Home / ESEMÉNY / Villon és a többek – Ismét!

Villon és a többek – Ismét!

Ripacsok a Leányfalu-Házban

Szeptember 10-én Leányfalun adta elő először a Ripacsok (Bolba Lajos alapította amatőr csapat) Kardos G. György–Mészöly Dezső–Victor Máté darabját.
Ezt az előadást Szigetmonostorra is elvitték.
És most 2016. 11. 12-én, 19:00-kor ismét Leányfalun játsszák, mert az első alkalommal sokan nem fértek el a Leányfalu-Ház színháztermében.

villon-eloadasAz előadás a legendás költő és kocsmatöltelék Francois Villon sorsát dolgozta föl. A darabot a hetvenes évek a budapesti József Attila Színház olyan nevekkel mutatta be és vitte sikerre, mint a fiatalon elhunyt Vogt Károly, Szerencsi Éva, Borbás Gabi, Bara Margit, Margittai Ági, Kaló Flórián, Márton András, Horváth Gyula, Maros Gábor és Láng József.

Az egykori előadásnak és a mostani Ripacsok által előadandónak is ugyanaz a címe: „Villon és a többiek”. Bolba Lajos dolgozta át és állította színre, mint ahogyan azt az eddigi bemutatóinknál is tette. A színpadkép és a jelmezek is az ő ötleteit és keze munkáját dicsérik. Ebben az előadásban az eddig megismert fellépőkön kívül néhány új szereplő is megmutatja magát, akik eddig még nem dolgoztak velünk.

Az sem titok, hogy a Ripacsok csapatában nem csak leányfalusiak vannak, hanem Szigetmonostorról, Tahiból és Szentendréről is erősítik a társulatot.

Szereplők:

Francois Villon Kiss Tamás
Catherine de Boval Balázs Blanka
Louvois úr Szirony György
Colin Orbán Nándor
Regnier Bérczi Sándor
Isabelle Tavas Erzsébet
Guilleaune páter Redő Ferenc
Sermoise kanonok Kováts Kristóf
Jean Cotart Redő Ferenc
Orleansi herceg Jenei Gábor
Duci Margot Gliba Zsuzsa
Mathilde Tavas Erzsébet
Antoine Horváth Gábor
Anette Bircsák Erika
Jeannine Lavenau Siklóssy Regina
Martha, Villon anyja Száger Ica
Főbíró Kovács István
Suhanc Sziráki Botond
Mater Magdaléne Szirony Elek Mária
Margaréthe Redő Ferencné
Apácák Kádár Erzsébet, Tavas Erzsébet, Bircsák Erika Őr Sziráki Tibor

 

Időpont: 2016. november 12. 19:00

Helyszín: Leányfalu Faluház

Leányfalu, Móricz Zsigmond út 134.

Bővebb információ itt: https://web.facebook.com/events/337377333299617/

Szerző: huppa.hu
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Az Ifjú Lila Föld – tudomány és művészet találkozása

A világszerte ismert ukrán származású német művész, Aljoscha egyéni kiállítása az UVG Galériában. Február 3 …