Home / HÍR / Visszaadta a pénz nagy részét a szökött postás

Visszaadta a pénz nagy részét a szökött postás

Jogerősen háromszáz óra közmunkára ítélte a Mátészalkai Járásbíróság azt a postai kézbesítőt, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot.

Toma Attila elmondta, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel vette át a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára. A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon – ismertette a szóvivő. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök Mosonmagyaróváron fogták el. A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt; a posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy a többit is részletekben visszafizeti a postának.

Elfogták a küldeményekkel meglógott postást

Keresnek egy szabolcsi postást, aki eltűnt a kézbesítendő küldeményekkel

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Az emberiség ellenségei?

Ilyen sem volt még, csodát látott Amerika: az egymással gyilkos konkurenciaharcban álló sajtótermékek augusztus 16-án …