Home / VÉLEMÉNY / Támogass egy tanodai tanulót!

Támogass egy tanodai tanulót!

Az elmúlt másfél évtizedben az európai uniós fejlesztési forrásokból számos tanodaprogramot támogattak, amely több ezer hátrányos helyzetű gyereknek segített az iskolai lemaradások leküzdésében és abban, hogy sikeressé váljon az általános és középiskolában.

A pályázati támogatás ideje alatt elkezdett pedagógiai munkát nem lehet abbahagyni, hiszen a kezdeti sikerek gyorsan kudarcba fulladnak. A bátonyterenyei térségi tanoda csak egy a sok közül, amely ebben az évben állami támogatás nélkül maradt. Ebben a térségben idén 203 hátrányos helyzetű gyermek tehetséggondozásáról, fejlesztéséről mondott le az állam. Erről már értesülhettetek Miért? című írásunkból.

Tudjuk, hogy a tudás jelenti a szegénységből való kiutat, hogy a társadalmi és gazdasági felemelkedés egyetlen lehetősége a tanulásra való esély. Szeretnénk, ha Magyarországon minden gyereknek lenne jövője akkor is, ha ez nem központi akarat. Ezért közöljük a tanodavezető Berki Judit pár nappal ezelőtt a Facebookon megjelent felhívását.

Ma kétségbeesett vagyok. Próbálom körbegondolni, hogyan tovább a tanodáinkkal. Sokan támogatnak jó célokat, sok olyan ember van, aki tudja, hogy amit tenni próbálunk, azt a gyermekek jövőjéért tesszük.

203 gyermek jár hozzánk a négy tanodába. 203 olyan embert keresünk, aki egy-egy gyermek részvételét megtámogatná a további programban havi 2000 Ft-tal. Ez egy gyermek esetében évi 24.000 Ft-ot jelentene, nekik pedig a további fejlődés lehetőségét.

Vállaljuk, hogy ugyanúgy, mint eddig, minden egyes fillérrel elszámolunk az adományozónak. Külön igazolást ad a szervezet arról, hogy ezt a pénzt megkapta, és arról, hogy melyik gyermek részvételére fordította. Ez a támogatás azt jelentené, hogy mind a négy tanodánk működőképes maradna. Az eszközeink megvannak, csak pár logikai táblajátékot szeretnénk vásárolni még, amely további egyéni és csoportos fejlesztést tenne lehetővé. Ebből a pénzből minden tanodában jutna a gyerekeknek uzsonna is egy éven keresztül.

Abban reménykedem, hogy lesz 203 olyan ember, aki segít. Készítettem egy táblázatot, amelyben összegeztem a költségeket.

A pénzügyi beszámolók és a tanodákról információk a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége oldalán.

A számlaszám: 11741048-20006565

Név: NMCKKSZSZ.
A megjegyzés rovatba írjátok be: Tanodahálózat működéséhez adomány.

Arra kérnek minden támogatót, hogy legyen szíves minden hónap 10-ig átutalni a vállalt összeget. Év végén minden támogatónak igazolást állít ki a szervezet.
Minden támogatót írásban külön is megkeresnek.

A coMMMunity.eu szerkesztősége is részt vesz a gyerekek támogatásában. Kérjük a civil szervezeteket, egyéneket, intézményeket, más szerkesztőségeket és nem utolsósorban a művészeti csoportokat, hogy amennyiben egyetértenek velünk és lehetőségük van rá, támogassanak ők is egy-egy gyereket, egy-egy karriert, egy-egy lehetőséget a boldogabb életre. Adjunk ezzel saját gyerekeinknek is nagyobb esélyt egy okosabb, biztonságosabb, toleránsabb jövőre!

Szerző: Community
Forrás: coMMMunity.eu

Olvasta már?

Fábián András: Csodavárás Magyarországon

A Magyar Csoda olyan, mint a fata morgana egy olyan légköroptikai jelenség, amelynek során a távoli …