Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Viszlát, és kösz a halakat: Soros alapítványa elhagyja Magyarországot

Viszlát, és kösz a halakat: Soros alapítványa elhagyja Magyarországot

Bezárja budapesti irodáját Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) – írta honlapján a Die Presse című osztrák napilap az OSF New York-i központjára hivatkozva. Az alapítvány ezzel egy időben úgy döntött, hogy nyáron Berlinben nyitja meg kapuit.

 A hírt – mint a Die Presse írta – személyesen az OSF elnöke, Patrick Gaspard tolmácsolta Budapesten. A bécsi irodával is rendelkező OSF nem kívánta megindokolni a budapesti irodája bezárására vonatkozó döntést. Az APA osztrák hírügynökség szerint gyanítható, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Soros-ellenes kampánya adta meg mindehhez a végső lökést.

A budapesti iroda a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik regionális központja (volt), a más országokba jutó támogatásokat is itt osztották el. Az iroda 100 munkatársának 60 százaléka magyar.

A kormány által januárban bejelentett STOP SOROS-törvénycsomag jelenlegi formájában az OSI-t is hátrányosan érintené, mivel a külföldről érkező támogatások után 25 százalékos illeték megfizetésére kötelezné a szervezetet. A törvény alapján a hatálya alá eső szervezeteknek a belügyminisztertől kell engedélyt kérniük a működéshez. Az engedélyezéshez a miniszter kérheti a titkosszolgálatoktól a nemzetbiztonsági kockázati tényezők vizsgálatát, vagyis átvilágítanák a szervezeteket.

Aki a belügyminiszter engedélye nélkül folytatja a tevékenységét, attól elveszik az adószámát, ami gyakorlatilag ellehetetleníti bármilyen civil szervezet működését.

Mivel a Fidesz kétharmadot szerzett, a kormánytöbbség meg tudja szavazni a javaslat nemzetbiztonsági törvényt érintő, kétharmados pontjait is. A választások után Rogán Antal propagandaminiszter arról beszélt, hogy „a javaslatot nem kiüresíteni, hanem bővíteni kell”.

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984 óta működött Magyarországon. Az alapító Soros György ekkor hozta létre a Magyar Soros Alapítványt, ami ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, akik így lehetőséget kaptak külföldi utazásokra és tanulmányokra, köztük több Fidesz-alapítónak, így Orbán Viktornak is. Az OSI ösztöndíjával eddig több mint 2100 magyar diák tanult a CEU-n, amely ugyan még kitart, de a bécsi campus megnyitása már előrevetíti a jövőt.

“Viszlát és kösz a halakat! – mondták a delfinek, és elhagyták a Földet.” Ez a mondat akkor “hangzik el” Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című regényében, amikor a vogonok nekiálltak elpusztítani a Földet, hogy a helyére stadiont hiperűrsztrádát építsenek.
Szerző: Huppa, MTI, 444.hu
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Az emberiség ellenségei?

Ilyen sem volt még, csodát látott Amerika: az egymással gyilkos konkurenciaharcban álló sajtótermékek augusztus 16-án …