hölgyek

130-130 ezer forintos büntetéssel sújtotta az ún. Tisztelt Ház Vadai Ágnest és Szűcs Erikát. A két DK-s képviselő november 5-én tiltakozott a nőkkel szembeni erőszak ellen, továbbá – amint Vadai Ágnes a Facebookon közölte – az ellen, hogy „az asszonyverő Balogh József még mindig képviselő és polgármester lehet”. Az ülésen …

Megtekintés »